Ha bármikor is szeretnél kikapcsolódni, elszakadni kicsit a való élettől és közben még a „szürke állományodat” is megdolgoztatnád, ahogy Poirot szokta mondani, akkor nézd meg sorjában ezeket a nyomozós filmeket. Szövevényesek, elejétől a végéig lekötnek, és persze hacsak nem veszett el benned egy Sherlock Holmes, akkor bizony érhetnek meglepetések a filmek végén!

A rózsa neve

Egy pillanatra se menjen el a kedved attól, hogy régi, mivel lazán kenterbe ver egy csomó  új filmet, A történet 1379-ben játszódik, és Baskerville-i Vilmos (Sir Sean Connery) ferences szerzetes, valamint fiatal kísérője váratlanul belekeveredik egy kolostor rejtélyébe, ahol titokzatos halálesetek történnek. A közösség nem egészen az, akinek mondja magát, és a szerzetesekkel sem éppen betegség végez! Nem szabad ennél többet írni a filmről, ezt egyszerűen látnod kell!

Hetedik

New York-ban egy őrült sorozatgyilkos szedi áldozatait, de nem akárhogy: a Bibliában található hét halálos bűn lajstromát követi. Egy nyugdíjba készülő meg egy fiatal nyomozó ered a nyomában, és az izgalmas nyomozás egy meglepő csavart tartogat számunkra. De vajon sikerül megállítani vagy csakugyan végez hét emberrel? Már csak az ifjú Brad Pittért megéri megnézni a filmet, aki a fiatal nyomozót alakítja!

A Zodiákus

Ha egyet kellene választani a listáról, mit nézz meg: ez legyen az! Ugyanis  A Zodiákus  minden idők egyik legnagyszerűbb krimije, ami ráadásul igaz történeten alapul. Egy sorozatgyilkos szedi áldozatait San Franciscóban, és macska-egér játékot játszik a rendőrökkel azzal, hogy rejtélyes leveleket küld nekik. Jake Gyllenhaal, Robert Downey Jr., és Mark Ruffalo ered a nyomába, ami további piros pontokat jelentenek az egyébként is lebilincselő film számlájára, aminek a végére nem marad körmöd, mert lerágod az összeset.

Tőrbe ejtve

Holtan találják a milliárdos krimiírót a 85. születésnapján a vidéki villájában. Benoit Blanc (Daniel Craig) magándetektív feladata felgöngyölíteni az ügye, aki persze mindenkit kihallgat és közben olyan titkokat tár fel, hogy a padlón keresheted az álladat. Blanc meglepő, de zseniális csellel csalja tőrbe a gyilkost. Olyan remek színészek emelik még a film fényét, mint Chris Evans, Toni Collette és Ana de Armas.

Memento

Leonard Shelby-nek egyetlen vágya van: megtalálni azt, aki megölte és megerőszakolta feleségét, majd bosszút állni rajta. Csakhogy egy furcsa gyógyíthatatlan betegségben szenved. Olyan amnéziától szenved, ami megakadályozza, hogy emlékezzen a friss élményekre. Ám még ez sem tántoríthatja el a bosszútól, ellenben a néző számára még idegőrlőbbé válik a film, annyira tudni szeretné ki a gyilkos!

A lány a vonaton

Most gondolj bele: felülsz minden nap a vonatra, hogy bemenj a városba. Elhaladsz az ex-férjed és az új felesége háza előtt. Aztán egy nap valami rettenetesnek leszel a szemtanúja. Ez történt Rachellel (Emily Blunt) is, aki elszántan próbálja kideríteni az igazságot, de nem könnyű úgy, ha közben a rendőrség magasról tesz rá, ugyanis híres az alkoholizmusáról. Szóval, vajon mi látott igazából, és mennyi igaz belőle? Megbízhat Emily az elméjében?

A tetovált lány

Igen, két verzió is van belőle: az amerikai és az eredeti, a svéd. Stieg Larsson azonos című könyve alapján készült krimi-sorozat kultuszt teremtett, mert tényleg ennyire a jó A tetovált lány, ami arról szól, hogy negyven évvel ezelőtt eltűnt Harriet Vanger, de testét sohasem találták meg. A nagybátyja szerint meggyilkolták, ezért a lecsúszott gazdasági újságírót, Mikael Blomkvistet kéri meg: derítse ki, mi történt vele. Ebben lesz a segítségére a tetovált hacker lány, Lisbeth. A különös páros durva családi titkokra derít fényt, és olyan fordulatok vannak benne, amelyekre álmodban sem gondolnál!