A rajongók már számolják vissza a napokat, hiszen egy hónapot sem kell várnunk, hogy megérkezzen az És egyszer csak...! második évada. 

Júniusban újra jön a szex, na meg New York

Carrie Bradshaw kalandjai sosem érnek véget, természetesen a legnagyobb örömünkre. Az immár árom barátnő mindennapjai a Nagy Almában minden alkalommal hatalmas sikert aratnak. Sokan kételkedtek, van-e értelme a rebootnak, ám a kezdeti aggodalom után nagyon úgy tűnik, hogy igazi sikerszéria lett az első évad.

Éppen ezért az alkotók döntöttek, és júniusban érkezik a MAX-ra a második széria is, immár Mr. Big nélkül, sokak kedvenc karaktere ugyanis szívrohamban meghalt már az első évad premierjében. Carrie szerelmi élete azonban így is tartogat meglepetéseket, egy régi ismerős tér ugyanis vissza a sorozatba. 

Anno heves viták folytak, hogy #teamBig vagy #teamAiden. Azok pedig, akik az utóbbiba tartoztak, idén júniusban megkaphatják, amire oly régen várnak. Aiden Shaw ugyanis visszatér, és nem is akárhogyan - osztotta meg a sorozat producere, Michael Patrick King. 

Ezúttal Aiden lesz a befutó?

Számomra nagyon fontos volt, hogy Aiden visszakerüljön a történetbe. Azt viszont egyelőre nem árulom el, hogy mikor bukkan majd fel az évadban. Egyáltalán nem biztos, hogy már az elején. Az ő esetében egy remek karakterfejlődést láthatunk majd. Mindig izgalmas ábrázolni, honnan hova juthat az ember ennyi év alatt. 

A producer azt is elmondta, hogy mind Carrie, mint Aiden szinglik lesznek a találkozáskor, így most egy újabb próbálkozás is elképzelhető. Ám hogy ezúttal összejön-e, az nagy kérdés. 

A második évadban visszatér Candice Bergen is, aki a Vogue főszerkesztőjét játszotta a korábbi évadokbam. 

via