2018.03.09.@ 11.03

„Vagina nélkül születtem, de ugyanolyan nő vagyok, mint te”

Talán alapnak tekinted, hogy összebújhatsz a pasiddal, de valakinek borzalmas orvosi kezelés kell ahhoz, hogy képes legyen a szexre. A hónap legintimebb és legőszintébb története jön egy olyan lánytól, aki vagina nélkül született.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

„Vagina nélkül születtem, de ugyanolyan nő vagyok, mint te”

A ma 20 éves Tasha Bishop különleges története 13 éves korában kezdődött, amikor a legtöbb barátnője izgatottan várta, hogy mikor írhatják fel a naptárukba életük első menszeszét. Miközben szinte az összes csajnál beköszöntöttek a pirosbetűs napok, addig Tasha hiába várt, végül nem csak a sulis társainak, de otthon is azt hazudta, hogy már neki is megjött: „Túl nagy volt rajtam a nyomás és inkább hagytam anyukámnak, hogy hiába vegye nekem havonta a tamponokat, mintsem felvállaltam volna, hogy valami nem stimmel a testemmel. Még havi egyszer tesifelmentést is kértem hasgörcsökre hivatkozva, mint a többi lány” – emlékszik vissza Tasha.

Aztán szépen lassan a szüzesség elvesztése is téma lett a gimis csajbandában, viszont Tashanak fogalma sem volt róla, hogy vajon szexelhet-e egyáltalán úgy, hogy még mindig nem menstruált. Végül mindenről kitálalt és hosszú vizsgálatok vették kezdetét. „Kiderült, hogy habár kívülről átlagosnak néz ki minden, méh és méhnyak nélkül születtem és petefészekből is csak egy van, amit egy nagyon ritka betegség, a Mayer Rokitansky Küster Hauser Szindróma okoz. Ráadásul a vaginám sem alakult ki, így szexelni is csak egy igen bonyolult és fájdalmas eljárás után tudnék.” Tasha teljesen kiborult és jó ideig megkérdőjelezte, hogy egyáltalán van-e értelme az életének. „A legmegalázóbb az volt, amikor hormonvizsgálatokat végeztek el rajtam, hogy egyáltalán nő vagyok-e biológiailag” – mesélte a lány a brit Cosmopolitannek.

Végül egy szerelem segített neki, hogy feldolgozza mindazt, ami vele történt. Habár sokáig kerülte a fiúkat, az egyik közeli barátja mégis egy srác volt, akivel végül egymásba szerettek. Két hónapnyi randizás után Tasha mindent elmondott a szerelmének, aki végig támogatta és egy éven keresztül várt a szex témával. Ekkor döntött úgy a lány, hogy aláveti magát annak az eljárásnak, ami után lefeküdhet a barátjával. „Egy héten keresztül kórházban voltam és minden nap 8 órán keresztül kellett egy pénisz alakú tágítót használnom, ami gyakorlatilag szétfeszítette az izmaimat, hogy mesterségesen kialakítsa a vaginámat. Borzasztóan fájt és nagyon megalázónak éreztem.”

18 éves korában, miután befejeződtek a kórházi kezelések, Párizsba repültek a szerelmével és állítása szerint élete egyik legszebb emléke volt az első közös éjszaka. „Sok lány van, aki megbánja az első alkalmat, de én boldog vagyok, hogy olyannak adtam oda magam, aki végig kitartott mellettem és a legnehezebb pillanatokban is fogta a kezem.” A szerelmük pedig azóta is töretlen és habár távkapcsolatban élnek, havonta egyszer mindig talákoznak.  „Minden randinkra fel kell készülnöm és használnom kell a tágító készüléket, hiszen a belső izmaim visszaállnának egy idő után az eredeti állapotukba, de végtelenül boldog vagyok, hogy rámtalált a szerelem és, hogy teljes életet élhetek.”

A bőrtisztítás legegyszerűbb módja (x)

A hatékony bőrtisztítás és ápolás egyszerűbb, mint gondolnád. Fedezd fel a micellás vizek különböző fajtáit, és ismerd meg, hogy mely bőrtípusok számára nyújtanak segítséget.
Címkék: betegség body egészség szex tasha bishop test vagina

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Kiderült, mennyit keres Kylie Jenner egy posztonként

Kiderült, mennyit keres Kylie Jenner egy posztonként

Le fog esni az állad, ha meglátod az összeget!

A legjobb filmek vasárnap estére

Vége a hétnek, ideje lazítani és bekuckózni a kanapéra. Ehhez ajánlunk öt szuper filmet!

10 téli manikűr, amit ki kell próbálnod

Közeleg a karácsony, úgyhogy ideje ünnepi díszbe öltöztetni a körmeidet is!

Ilyen ajándékra vágyik a csillagjegye alapján

Ha óriási fejtörést okoz a pasidnak a megfelelő ünnepi meglepi kiválasztása, akkor itt az idő, hogy a csillagokban keresd a választ!

Ez az év legkínosabb eljegyzése

Sok durva szitut láttunk már, de ennél elképesztőbbet nem nagyon tudunk elképzelni...

Meglepő kijelentést tett az X-Faktor legmenőbb csapata

A magánéletükkel kapcsolatban nyilatkoztak a srácok.

Itt a Trónok harca vadiúj előzetese!

Ha megnézed a videót, csak még jobban várod majd a folytatást!

Csekkold a Cosmo új szépségblogját!

Ismerd meg a Samsung és a Cosmopolitan bloggerkereső pályázatának nyertesét, Albert Krisztinát!

Bella Hadid új fotóira nincsenek szavak

Eléggé kiakadtak a fanok, amikor meglátták a modell fürdőrucis képeit. Szerinted jogosan?

Nem hiszed el, mi a legújabb beauty-őrület

Teljesen új arcot sminkelhetsz magadnak, ha követed ennek a vlogger lánynak az utasításait. A kérdés, hogy mennyire életszerű egy ilyen makeup...

Ez lesz 2019-ben az év színe!

Vidámságot, melegséget, optimizmust és energikusságot jelképez a jövő évre választott színárnyalat. Kitalálod, melyik az?

Mila Kunis ismét terhes?

Ráadásul a pletykák szerint ikreket vár a színésznő!

Megőrül a net Weisz Fanni videójáért

Fanni Mikulás alkalmából kitett posztjában hihetetlenül aranyos dolgokat mondott!