2020.08.04.@ 12.08

Új infók derültek ki a Marvel következő mozijáról

Most nem az Örökkévalókról, hanem a Shang-Chiról lesz szó.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Új infók derültek ki a Marvel következő mozijáról

Egy tökéletes világban már rég végigizgultad volna Fekete Özvegy első önálló kalandját, és már javában hangolódnál a novemberben érkező Örökkévalókra. Csakhogy a koronavírus felborította ezeket a terveket, így ősszel jön Scarlett Johansson, és majd csak jövő február 11-én veszik át tőle a stafétát Angelina Jolie-ék. A következő produkció a Marvel univerzumában viszont (egyelőre) változatlanul maradt a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája. Erről hoztunk most infókat!

Az első ázsiai szuperhőst valamikor tavasszal láthatod a mozikban, a forgatást pedig épp akkor kezdték el Ausztráliában, amikor a globális járvány mindent leállított. De úgy néz ki, tényleg nem kell csúszás miatt aggódnod, a Collider szerint ugyanis máris újraindítják a munkát, így augusztus végén foroghatnak is a kamerák. A setet már fel is építették, a levegőből lőtt lesifotón pedig az is látszik, milyen hatalmas produkció is lesz ez:

Fotó: Profimedia – Red Dot

Shang-Chi egyébként teljesen új karaktert és történetet hoz a Marvel világába. A címszereplőt Simu Liu alakítja, akit azonnal megjegyzel, miután láttad róla ezt a képet:

A további szerepekben láthatod a Kőgazdag ázsiaiakból ismert Awkwafinát, Ronny Chienget és Michelle Yeoh-t, illetve a hamarosan a Mulanban is felbukkanó Rosalind ChaotTony Leung pedig egy általad már ismert szereplőt, a Mandarint fogja alakítani. Tudod, ő volt az, akinek a kamu-verziója már felbukkant a Vasember 3-ban, akit Ben Kingsley színészkaraktere játszotta el.

Bár a történetről szokás szerint szinte semmit nem tudni, a cím valamennyit sejtet: az a bizonyos tíz gyűrű nem ékszerekre utal, hanem egy titkos terrorista szervezetre, aminek legfőbb célja a világ elpusztítása. Ez az az alvilági csoport, aminek a Mandarin a vezetője. Ám nem a főgonosz lesz az egyetlen kapcsolat a Shang-Chi és a többi Marvel-film között: feltehetőleg Rhodey Rhodes, azaz Hadigép (Don Cheadle) is felbukkan majd, hogy segítsen az új szuperhősnek.

Címkék: marvel shang-chi shang-chi és a tíz gyűrű legendája simu liu új film új infók vasember

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Ők lettek idén az Emmy győztesei!

Sok szempontból történelmi volt az idei gála.

5 szuperhősfilm-jelenet, amit mindenki imád, pedig semmi értelme nincs

Ha belegondolsz, teljesen logikátlanok ezek a jelenetek.

4 tökéletes film a vasárnap esti lazításhoz

Mutatjuk, mik közül válogathasz!

4 kihagyhatatlan film szombat estére

Varázsolj a nappalidból házimozit kólával, popcornnal és ezekkel a filmekkel.

Brutálisan jó a Mandalorian második évadának előzetese!

Baby Yoda visszatért és cukibb, mint valaha.

A legizgalmasabb filmek vasárnap estére

Mutatjuk a ma esti felhozatalt!

6 film, amiben nagyon nem értették, hogyan működik a jelmez

A kosztümtervezők is mellé tudnak nyúlni....

Brutálisan bekeményített az Oscar, itt vannak az új szabályok

Mostantól új időszámítás kezdődik!

4 film, ami után teljesen másképp látod majd az életed

Néhány mozi kikapcsol, van, amelyiken könnyesre neveted magad, vagy újra megtanulsz hinni a szerelemben. A Cosmo.hu szerkesztője, Bea összegyűjtötte azokat a filmeket, amiket ASAP le kell darálnod, ha szeretnéd kicsit átkeretezni az életedet.

Végre kijött Timothée Chalamet új filmjének előzetese!

Most láthatod, milyen lesz a nálunk forgatott Dűne!