Elképesztően ijesztő lehet Leonardo DiCaprio új, készülő filmje, a The Killers Of The Flower Moon, azaz a Megfojtott virágok. A Martin Scorsese által rendezett krimi brutális gyilkosságok sorozatát mutatja be, amik „rémuralom” néven váltak ismertté. 

Kevés dolgot tudni

A filmben Leon kívül olyan színészek kaptak szerepelt, mint Lily Gladstone, Jesse Plemons, az Oscar-díjas Robert de Niro, valamint a friss Oscar-díjas Brendan Fraser. Az alkotás körül egyébként elég nagy a csend, a most kiszivárgott jelenetfotón túl kevés dolgot tudni róla, pedig úgy volt, hogy tavaly augusztusban érkezik egy kedvcsináló, sőt késő őszre már a teljes filmet is ki akarták adni, Scorsese viszont valamiért visszarendelte azt. Állítólag a zárójelenettel voltak problémái, azon akart változtatni még. A film így tehát késik, a legfrissebb infók szerin idén májusban mutatják ma be először, a Canne-i filmfesztiválon, aztán pedig a nagyközönség számára is elérhetővé válik az Apple TV+-on.

Remekmű 

DiCaprio egyébként úgy tudni odáig van a filmért, az alkotás egyik jelmeztervezője elárulta, a színész szerint ez egy remekmű. A Megfojtott virágok David Grann azonos című – valós eseményeken alapuló – regényének adaptációja. 

A történet 

Az 1920-as években kiderült, hogy az oklahomai oszázs indiántörzs művelésre alkalmatlannak nyilvánított földje alatt az USA egyik legnagyobb olajkészlete húzódik. Ekkor a törzs tagjai egy csapásra a világ leggazdagabb embereivé váltak, a vidéket pedig vállalkozók sokasága lepte el, hogy a bérbe vett földek segítségévele meggazdagodjanak. Azonban egyszer csak valami durva, nagyon rémisztő dolog történt. A törzs tagjai ugyanis egymás után megölték: volt, akit megmérgeztek, mást lelőttek, de akadt, aki vonat elé löktek. David Grann aztán hosszú éveken át kutatott és nyomozott az eset kapcsán a levéltárakban, regényében igyekezett felfedni az amerikai bűnüldözés egyik legsötétebb fejezetét. 

Azonnal tudta

Scorsese egyébként korábban elmondta, azt követően, hogy elolvasta Grann regényét tudta, hogy filmre akarja vinni azt. 

Elkezdtem ltáni az embereket, a beállításokat, az akciókat, és tudtam, hogy filmet kell készítenem. Nagyon izgatott vagyok, hogy újra találkozhatok Leoval, és képernyőre vihetem ezt az igazán nyugtalanító amerikai történetet. 

Még idén 

A Megfojtott virágok tehát hamarosan látható lesz, ám sajnos előzetest még nem kapott, annyi viszont tuti, hogy ez a hátborzongató történet még idén érkezik, szóval nagy eséllyel a trailerre sem kell már sokat várni. 

(via)