A Nincs hazaút a legjobb Pókember-film lett, elmondjuk miért

A Pókember: Nincs hazaút összefogott mindent, amiért Peter Parker történeteit szeretjük és abszolút a karakter ünneplésévé változott. Mi imádtuk ezt a harmadik részt, soroljuk, hogy miért. De vigyázz, csak akkor olvass tovább, ha nem félsz a spoilerektől, mert a cikkben szinte csak azokat találsz!

A Nincs hazaút a legjobb Pókember-film lett, elmondjuk miért

Végre mi is megnéztük a Pókember: Nincs hazaút névre keresztelt harmadik önálló MCU-fejezetét az egyik kedvenc szuperhősünknek és mi egyszerűen imádtuk. De mielőbb kifejtjük, miért is vettek meg minket kilóra, előre szólunk, hogy a cikk spoileresebb lesz, mint egy random fél óra a TikTokon vagy az Instán, szóval csak óvatosan olvass tovább.

Szóval a Tom Holland-éra harmadik része konkrétan ott kezdődik, ahol az előző stáblistás jelenete véget ért: Mysterio leleplezi Pókember identitását és a világ megtudja, hogy ő Peter Parker. Peter persze azt szeretné, ha ezt mindenki szépen elfelejtené (legfőképpen azért, hogy MJ (Zendaya) és Ned (Jacob Batalon) ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, csak mert az ő barátai), ezért megkeresi Doctor Strange-et (Benedict Cumberbatch), hogy varázsoljon valamit az ügyben. A mágia azonban félresiklik és mindenkit ebbe a világba vonz, aki tudja, kicsoda Pókember – őket kéne visszatoloncolni a saját univerzumukba.

Pókember: Nincs hazaút

Fotó: InterCom

A sztori gyakorlatilag ennyi, de a helyzet az, hogy a Nincs hazaút valódi lényegének a történet csupán a háttér, egyfajta katalizátor egy olyan bomba számára, ami felrobbantotta az agyunkat és – legyünk őszinték – a könnycsatornáinkat. Merthogy a Marvel ezúttal egy olyan szintű fan service-t tesz le az asztalra, amiért nemhogy haragudni nem tudunk, hanem hálás köszönetet rebegünk érte. Mert ez nem az a pofátlan és lelketlen rajongói kiszolgálás, amit a Star Wars egyre nagyobb léptékben hányt elénk az utolsó trilógiával. Hanem valami olyasmi, amit szeretettel és gyermeki lelkesedéssel készítettek el, hogy a legnagyobb fanoktól a minimálisan érdeklődő nézőkig mindenkinek tartogasson némi meglepetést. 

Három generáció ünneplése

Az első és legfontosabb, amivel instant elnyerte a szívünket ez a Pókember-film (ami az egyetlen olyan harmadik rész, ami nemhogy elkészült, de ráadásul remekül is sikerült), az az, hogy a Marvel és a Sony meglépték azt, amiben eddig csak reménykedni mertünk: visszahozták Tobey Maguire és Andrew Garfield Pókemberét. De nem csupán egy-egy néhány perces cameo erejéig, hanem kiforrott karakterekként, akik hozzájuk méltó ívet járhattak be a sztori során. Andrew Petere megmenti MJ-t, így végre sikerül megbocsájtania magának Gwen haláláért, míg Tobey olyan szépen búcsúzhatott el Pókembertől, ami a saját harmadik filmjében nem sikerült. Andrew Peterével találkozunk először, aki kénytelen leleplezni magát, hiszen amint átlépi a Ned által megidézett portált (igen, Ned mostantól erre is képes!), a srác nagymamája megijed. Így igazi Peter Parkerre jellemző módon megmutatja, hogy nincs mitől félnie és leveszi a maszkot.

Nem viccelünk, amikor azt mondjuk, hogy a mozi közönsége ekkor konkrétan üdvrivalgásban tört ki, mindenki tapsolt és mérget vennénk rá, hogy többen meg is könnyezték a belépőt. És aztán érkezett Tobey. Itt jegyeznénk meg, hogy pont ez az, ami megmutatja, miért is imádunk annyira moziba járni: a két Pókember betoppanása olyan közösségi élményt teremtett, amire nagyon ritkán van példa.

Tom Holland sosem volt még ilyen jó

Gyakran éri az a kritika az MCU-s Pókember-filmeket, hogy túlságosan a vicces, laza, könnyed vonalra mennek rá és hiányzik belőle a mélység és a szívettépő érzelem. Hát ezt most megkaptuk. May (Marisa Tomei) halála már a második olyan esemény volt, amikor a vásznon láthattuk, hogy Tom Holland Petere elveszít valakit, de ez volt az első, hogy az önálló filmjében történjen és hogy a veszteség terhe az ő vállát nyomja. Tom alakítása – nem csak – abban a jelenetben, mikor a karjai között hal meg az egyetlen élő családtagja egyszerűen sosem volt még ennyire nyers, erős és őszinte. A srác a játékával képes volt elvinni a hátán a filmet még úgy is, hogy Andrew és Tobey újra és újra ellophatták volna a show-t. (És bár a két korábbi Pókemberen látszott, hogy hihetetlenül élvezik, hogy itt lehetnek, mégis láthatóan Tom támogatása volt az elsődleges céljuk – mind a színészeknek, mind a karaktereknek.) 

Pókember: Nincs hazaút

Fotó: InterCom

Pókember/Peter Parker esszenciája

A három Pókember jelenléte lehetőséget biztosított arra, hogy mélyrehatóan megvizsgáljuk: mégis kicsoda Peter Parker, milyen morális elveket vall és mégis mi teszi őt hőssé. Andrew és Tobey megmutatják, hogy ugyan mindketten a maguk módján értelmezték a karaktert, legbelül mégis ugyanaz a Peter Parker mindkettő: udvarias, illedelmes, jószívű és vicces. Hozzájuk csatlakozik Tom, akinek Peter érzelmi mélységeit korábban még nem volt lehetősége megmutatni, de ezúttal ezerszeresen pótolta be. A trió dinamikája képes több lenni egy szimpla mém rekonstrukciójánál és így láthatjuk a barátságos és közkedvelt Pókember három változatát, úgy, hogy mindnyájukban összpontosul mindaz, amiért annyira szeretjük ezt a karaktert.

Az MCU legjobb főgonosza

Ugyan öt különböző gonosztevővel kellett felvennie a harcot Peternek – aki ahelyett, hogy a sorsukra hagyná őket, inkább megpróbálja mindegyikőjüket meggyógyítani…mi mondtuk, hogy ez a film arról szól, mi is teszi hőssé Pókembert! –, egyetlen alakítás mégis toronymagasan kiemelkedik a többi közül. Ez pedig nem más, mint az utánozhatatlanul mesteri Willem Dafoe, aki mintha soha nem vetette volna le Zöld Manó maszkját és mintha soha nem játszott volna más karaktert, csak Norman Osbornt. Dafoe ismét bizonyította, hogy Hollywoood egyik legzseniálisabb színésze: egyetlen szemvillanással tud rémálmokat okozni, miközben egy pillanattal korábban még épp megszántad az esetlenségét. Az van, hogy talán az egész Nincs hazaút azért készült el, hogy a Marvel visszahozza minden idők legjobb főgonoszát, és mi ezt abszolút támogatjuk.

Apró győzelem a sorozatrajongóknak

Ha nézted a Netflixen a Marvel sorozatait – amik mostantól hivatalosan is a kánon részeinek számítanak! –, akkor biztosan nem maradt ki a Daredevil sem. És ki sietett Peter segítségére (csupán egy pár perces cameo erejéig)? Hát még jó, hogy Matt Murdock! És igen, Mattet természetesen nem alakíthatja más, csakis a szerepet tökéletesen megformáló Charlie Cox, aki így, a Nincs hazaútban tette meg az első mozis debütálását. Nagyon reméljük, hogy nem ez volt az utolsó.

Daredevil

Fotó: Barry Wetcher/Netflix

Szóval, mint láthatod, mi nagyon szerettük a harmadik Pókembert, de ezzel persze nem azt mondjuk, hogy nem voltak meg a maga hibái: a nem feltétlenül logikus végkifejlet, a random lyukak a sztoriban vagy a furcsa következetlenség, ami a multiverzum eddigi alakulását jelenti. De mindezzel szerintünk még bőven ráérünk – a második/harmadik újranézés után – foglalkozni. A magunk részéről még egy darabig szeretnénk lubickolni a nosztalgia jóleső és melengető hullámaiban…

Neked hogy tetszett a Pókember: Nincs hazaút?
Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Ajánlhatunk még filmeket és sorozatokat?

Még több

Programajánló