Az És egyszer csak...2. évada számos kérdésre kell majd választ adjon, ami azonban a rajongókat a leginkább érdekli, az nem más mint, hogy Carrie és Aidan vajon végre egymásra találnak-e. 

Most vajon sikerül nekik?

Az eredeti széria során a páros kétszer is megpróbálta, ám mindkét alkalommal szakítás lett a vége. Aztán egyszer még volt egy lopott csókjuk Abu Dhabiban, Carrie ennek ellenére mégis Mr. Big mellett kötött ki. Mr. Big halála után azonban Carrie összeomlott – érhető okoknál fogva –, ám az És egyszer csak...ettől függetlenül megmutatta, hogy a szerelemről még nem mondott le. A kérdés már csak az, vajon kinek az oldalán találja meg a boldogságot? 

A rajongók imádnák 

Nos, a rajongók nagyon bíznak benne, hogy egykori szerelme, Aidan Shaw lesz az, aki mellett Carrie végre révbe ér. Sokan már anna idején is a #teamaidan csapatot erősítették, sőt voltak, akik egyenesen elítélték a show készítőit amiatt, hogy Carrie-t végül Mr. Biggel hozták össze. Szerintük ugyanis ami köztük volt, az toxikus, hovatovább voltak, akik egyenesen közölték: az eredeti szériát a 4. évaddal kellett volna befejezni, ahol úgy tűnt Carrie végleg elengedni Biget. Mindez persze nem így történt, de most van lehetőség az ún. szépítésre. Most eljöhet Carrie és Aidan ideje, ami a forgatásról kikerült fotók és videók tanúbizonysága szerint nagyon is lehetséges.

Getty Images/Jose Perez/Bauer-Griffin 

Tündérmese

J.Lo és Ben Affleck óta tudjuk, hogy a szerelem tényleg nem ismer határokat, hiszen ők élő példái annak, hogy a Hollywood-i tündérmese létezik, ugyanis közel 20 év után találtak újra egymásra. Mi nagyon szurkolunk azért, hogy Bennifer története inspirálóan hatott az És egyszer csak...készítőire, és végre láthatjuk Carrie és Aidan szerelmének beteljesülését. 

Addig is itt egy videó, ami erősen arra enged következtetni, hogy végre fellélegezhetnek az Aidan fanok: 

@marieclaire_au And just like that, Carrie Bradshaw and Aidan Shaw are having cutesy fights in the middle of the homewares section. We are not emotionally or spiritually prepared for Season 2. #andjustlikethat #satc #carriebradshaw #aidanshaw #sarahjessicaparker ♬ about you - 𝙚𝙫𝙚 ★
Szavazás