Mit tud a Post Mortem, amiért ezt a filmet nevezi Magyarország a következő Oscarra? Soroljuk!

Múlt héten kiderült, hogy a Post Mortem című filmmel szállunk idén ringbe az Oscar-díjért. Most mutatjuk, mit kell tudni róla.

Mit tud a Post Mortem, amiért ezt a filmet nevezi Magyarország a következő Oscarra? Soroljuk!

Az Oscar-díjra nevező bizottság október 6-án döntött arról, hogy melyik film lesz az új Saul fia vagy akár Testről és lélekről. A héttagú bizottság (akik között a Mindenki című kisfilmjével szintén Oscar-díjat nyert Deák Kristóf neve is megtalálható) 20 idei magyar produkció közül választotta ki az idei Oscar-nevezetett: a Post Mortemet. Na de mit kell tudni Bergendy Péter filmjéről? Szállítjuk az infókat!

Szokatlan választásA korábbi magyar nevezések általában tisztán szerzői filmek voltak. Gondolj csak tényleg a Saul fiára, ahol Nemes Jeles László a sajátos filmnyelvével (vagyis mikor kizárólag azt mutatta a nézőknek, amit a főszereplő Saul látott és hallott) vagy a Testről és lélekrőlre, ami Enyedi Ildikó lírai stílusában mesélt el egy nem szokványos szerelmi történetet. Ez két alkotás már csak azért is kiemelendő, mert ők voltak azok, akik a Nemzetközi film kategóriájában a jelölésig, sőt, Nemes Jeles esetében egészen a díjig eljutottak. Az olyan műfaji filmek viszont, mint mondjuk Till Attila rendezése, a Tiszta szívvel, ami egy gengszterfilm sajnos nem jutott el a szűkített listáig sem. Éppen ezért merész húzás, hogy idén a Post Mortem szállhat versenybe a jelölésért. Ez ugyanis egy hamisítatlan horrorfilm.

A történet az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása után játszódik, 1918 telén. Klem Viktor alakítja

„Tomást, a fiatal vándorfotóst, aki abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk”

– olvasható a a Nemzeti Filmintézet közleményében. A horrorfilm azonban, valljuk be, az egyik leginkább lenézett műfaj – bár tény, ha okosan csinálják, azt az Akadémia is elismeri, lásd a Tűnj el! sikerét 2018-ban, mikor 4 díjra jelölték, melyből egyet sikerült is szoborra váltania…

Felkészülés fesztiválokonTehát annak ellenére, hogy a Post Mortem a műfajából kiindulva akár az esélytelenek nyugalmával is indulhatna a jelölésért, mégis egész szépen teljesített korábbi fesztiválokon. A világpremierje tavaly ősszel volt Varsóban, innentől pedig 26 különböző fesztiválon vett részt, köztük elismert horrorfilmes szemléken is, mint amilyen a spanyol Stiges vagy a londoni FrightFest. 

A fesztek közönsége legalább annyira imádta a filmet, mint a forgalmazók – világszerte egy csomó ország megvette a Post Mortem bemutatásának jogait. Soroljuk: francia, olasz, német, lengyel, osztrák, svájci, szlovák forgalmazók csaptak le a filmre Európában, sőt Dél-Koreában, Délkelet-Ázsiában – köztük Vietnámban, Indonéziában, Hongkongban, Malajziában -, Indiában, a latin-amerikai országokban, az Egyesült Államokban és Kanadában is debütálni fog Bergendy Péter rendezése.

Tiszta Hollywood
A forgatás során minden szereplőnek volt kaszkadőre (őket Kósa László kaszkadőrszakértő irányította), akik olyan filmekben és sorozatokban dolgoztak, mint a Trónok harca vagy a Bosszúállók: Ultron kora.
Maszkolás kimaxolva
A szereplőket speciális technikával maszkolták el, amiken Hámori Dániel maszkmester a forgatás előtt fél évvel kezdett el dolgozni.
Csupa trükk
A Post Mortem mind az 524 snittjében van számítógépes trükk, ezeket 10 hónapon keresztül tökéletesítette Benyó Zoltán VFX supervisor és csapata.

Mi a helyzet Magyarországon?

Bár itthon még nem mutatták be a filmet, már most számos elsimerés büszke tulajdonosa: a nyáron megrendezett első Magyar Mozgókép Díjak operatőr, vágó, látvány és maszk kategóriában is a Post Mortemnek ítélte az elismerést. Azt, hogy végül bejutott-e a legjobb 5, azaz a jelöltek közé az Oscar-díjnál még csak jövő február 8-án fogjuk megtudni, ám a Post Mortemet ennél jóval hamarabb láthatod moziban: a magyar bemutatója ugyanis október 28-án lesz.

Ugorj fejest a filmekbe:

Még több

Programajánló