Soha nem látott rekordot döntött a Fekete Özvegy

A Fekete Özvegy alig néhány napja debütált, de máris óriásit robbantott a mozikasszáknál. Akkorát, amilyenre nagyon rég nem volt példa.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Soha nem látott rekordot döntött a Fekete Özvegy

Fekete Özvegy az a film, aminek már régóta el kellett volna készülnie a Bosszúállók eredeti csapatának egyetlen női tagjáról, illetve egyúttal a Marvel első olyan filmje is, ami debütált a mozikban (is: a Disney+-on szintén elérhető) a pandémia tavalyi kitörése óta.

A mozis helyzet 2020 óta nem a legfényesebb: gyakorlatilag hiába nyitottak újra, az emberek mégsem rohamozták meg a jegypénztárakat. Sőt, meglehetősen félve merészkednek vissza a hűvös termekbe a popcornjaikat szorongatva, amihez valószínűleg az is hozzájárul, hogy csak szépen lassan jönnek ki a régóta halasztgatott produkciók. Az egyik első ilyen a Hang nélkül 2 volt, ők 3,1 millió dollárt tudtak csinálni a box office-nál, a legnagyobb bevételt viszont eddig nem ők, hanem a Halálos iramban 9 hozta. A júniusi nyitóhétvégéjén 70 millió dollárral debütált a film.

Na, most a Scarlett Johansson, Florence Pugh, David Harbour és Rachel Weisz főszereplésével késült Fekete Özvegy még ennél is nagyobbat robbantott, és ezzel ez lett a járvány időszakának legnagyobb bevételt termelő filmje. És hogy mekkora összeget is jelent ez? Hát, laza 17 millióval többet a Halálos iramban 9 teljesítményénél, azaz a számítások szerint 87 millió dollárt.

Emellett a Marvel legújabb női szuperhősfilmje – ami egyébként az Amerika kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború között játszódik – még egy rekordot megdöntött. Mégpedig a napi bevételekét, ami csak pénteken 39,5 millió dollár volt, ami azt jelenti, hogy a Fekete Özvegynek sikerült visszacsalogatnia az embereket a moziba: majdnem 12 milliárd forintot költöttek a rajongók mozijegyekre.

Forrás: Entertainment Weekly

Velünk nem maradsz le a Marvel legfrissebb történéseiről:

Címkék: bevétel box office David Harbour fekete özvegy Florence Pugh járvány marvel mozi pandémia rachel weisz rekordot döntött Scarlett Johansson

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Programajánló

Van valami, amit mindenképpen tudnod kell a Netflixes Sex/Life történetéről

Van valami, amit mindenképpen tudnod kell a Netflixes Sex/Life történetéről

... mert ezek után teljesen más szemmel fogod nézni a Netflix sikersorozatát, a Sex/Life-ot!

Az egész család küzdött, hogy színésznő lehessen A nagy pénzrablás Tokiójából, Ursula Corberóból

Ha hétfő, akkor Money Heist Monday by Cosmopolitan. Ezúttal kedvenc sorozatod oszlopos tagját, a Tokiót megformáló Ursula Corberóról hoztunk neked néhány érdekességet.

Bajban van a Bridgerton második évada

Le kellett állítani a Bridgerton második évadának forgatását, ami jelentősen befolyásolhatja azt, mikor kezdheted el nézni az Anthonyról szóló folytatást.

5 izgalmas film a ma esti kikapcsolódáshoz

Vígjáték, romantika, akció - neked melyikhez lesz kedved ma este?

17 éve mutatták be a Los Angeles-i tündérmesét – Ennyit változtak a tini romkom szereplői azóta!

Bármiben fogadni mernénk, hogy kívülről fújod Hilary Duff egyik legnépszerűbb filmjét, azt viszont már nem biztos, hogy tudod, mi történt a színészekkel a modern Hamupipőke-feldolgozás sikere után.

Látnod kell a Szex és New York folytatásáról készült vadiúj képeket

Elkezdődött a Szex és New York folytatásának forgatása, mi pedig elhoztunk neked egy rakás vadonatúj fotót, hogy megtudd, mire számíthatsz.

A legjobb filmek, amiket látnod kell ma este

Szeretnél kikapcsolódni egy kicsit a tévé előtt? Nem probléma, már mutatjuk is a legjobb filmeket!

Marvel fizetések – Nézd meg, ki kereste a legkevesebbet és ki kaszált a legtöbbet

Elképesztő összegeket keresnek a Marvel sztárjai, viszont közel sem ugyanannyit. Megnéztük, kié a legnagyobb és legkevesebb fizetés, kinek ugrott hatalmasat a bevétele és ki fejlődött a legkevesebb pénzügyileg.

5 elképesztő részlet, amit biztosan nem vettél észre a Loki utolsó részében

Véget ért a Marvel legjobb sorozatának első évada, a Loki finálé pedig tele volt Easter Eggekkel - összeszedtük a kedvenc utalásainkat.

5 dolog, amiért a Stranger Things az elmúlt 10 év egyik legzseniálisabb sorozata

Ma 5 éve debütált a Netflix egyik legmenőbb sorozata a Stranger Things, ezért most összeszedtünk 5 olyan dolgot, amitől szerintünk olyan zseniális ez a produkció.

A Loki fináléja után örökre megváltozik a Marvel

Megnéztük a Loki utolsó részét és megtaláltuk a válaszokat az összes kérdésedre. Vigyázz, durván spoileres a cikk!

Aquaréna egy közeli fullos nyaralás (X)

Hova menjünk hűsölni? A zöldbe, pihenni napozni? Vagy inkább vállaljuk be a pörgést egy aktív kalandparkban, ahol csúszdázhatunk, ugrándozhatunk a vízbe egész nap? És még órákat sem kell utazgatni, dugóban ülni ezért?

7 kulisszatitok a Loki forgatásáról, ami a legnagyobb rajongóknak is újdonság lesz

Imádjuk nőként, hosszú hajjal, hullámos bobbal, bácsiként és kisfiúként, az új Loki sorozatban pedig egyszerre ölelhetjük át ezt a csomagot. Jöjjön néhány izgalmas kulisszatitok, ha villognál egyet a Marvel-rajongó ismerőseid előtt.