7 dolog, amit biztosan nem tudtál a Squid Game-ről

Többek között azt is eláruljuk, hogy számíthatunk-e második évadra az új kedvenc koreai sorozatunkból, és ha igen, mikor kezdődhet a következő játszmája Squid Game-nek…

7 dolog, amit biztosan nem tudtál a Squid Game-ről

A Squid Game mindent letarolt a Netflixen – 111 milliós nézőszámával a bemutató első hónapjában a streaming szolgáltató valaha volt legnézettebb produkciója lett. Letaszítva a trónról a korábbi csúcstartó Bridgertont is! A Squid Game tehát hatalmas siker világszerte, mi pedig a következőkben el is hoztunk néhány olyan érdekességet a sorozattal kapcsolatban, amiről még eddig biztosan nem hallottál.

A rendező, Hwang Dong-hyuk már több mint egy évtizede elkezdett dolgozni a forgatókönyvön

Hwang 2008-ban látott hozzá a Squid Game forgatókönyvének megírásához, és 2009-ben fejezte be annak első tervezetét. Hwangnak közel hat hónapba telt, amíg egymaga megírta a sorozat első két részét. Egy interjúban elmondta, hogy annak idején még félt tőle, hogy a közönség túlságosan elvontnak és erőszakosnak találja majd az ötletét, és emiatt attól is tartott, hogy sehol sem akarják majd kereskedelmi forgalomba hozni.

12 év kellett, hogy a Netflix végül rátaláljon Hwang sorozatára, és meghozza számára az elképesztő sikert.

Eredetileg nem is sorozatnak, hanem filmnek szánta

Szintén egy interjúban mesélt róla a rendező, hogy kezdetben egy egészestés filmben szerette volna elmesélni a Squid Game sztoriját. Ez pedig annyira nem is meglepő, figyelembe véve Hwang korábbi munkáit. A netflixes sikersorozata előtt olyan koreai sikerfilmeket írt és rendezett, mint a 2011-es Elhallgattatva, vagy a 2017-es Az erőd. De ő volt a Miss Granny című zenés vígjátéknak is a rendező-forgatókönyvírója, amely filmet a kritikusok minden idők egyik legsikeresebb koreai alkotásának tartanak.

Az első rész creepy babája a valóságban is létezik

A sorozat első részében látható, túlméretezett creepy babát valójában csak kölcsön kérték a forgatáshoz, majd vissza is vitték Jincheon megyébe, ahol egy lovaskocsi múzeum bejáratát őrzi.

Squid Game

Fotó: Netflix

És az a bizonyos telefonszám is valódi

Az első részben szerepelt az a telefonszám, amit egy rejtélyes férfi egy névjegykártyán adott át a sorozat főhősének, azzal, hogy hívja fel, ha részt akar venni a játékban. A sorozat rajongói persze kíváncsiságból rögtön elkezdték hívogatni a számot, és kiderült, hogy az nagyon is létezik. A telefonszám meg nem nevezett tulajdonosa a helyi sajtónak elmondta, hogy a sorozat óta nagyjából négyezer hívást kapott, gyakran hajnali egykor, kettőkor és háromkor is. Eleinte nem tudta, hogy mi történik, amíg az egyik telefonáló el nem mondta neki, hogy honnan szerezte a számot. Információk szerint a sorozat készítői már felvették vele a kapcsolatot, hogy megoldást találjanak a problémára.

Nincs még tervben a második évad

Hwang úgy nyilatkozott, hogy előbb új projektekbe szeretne belekezdeni, és csak utána gondolkodna el a Squid Game folytatásán.

„Nincsenek még nagyon terveim a Squid Game 2. évadával kapcsolatban. Elég fárasztó csak belegondolni is. De ha megcsinálnám, biztosan nem egyedül kezdenék bele. Több íróval és tapasztalt rendezőkkel együtt vágnék bele.”

Ez volt Jung Ho-yeon színészi debütálása

Mielőtt megkapta volna Kang Sae-byeok szerepét, főleg modellkedéssel foglalkozott: még a  Korea’s Next Top Model című műsorban is szerepelt, és maga mögött tudhatott egy Vogue címlapot is. A Squid Game megjelenése óta több millióan kezdték el követni Instán, és mára gyakorlatilag az egyik legismertebb korai színésznővé vált.

A zöld tréningruhák nem voltak túl praktikusak

A szereplők játékban viselt ikonikus zöld melegítőszettje nem éppen minőségi anyagból készült, ami megnehezítette a forgatást. „Ezek a ruhák nem sportoláshoz készültek. Könnyen porosak lettek, ami miatt nehéz volt lélegezni. Néhány színésznek még az arca is bevörösödött az allergia miatt” – mondta a sorozat művészeti igazgatója, Chae Kyung-sun.

Mutatjuk, mire érdemes még rákattanni:

Még több

Programajánló