2017.11.10.@ 16.11

Eva Longoria örökbe fogadna?

A színésznő tavaly házasodott össze José Antonio Bastónnal, de állítólag már készen állnak a családalapításra is. Eva azonban nem maga hordaná ki a gyereket: úgy tudni, hogy a pár az örökbefogadáson gondolkodik.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Eva Longoria örökbe fogadna?

Nem titok, hogy Eva Longoria mindig is nagy családot akart. Még egy 2008-as interjúban is azt mondta, legalább 10 gyereket szeretne! Azóta viszont eltelt kilenc év, és a 41 éves színésznőnek sajnos nem vált valóra az álma. A Hollywoodlife-nak egy a párhoz közelálló forrás azt nyilatkozta: „Eva nagyon elfoglalt mostanában, nem is tudna kihordani egy babát. De nagyon gondolkodnak az örökbefogadáson, még akkor is, ha a procedúrának rengeteg buktatója van, és sokáig tart.”

A Született feleség egyébként férjével együtt három gyereket is kapott, hisz Josénak előző kapcsolatából már születtek gyerekei, így végülis a színésznő álma a nagy családról félig-meddig már megvalósult. Ha végül tényleg az örökbefogadás mellett döntenek, nem ők lesznek az egyedüliek Hollywoodban: gondolj csak Angelina Jolie-ra, Charlize Theronra vagy Madonnára, akiknek szintén adoptált gyerekeik vannak!

Címkék: adoptálás család eva longoria férj gyerek jose antonio baston örökbefogadás színésznő született feleségek

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Ez lesz 2018 legmenőbb frizurája!

Ez lesz 2018 legmenőbb frizurája!

A tavalyi év egyik legnépszerűbb frizkója a kócos konty volt, ami akkor számított igazán trendinek, ha a fejed tetejére igazítottad. Nos, a konty még mindig menő, csak egy kicsit lejjebb csúszott...

A tökéletes szépségtrükk: tavaszi detox a pofidnak

Fakónak, szürkésnek látod az arcbőrödet? Így tél végére ez természetes – de nem kell, hogy így maradjon! Egy szuper megújító kezelést ajánlunk!

Nem hiszed el, mivel tüntette el a pattanásait ez a lány

A 17 éves lány módszere olyan sikert aratott, hogy több ezren könyörögtek neki, árulja el a titkos receptet. Ha kíváncsi vagy rá, akkor olvass tovább, mert kiderítettük!

Nem gondolnád, melyik retro hajtrend tért vissza!

A 90-es évek egyik kedvence volt, és valószínűleg a te táskádban is lapul egy kiegészítő, amivel elkészítheted. Te örülsz, hogy ismét hódít ez a frizura?

Szív alakú körmök hódítanak az Instán

Oké, szivecske mintás körmöket már biztosan te is láttál, de a legújabb őrület lényege, hogy a műkörmödet szív alakúra reszeld. Neked bejön?

Ezt árulja el rólad a szemöldököd formája

Ugye ismered a mondást, hogy a szem a lélek tükre? Pedig képzeld, a szemöldököd formája is rengeteg izgis dolgot elárul rólad!

Sztárok, akik anorexiásak voltak

Te is úgy képzeled, hogy a hírességek minden nap személyi edzővel edzenek és csupa finom és egészséges falatokat majszolnak egész nap? Pedig sokszor súlyos betegség áll a super-skinny valóság mögött.

A szellemhaj a legújabb Insta-trend!

Ha azt szeretnéd, hogy a frizkód egyszerre legyen szupertrendi és hátborzongató, akkor ezt a hajszínt neked találták ki!

Katalin hercegné ihlette ezeket a csodás rúzsokat

Ha azt gondoltad, hogy pont ő marad ki a sminkbizniszből, akkor tévedtél! Egy márkát ugyanis most megihletett a mindig elegáns Katalin hercegné, és a termékek magukért beszélnek!

Bizarr Valentin-napi sminkek hódítanak a neten

Te is már nagyon készülsz a szerelmesek ünnepére? Az Insta felhasználók is, akik most egy szívecskés makeupot találtak ki, de az eredmény inkább ijesztő lett, mint cuki!

Hosszabb hajat szeretett volna, most kopasz lett

Ez a YouTuber csaj évekig próbálkozott a hajhosszabbítással, de az eredméy olyan borzalmas lett, hogy inkább leborotválta a tincseit.

Ez a szexi, telt ajkak titka

Randid lesz a napokban, és szeretnéd, ha olyanok lennének az ajkaid, mint Selena Gomeznek? Ha eddig hiába próbálkoztál, akkor olvass tovább, mert mi kiderítettük a siker titkát!

5 lány elárulta, miért csalta meg a pasiját

Szerinted kíváncsiság, kalandvágy vagy bosszú vezet a félrelépéshez? Vagy túl kevés, amit a pasi nyújt a kapcsolatban? Ezek a bevállalós lányok az Insidernek elárulták, miért hűtlenkedtek!