2018.06.28.@ 16.06

Ennél meghatóbb eljegyzést még nem láttál

Ha meglátod ezt az eljegyzési videót, garantáltan elejtesz pár könnycseppet!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az elmúlt időszakban a pasik extra kreatívak a lánykérésben! Láttunk már olyan srácot, akik több évig írt levelet a barátnőjének, aminek a kezdőbetűiből tudta a lány végül kiolvasni a „Hozzám jössz?” feliratot, de volt olyan is, aki egy egész mozi előzetest forgatott le a szerelmének. A mostani srác semmi extrát nem csinált, mégis az övé a legmeghatóbb lánykérés díja!

Andrea Diaz egész életében halláskárosult volt, nemrég pedig úgy döntött, hogy berakatja magának az implantátumot, hogy ő is hallhasson hangokat. Épp az orvosánál voltak, hogy élesítsék a készülékét, mikor szerelme megkérdezte tőle: „Jól hallasz?” A lány igennel felelt, majd a srác letérdelt és feltette neki a nagy kérdést! „Azt akarom, hogy az első szavak, amiket hallasz, az legyen, amikor megkérdezem: hozzám jössz feleségül?” – mondta a srác. Andrea természetesen még jobban sírni kezdett, de természetesen igent mondott! A szituról persze egy felvétel is készült, ami azonnal a neten landolt, amit már több mint 35 ezren láttak. Elképesztően megható, nem gondolod?

Címkék: eljegyzés esküvő orvos szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Ez történik, ha sminkben mész edzeni

Ez történik, ha sminkben mész edzeni

Megoszlik a vélemény azzal kapcsolatban, hogy szabad-e sminkben edzeni. Most minden kiderül!

Brutális, ami ezzel a nővel történt ajakfeltöltés után

Telt és szexi ajkakat akart magának, de a végeredmény elég messze állt a vadító mosolytól...

„Korrektor és szempillaspirál nélkül nem tudok élni”

A Barátok közt Kővári Natasája, vagyis Mezei Réka Léda beavatta a Cosmo.hu-t a szépségápolási trükkjeibe.

Kesha smink nélküli szelfije felrobbantotta a netet

Teljesen bepörögtek a fanok, imádják a fotót!

Újra menő a legcikibb frizuratrend

Eddig ki sem mertünk volna lépni az utcára ezekben, mostantól viszont trendinek számít…

Kylie Jenner új frizkót villantott

Ezt a Kylie haj-változást most nem láttuk jönni!

Vörösborral mosott arcot, ez történt a bőrével   

Gondoltad volna, hogy a vörösbort nem csak meginni lehet, de ha magadra kened, még meg is szépülsz tőle?

2019 legmenőbb körömtrendjei

Az idei év a nagy megújulások éve! Ha már régóta gondolkodsz azon, hogy levágatod vagy befesteted a hajad, esetleg kipróbálsz egy extrém körömtrendet, itt az ideje, hogy megtedd!

9 expressz frizura télre

Csekkold a legmenőbb frizukat, amiket te is villámgyorsan elkészíthetsz a havas, esős, hideg időben!

A legdurvább beauty-mítoszok, amiknek eddig bedőltél

Bármilyen meglepő, rengeteg olyan mítosz él a szépségápolásról, aminek semmilyen valóságalapja nincs. Összeszedtük neked ezeket!

Meghan hercegné kedvenc arcmaszkját te is elkészítheted   

A hercegné kozmetológusa lerántotta a leplet a csoda maszkról, amit így már te is tudsz használni!

Weisz Fanni új frizurát villantott

Megmutatta, milyen hajat készített neki a fodrásza. Neked bejön?