2019.12.29.@ 07.12

6 film, amiért várjuk 2020-at

Elképesztő év elé nézünk!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

6 film, amiért várjuk 2020-at

Dolittle – Január

Biztos emlékszel az 1998-as Dr. Dolittle-re Eddie Murphie főszereplésével, ugye? A 2020 januárjában bemutatásra kerülő Dolittle viszont kicsit sem fog hasonlítani a 22 évvel ezelőtti alkotásra. A mostani verzió ugyanis sokkal inkább fog hajazni a Narnia krónikáira, vagy például az Alíz csodaországban filmekre. Plusz ráadás, hogy Dolittle szerepében Robert Downey Jr. fog megjelenni, ez pedig már önmagában elég indok arra, hogy januárban rohanj a legközelebbi moziba.

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) – Február

Ha szeretted Harley Quinnt az Öngyilkos osztagban, akkor ezt a filmet tuti imádni fogod! A sztori szerint miután Harley szakít Jokerrel, belép a Ragadozó madarak névre hallgató csapatba, akik épp próbálják megmenti az egyik társukat a gonosz Fekete maszk fogságából.

Mulán – Március

Egyszerűen nem bírunk betelni azzal, hogy a Disney néhány éve elkezdte régi klasszikus meséit élőszereplős változatban is leforgatni. A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin, és az Oroszlánkirály után pedig már érkezik is a legújabb Disney-mese, ez pedig nem lesz más, mint a Mulán. Már csak egy kérdés maradt… Mikor lesz már március?

Fekete özvegy – Április

A Bosszúállók sorozatból úgy tűnik, hogy Scarlet Johanson karaktere annyira kinőtte magát, hogy még saját filmet is kapott, hát nem szuper? Ráadásul a film nagyrészét Budapesten forgatták, így az izgi akciójelenetek közben tuti fel fogsz ismerni csomó ismerős helyet!

Wonder Woman 1984 – Június

A Marvel mellett a DC is teljes gőzerőre kapcsolt, hiszen a Wonder Woman sikerei után már érkezik is a második rész! Úgy tűnik, hogy 2020 az erős csajokról fog szólni, akik, ha kell, bármikor kiütnek bármilyen pasit. Mi nagyon szeretjük ezt a vonalat, ráadásul kíváncsian várjuk, hogy Gal Gadot hogy fog festeni a menő szuperhős szerkójában!

Örökkévalók – November

A Bosszúállók befejezésével a Marvel szeretne egy teljesen új fejezetet nyitni, erre pedig tökéletes lehetőség az Örökkévalók című új szuperhős film. Egyelőre a moziról annyit lehet tudni, hogy a címszereplőket az Égiek névre keresztelt hatalmas lények hozták létre azért, hogy a Földet megóvják a betolakodóktól. Érdekesnek hangzik, igaz?

Címkék: 20%+20% film filmajánló mozi moziajánló programajánló

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

5 pillanat, aminél nem volt kínosabb a Golden Globe-on

Készülj fel a szekunder szégyenre!

Ezeknél a befejezéseknél nincs rosszabb a filmtörténelemben

Szerinted melyik a legkiábrándítóbb?

4 szuper film ma estére, ha kikapcsolódnál

Csekkold le, mi lesz ma műsoron!

Izgalmas kulisszatitkok derültek ki a Bridgerton szexjeleneteiről

A szenvedélyes mozdulatok közben Anthony Bridgertonnak egyszer még a nadrágja is szétszakadt!

Sokkal drámaibban ért véget az Agymenők, mint eddig gondoltad

A főszereplőket sokkolta Jim Parsons távozása a sorozatból.

Kiderült, mikor érkezik a Pókember 3!

És még a címét is elárulták!

Sztárok, akik brutálisan nagyot alakítottak egy filmben, mégsem díjazták őket

Csak mi nehezményezzük, hogy ennyire elkerülte őket a díjeső?

Breaking: Kiderült, mikor mutatják be itthon a Wonder Woman 1984-et!

Hamarabb, mint hinnéd – ráadásul magyar szinkronnal!

A Bridgerton már a sorozat elején elárulta a legnagyobb titkát, de csak kevesen vették észre

Masszív spoilerek következnek, de bízunk benne, hogy már nincs olyan ember a bolygón, aki ne látta volna a produkciót.