Breaking: Megvan A szolgálólány meséje 4. évadának premierdátuma!

És még egy előzetest is kaptunk mellé!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Breaking: Megvan A szolgálólány meséje 4. évadának premierdátuma!

June Osborne visszatért és készen áll, hogy tovább folytassa a harcot Gileád elnyomó rezsime ellen!

Azt már tudtuk, hogy A szolgálólány meséjének negyedik évada 10 részes lesz.És azt is, hogy új epizódokra a járvány miatt is elég sokat kell várni (tavaly a forgatás is leállt), de szerencsére a Hulu már nem hagy sokáig kétségben afelől, hogy mikor és hogyan folytatódnak a szolgálólányok megpróbáltatásai azok után, hogy June-nak sikerült egy rakás gyereket kimenekítenie az országból. De ha még emlékszel: ezért nagy árat fizetett, ugyanis meglőtték.

Most kijött az első, teljes előzetese a folytatásnak, ebből pedig kiderül, hogy June-t szerencsére megmentették a társai, úgyhogy most már minden eddiginél jobban vágyik a bosszúra. A trailerben – amit Billie Eilish You Should See Me In A Crown című számára vágtak össze – olyan, régóta várt pillanatokat villantanak meg, mint June és Nick, illetve June és a lánya, Hannah újbóli találkozása. De Fred és Serena, valamint Lydia néni sem fognak pihenni a negyedik évadban.

A folytatás április 28-án érkezik a Hulura, itthon pedig már rögtön másnap láthatod (magyar felirattal!) az HBO GO-n. És ami a legjobb? Egyből három rész debütál egyszerre, darálásra készen, utána pedig hetente jönnek az újabb epizódok. Áldott legyen!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Meglepetés: Még két évada lesz a Bridgertonnak!

Meglepetés: Még két évada lesz a Bridgertonnak!

A Netflix óriási bejelentést tett: már biztosan érkezik a Bridgerton harmadik és negyedik évada.

Minden idők legfülbemászóbb filmes betétdalai

A legjobb filmeknek fantasztikus zenéi is vannak, de néhány betétdal különösen kiemelkedően sikerült. Előre is bocsi a dallamtapadásért!

6 híres filmszereplő, aki igazából gonosz volt

Azt gondolnád, hogy ezek a filmszereplők szuperjófejek, pedig valójában ők tehetnek mindenről!

Meglepetés: Leforgatták a Jóbarátok különkiadását

Egy év késéssel ugyan, de a hétvégén végre újra összeálltak a Jóbarátok és elkészült a különkiadás.

Mit nézz a hétvégén? A 10 legjobbra értékelt film a Netflixen

Saját gyártású tartalmak, hollywoodi szuperprodukciók, nagy klasszikusok: bármilyen műfajhoz is legyen kedved, a Netflix igazi kincsesbánya. Mutatjuk a jelenleg legjobbra értékelt filmeket.

A rajongók szerint ezek a Marvel legjobb jelenetei

A fanok megosztották, mik voltak azok a jelenetek, amik olyan fantasztikusan sikerültek, hogy a hideg rázta őket. A te kedvenc pillanatod vajon köztük van?

Ennél az 5 filmnél nem lesz ma jobb a tévében

Izgalmasabbnál izgalmasabb filmek várnak rád ma este! Mutatjuk, mit nem érdemes kihagynod.

Ezek a klasszikusok mind fent vannak a Netflixen, és te nem is tudtál róla

Tarts ki, a mozik nyitásáig még ki kell bírnod, addig is érd be a jó öreg Netflixszel. És ha már a jó öreg dolgoknál tartunk: tudtad, hogy ezek a nagy klasszikusok mind ott figyelned a streaming platformon?

10 film, ha már mindennél jobban hiányzik a tengerpart

Tudjuk, hogy már minden sejted a napos tengerpartra vágyik: ezért elhoztuk neked a legjobb tengerpartos filmeket, amikkel a kanapédról is nyaralhatsz.

5 színésznő, akiket méltatlanul mellőz Hollywood

Megmutatjuk, szerintünk kik Hollywood legalulértékeltebb színésznői, akik túl tehetségesek ahhoz, hogy ne kapjanak meg minden létező díjat és ne szerepeljenek mindenhol IS.

10 csodás sziget, amire azonnal elcserélnéd a nappalidat

10 gyönyörű fotó 10 lenyűgöző szigetről – mi így próbáljuk enyhíteni az utazás iránti vágyadat, amíg végre nem áll minden vissza a normális kerékvágásba.

Sherlock Holmesból lúzert csinált, mégis élvezhető a The Irregulars

Egyszerre imádtuk és utáltuk a Netflix új sorozatát, egy azonban biztos. Kár lenne kihagyni, ugyanis a The Irregulars kerettörténetét maga Sherlock Holmes és John Watson kalandjai adják.

Húsvét hétfőn ezekért a filmekért éri meg bekapcsolni a tévét

A húsvéti vacsora után huppanj le a tévé elé, mi pedig mutatjuk mi lesz a felhozatal!