2018.06.11.@ 15.06

Nem hiszed el, mit tett Kylie Jenner a lányával

Az internetet totálisan lesokkolta, hogy mit csinált a sztármami kislánya babafotóival. Szerinted erre mi lesz a magyarázata?

Sarkadi Nikolett
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nem hiszed el, mit tett Kylie Jenner a lányával

Kylie Jenner hosszas titkolózás után február elején jelentette be, hogy életet adott kislányának, Stormi Websternek. Terhessége alatt szinte teljesen eltűnt a reflektor fényből, a közösségi oldalaira hónapokig egyetlen fotót sem posztolt. Ám miután anyuka lett, gyorsan pótolta a lemaradását és szupercuki babafotókkal árasztotta el az Instáját.

A napokban azonban feltöltött egy nomakeup fotó tmagáról, és egyértelműen látszott, hogy a képről levágta a kislányát. Az egyik rajongója ezt rögtön kiszúrta, és kommentelte is a fotó alá, amire a sztármami a következő választ adta: „Igen, levágtam a képről a kislányom. Mostantól nem posztolok róla egy ideig.”

Sőt, úgy döntött, az eddig megosztott képeket is törli róla, és csak olyan közös fotókat hagyott fent a kislányával, amin Stormi szinte egyáltalán nem látszik.

angel baby

A post shared by Kylie (@kyliejenner) on

Most pedig mindenki azt találgatja, vajon mi állhat Kylie döntésének hátterében. Szerinted?

Címkék: babafotó kislány közösségi oldal kylie jenner Stormi Webster

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több bed-time

Legyél te a Chainsmokers VIP vendége a Soundon!

Július 4-8. között ugye te is a Balatonon, egészen pontosan a Soundon leszel? Képzeld, most akár egyik kedvenc DJ párosoddal együtt is bulizhatsz.

Mégsem halt meg a Trónok Harca egyik szereplője?

Oké, már elgyászoltad, de azért tuti örülnél neki, ha a fináléban visszatérne, nem? Úgy tűnik, az őt alakító színész elszólta magát!

Ezért választ Meghan hercegné natúr színű ruhákat

Neked is feltűnt, hogy amióta tiara került Meghanra, azóta egyszer sem húzott fel színesebb ruhát? Végre kiderült, hogy mi az oka a nagy kifakulásnak.

Hosszú Katinka tényleg válni akar

Tuti, hogy titokban te is irigykedtél arra a lángoló szerelemre, ami Katinka és Shane között volt. Most azonban úgy tűnik, ebből sajnos már semmi nem maradt.

10 lenge strandruha, amit imádni fogsz

Nem szeretsz a strandra simán csak fürdőruhában menni, de nem szereted a vastagabb ruhákat sem a beachen? Most kiválogattunk neked pár szuper darabot, ami szuper kényelmesek és szexik!

Filmek, amiket nem érdemes ma kihagynod

Mivel is indíthatnád jobban a hétvégét, mint egy lazulós otthon mozizós estével? A film választás miatt sem kell aggódnod, máris mutatjuk a legjobbakat!

Hazugság, hogy a méz egészségesebb a cukornál?

Sokszor hallottad már, hogy jobban járnál, ha cukor helyett mézzel édesítenél, de nem igazán akartad kipróbálni? Hát, ezt lehet, hogy hamarosan újra átgondolod!

Az érzelmi megcsalásnál nincs rosszabb?

Oké, nagyon rossz érzés, megtudni, hogy megcsaltak, de ha a srác nem szerelmes a másikba, akkor talán nincs akkora baj. Vagy igen?

Minél korábban kelsz, annál boldogabb leszel

Inkább abba a típusba tartozol, aki szeret hosszasan lustálkodni az ágyban reggelente? A legfrissebb kutatások szerint, jobban teszed, ha már kora reggel kipattansz a takaród alól!

Hétvégi szerelmi horoszkóp

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád a szerelemben ma és a hétvégén? Csekkold le nálunk a horoszkópodat június 22-én is!

Nem hiszed el, kivel randizott Brad Pitt

Tuti, hogy eldobod az agyad, ha megtudod, kivel látták a sztárt kézen fogva romantikázni egy szállodában! Ezentúl biztos nem fogsz Brangelina után sírni!

Selena Gomez még sosem volt ennyire ijesztő

El sem tudod képzelni, hogy a cuki énekesnő félelmetes is tud lenni, igaz? Pedig most egy film kedvéért mindenkire ráhozta a frászt!