2019 legmenőbb esküvői tortatrendjei

Forrás: SütiBlog | 2019 február 22.

Lassan beindul az esküvőszezon, egyre több menyasszony kezdi el szervezni a nagy napot, aminek szerves része a torta megálmodása is! Szóval most összegyűjtöttem neked, idén milyen trendek hódítanak majd ezen a fronton.

(Fotó: Török-Bognár Reni)

Ragyogó színek

Az egyik legszembetűnőbb irány 2019-ben az, hogy bátrabban nyúlhatunk a színekhez, nem kell a visszafogott fehér és pasztell árnyalatokhoz ragaszkodni. Lehet színpompás a dekoráció, ennek megfelelően a torta is, ha pedig egy trendszínt kellene kiemelni, akkor az a rozsdavörös lenne, amihez remekül passzolnak a szintén divatosnak számító fémes színek, a réz vagy az arany.

Fotó: Jágity Fanni

Virágok minden mennyiségben

Úgy tűnik, a minimalizmusnak is elég volt néhány év, idén a hatalmas, buja virágkompozíciók hódítanak, jóval kevesebb zölddel, mint az elmúlt években, a helyükre inkább a pampafüvek és a száraznövény kiegészítők kerülnek. A tortákon továbbra is jól mutat, ha megjelennek az esküvő főbb virágai, ezzel is kiegészítve a dekorációt.

Fotó: Pinewood Weddings

Extrém magasság

A torták megjelenését illetően a karcsú, (extrém) magas tortaszintek számítanak divatosnak, klasszikus kör, esetleg négyszög vagy sokszög formában. Más kérdés, hogy ezek mennyire számítanak könnyen kezelhetőnek és praktikusnak, de a vállalkozó szellemű menyasszonyok (a tortaszeletelésért felelős felszolgálók beleegyezésével) válasszák nyugodtan.

Fotó:  Török-Bognár Reni

Egy nem elég!

A több tortából álló kollekciók, melyet évek óta magam is javaslok, 2019-től válnak igazán elterjedtté, miután Meghan hercegné és Harry herceg is ezt a megoldást választotta a saját esküvői tortájához tavaly. Praktikus és egy szépen berendezett asztalon szervírozva garantáltan az esküvő egyik fénypontja lesz.

Fotó: Just Stay Natural

Akár a festmények

A tortadizájnerek az utóbbi időben elkezdték a precízen előkészített tortákat festőváaszonként használni, ami új dimenzióba emelte az esküvői tortadekorálást. Bátran lehet játszani a színekkel, a textúrákkal és a rétegekkel, festhetünk részletgazdag virágokat, absztrakt motívumokat, de szolidabb, vízfestékes hatásban is gondolkodhatunk.

Fotó: Pinewood Weddings

A legfontosabb természetesen mindig az, hogy az esküvőnkön önazonosak legyünk és olyan környezetet teremtsünk, ahol 100%-ban jól tudjuk érezni magunkat. Ez a nap rólunk szól, legyen olyan, ahogy megálmodtuk! A trendek irányt mutatnak ugyan, de még véletlenül sem kőbe vésett szabályok! Szóval elsősorban az alapján dönts, hogy neked és a vőlegényednek mi tetszik.

Blogleírás

Horváth Alexandra, az Egy csipet torta cukrászának személyes blogja.

Legutóbbi hozzászólások