Nem semmi összeget visel magán nap, mint nap Katalin hercegné: kedvenc gyűrűinek összege már a 180 milliót is meghaladta!
David Beckham 1998-ban jegyezte el Victoria Beckhamet, azóta pedig 15 gyűrűt vett neki.
Nem titok, hogy a pasik felkészülnek az eljegyzésre, most eláruljuk, hogyan veheted észre a jeleket.
Hihetetlen, de nagyon egy rugóra jár a pasik agya az eljegyzéseket illetően.
Kylie Jenner és Timothée Chalamet jelenleg Párizsban vannak, a celeb ujján pedig egy hatalmas gyémántot szúrtak ki.
A lány nem volt elégedett a lánykéréssel, pedig a barátja kétszer is megkérte.
Az asztrológia szerint három csillagjegynek lesz mit ünnepelnie augusztusban, mivel romantikus lánykérés elé néznek. Lássuk a szerencsés Cosmo-lányokat!
3 csillagjegynek még idén nyáron megkérhetik a kezét, lássuk, kik számíthatnak eljegyzésre.
Korábban már pletykálták, hogy Palvin Barbi és Dylan Sprouse eljegyezték egymást, de most egy interjúban meg is erősítették. Sőt, részleteket is árultak el az esküvőről.
Nem őrültség, tényleg sok pasinak van erekciója, miközben álmai nőjének kezét kéri meg! Utána jártunk a jelenségnek és megkérdeztük a pasikat, mitől függ a lánykérés közbeni erekciójuk!
Ez a három csillagjegy lassan beléphet a Facebookon az esküvős csoportokba, mert a Bika havában gyűrű villanhat az ujjukon.
Millie Bobby Brown Instára töltött fel képet az eljegyzéséről, a fotókon még a körmei is ragyognak.