2019.03.06.@ 16.03

Az idei Pilvaker minden eddiginél menőbb lesz

Idén új helyszínen debütál A Szavak Forradalma, de ezúttal is hip-hoppal, színházzal és irodalommal várja a rajongókat. Kattints Fluor Tomi, Lábas Viki és Trokán Nóra kedvenc Red Bull Pilvaker-es élményeiért!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az idei Pilvaker minden eddiginél menőbb lesz

Évről évre egyre többen érdeklődtek a Pilvaker iránt, tavaly pedig már háromszor lépett fel a csapat az Erkel Színházban, hogy minél több érdeklődő eljuthasson A Szavak Forradalmára. Annak érdekében, hogy a következő műsort még nagyobb számban tudjanak ellátogatni, a rendezvényt 2019-ben a Papp László Budapest Sportarénában tartják – szóval kíváncsian várjuk, ezúttal milyen látványvilágot álmodtak meg az új helyszínre! (A jegyeket egyébként ezúttal is rekordsebességgel elkapkodták!)

Idén új arcokat is köszönthetsz a Pilvaker csapatában, mint például Pálmai Annát, a Katona József Színház színésznőjét, Szakács Gergőt, a Follow The Flow zenekar tagját – és több meglepetés szereplőt is, akiknek személye március 15-én derül ki.

„A Pilvakernek hihetetlen ereje van. MC-k, énekesek, színészek közösen dolgoznak egy produkcióért, mind óriási lelkesedéssel” – mondta Fluor Tomi, aki már évek óta tagja a Pilvaker csapatának. „Olyan emberek között születnek barátságok, akik talán soha nem is találkoztak volna a hétköznapi életben. A csapat igazán sokszínű, több generáció is képviseli magát, de mégis sokszor olyanok vagyunk, mint egy nagy osztály, akiket a próbák során olykor fegyelmezni kell, annyira egyben van a csapat és olyan jó a hangulat.”

A Margaret Island tagja, Lábas Viki is nagyon várta már, hogy elkezdődjön a készülődés A Szavak Forradalmára. „A produkciót mindig több hetes próbafolyamat előzi meg, amit szerintem ezúttal is mindenki izgatottan vár, hiszen évközben nehezen tudjuk tartani a kapcsolatot, többnyire csak fellépések alkalmával futunk össze a backstage-ben, ilyenkor viszont szinte naponta találkozunk és olyanok vagyunk, mint egy nagy család.” Az énekesnő egyik legszebb élménye az, amikor Sub Bass Monsterrel közösen adhatta elő a Falu végén kurta kocsma vers feldolgozását. „Emlékszem, általános iskolás koromban még a rádióban hallgattuk őt és imádtuk, amit csinál” – mesélte.

Süveg Áron

A szuper csapat Trokán Nórát is azonnal megfogta a Pilvakerben. „Nagyon szeretek új embereket megismerni. Amikor 2017-ben bekerültem a produkcióba, 20-25 új ember fogadott. Egy nagy családba érkeztem” – emlékezett vissza a színésznő. „Olyan előadók és energiák vettek körül, hogy minden pillanata feltöltött, nagyon élveztem. A finálé alatt annyi szeretet áradt a közönségből és magából a csapatból, hogy utána szinte napokig nem tértem magamhoz. Annak külön örülök, hogy idén Pálmai Anna barátnőm is részese lehet ennek, és ő is átélheti ezt az eufóriát, ami az Arénában valószínűleg hatványozottan kerít hatalmába.”

Neked sikerült jegyet szerezned a Pilvakerre?

Női kerékpárvásárlás, avagy kalandom a bicikli üzletben (x)

Ez a cikk nem íródott volna meg, ha egy női kerékpár megvásárlása, olyan egyszerű lenne, ahogy azt elsőre elképzeltem. A kijárási korlátozás alatt
Címkék: a szavak forradalma fluor tomi lábas viki március 15. Red Bull Pilvaker trokán nóra

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

7 dolog, amire figyelj oda, ha elkerülnéd a nyaralás alatti puffadást

7 dolog, amire figyelj oda, ha elkerülnéd a nyaralás alatti puffadást

Mutatjuk, mire figyelj oda nagyon, ha felcsapsz egy étlapot!

Sosem találod ki, mi a királynő kedvenc sorozata

Vajon mi pöröghet a királyi Netflixen?

Ezek a leginkább túlértékelt filmek a nézők szerint

A netezők a Twitteren osztják meg, szerintük mik a legtúlhypeoltabb filmek...

A 4 legjobb film ma este a tévében

Ha ma inkább a pihenést választod bulizás helyett...

Ilyen hatása lehet a Riverdale folytatására a spin-off eltörlése

A Katy Keene elkaszálása miatt át kell gondolniuk pár dolgot a Riverdale készítőinek.

Dobj el mindent, itt Az Esernyő Akadémia 2. évadának előzetese!

Ha bírtad az elsőt, szorozd meg kettővel a július 31-én debütáló új évadot!

Egy évad után véget ér a Riverdale spin-offja

Úgy tűnik, nem sikerült elég jól...

Zac Efron felismerhetetlen a Netflix új műsorában

Zac egy utazós műsort fog vezetni a Netflixen.

Filmek, amikért érdemes ma este bekapcsolni a tévét

Nem bánod meg, ha ma otthon maradsz!

4 kihagyhatatlan film szombat estére

Ezért megéri kihagynod a ma esti bulit!