50 Cent már nemcsak a zeneipart, de a filmek világát is szeretné leuralni. Meg is tette az első lépést: horrorfilmet készít, amelyben ő játssza a főszerepet. 

50 cent új területen szomjazik a sikerre

Elsőre talán azt hihetnénk, hogy nem biztos, hogy jó döntés volt 50 Centtől, hogy filmezésre adta a fejét, ám nagyon úgy tűnik, szó szerint véresen komolyan veszi a munkát. A film ugyanis annyira erőszakos és brutális, hogy az egyik operatőr elájult a forgatás közben. 

A Skill House egyik jelenete állítólag annyira véres, hogy már az alkotók sem bírják, egyiküknél pedig komoly következménye lett. Pedig edzett szakemberekkel vette körül magát, a stáblista már garantált sikerrel kecsegtet.

Professzionális csapat áll mögötte

50 Cent nem egyedül rendezi az egész estés mozit, Josh Stolberg van segítségére, akihez olyan alkotások kapcsolódnak, mint a Piranha 3DD vagy a Fűrész. A szakember maga számolt be a történtekről a közösségi oldalakon.

Tegnap este egy gyilkossági jelenetet forgattunk. Az operatőrnek hányingere lett, majd elájult. A kamera a földnek csapódott. Fél órára le kellett állnunk. Már jól van, de ti készüljetek fel rá, hogy ez egy őrült menet lesz!

Via