Tavaly novemerben került fel a Netflixre a Wednesday című sorozat, amiben a címpszereplőt Jenna Ortega játszotta el. A fiatal színésznő rekord gyorsasággal került a figyelem középpontjába, a széria pedig elképesztő nézettséget produkált. A streaming szolgáltató azóta bejelentette, érkezik a 2. évad, ám Jenna Ortega most kitálalt, és elárulta, mennyire stresszes volt számára a forgatás. 

Gyakran sírt 

A színésznő a Netflix Q&A paneljén mondott beszédet, ahol elmondta, a forgatási időszak iszonyatosan intenzív volt a számára, sőt arról is beszélt, hogy gyakran sírva fakadt. 

Két órával korábban kellett megjelenni a forgatás helyszínén, majd végig kellett tolni a 12-14 órás munkanapot. Aztán hazamentem, bekapcsoltam a Zoomot, hogy az éppen aktuális leckémmel foglalkozzak. Megállás nélkül rohantam, ha pedig volt egy szabad hétvégém, ha nem forgattunk a hét hatodik napján, akkor megkaptam, hogy „Oké, ez esetben beiktatjuk arra a napra a leckéid. Semennyit nem tudtam aludni, már a hajamat téptem.”

Kemény munka

Leckék alatt a vívás és a csellózás értendő,  Jenna ugyanis ezekkel csupán a forgatás előtti hónapokban kezdett el foglalkozni, így a forgatás alatt végig is gyakorolnia kellett. A színésznő elismerte, hogy a Wednesday forgatása nagyon intenzív, és időnként érzelmileg kimerítő volt, ám Jenna elhivatottsága és erőfeszítése meghozta a gyümölcsét. A szerep ugyanis nem csak Hollywood egyik legizgalmasabb és  legfeltörekvőbb tehetségévé tette, de azt is biztosította, hogy legyen 2. évada a szériának. 

(via)