2018.07.05.@ 16.07

Szuper hír a kávéfüggőknek

Minden nap egy finom lattéval indítod a reggelt? Ennél jobbat nem is tehetnél egy új katatás szerint!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szuper hír a kávéfüggőknek

Mindig attól féltél, hogy a kávé nem igazán egészséges, ezért már régóta próbálsz leszokni róla? Egy friss tanulmány megállapította, nem hogy rossz hatással nincs rád, még jó is, ha iszol a koffeines italból! Erikka Loftfield legújabb kutatásában azt akarta kideríteni, milyen egészségügyi kockázatokkal jár a kávéivás azoknál, akiknek a szervezete genetikai okok miatt lassabban tudja csak lebontani a koffeint. Bár erre is választ talált, hiszen kiderült, rájuk is jó hatással van az ital, kiderült még az is, hogy akik rendszeresen fogyasztanak kávét, azoknál csökken a korai halál esélye.

A kutatásban 500 000 embert vizsgáltak meg, akik közül több mint a fele koffeinfogyasztó volt. Az adatok alapján azok, akik napi 2-5 csésze kávét ittak 12 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg az elemzett 10 év során, mint a nem kávézók. A 6-7 csészét ivók 16, a 8 vagy annál többet fogyasztók pedig 14 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg. Bár ez szuperül hangzik, a tudósok egyelőre nem tudták megállapítani, hogy a koffeines italnak van ehhez köze, vagy valami teljesen más ok bújik meg a háttérben.

via GIPHY

Gondold újra a napcsókolta hatást! (x)

Képzeld el, ahogyan a puha homok végigszalad a lábujjaid között, miközben a tenger felől érkező friss szellő belekap a hajadba. Gyere, nyár! Az Artdeco Make Up Your Sunset Stories nyári kollekcióját a pozitív életérzés és a naplemente lenyűgöző színei ihlették, hogy könnyedén elmesélhesd a saját nyáresti történetedet.
Címkék: egészség életmód kávé koffein

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Ezek lesznek a fesztiválszezon legtrendibb hajszínei

Ezek lesznek a fesztiválszezon legtrendibb hajszínei

Zsidró Tamás mesterfodrász elárulta a Cosmónak, hogy mik a nyár legnépszerűbb árnyalatai, és azt is, hogyan tudod kiválasztani a hozzád legjobban passzolót!

Videó: Egyszerű fonás forró nyári napokra

Nehezen viseled el a hosszú hajadat ebben a melegben? Mutatjuk a tökéletes frizurát!

Videó: Nincs most menőbb ennél a manikűrnél

Unod már a hagyományos körömfestést? Akkor mindenképpen próbáld ki ezt az egyszerű és trendi technikát!

Az idei év legszebb menyasszonyi ruhái

Sármán Nóra legújabb menyasszonyi ruha kollekciója nagyon különleges, hiszen a különálló szoknya- és top részeket úgy alkotta meg, hogy variálhatóak legyenek és akár több alkalomra is felvehesd őket. Hogy még többet megtudhass az év legszebb menyasszonyi ruháiról, olvasd el a vele készült interjút!

Nincs most menőbb ennél a frizuránál!

A L’Oréal Professionnel nagykövete, Hajas László elárulta, mik azok a hajformázó termékek, amik nem hiányozhatnak a fürdőszobádból, sőt azt is megsúgta, milyen frizkóval hódíthatsz idén nyáron!

Megtaláltuk 2019 legszebb menyasszonyi ékszereit

A ruhád már megvan a nagy napra, de a kiegészítők még hiányoznak? Akkor mindenképp olvasd el a Nagy Adriennel készített interjút, mert a Rienne Bride megálmodója mesélt az idei év legnagyobb menyasszonyi ékszer- és hajdísztrendjeiről, de azt is elárulta, hogyan készíti el a személyiségedhez leginkább illő ékszert.

Durván megalázták a Tinderen, zseniálisan vágott vissza a plus-size lány

A sztori azóta elterjedt a neten, szóval az tuti, hogy a srácot ezután nem sokan lájkolják majd…

Videó: A tökéletes koszorúslány smink

A legjobb barátnőd felkért, hogy legyél a tanúja vagy a koszorúslánya élete legfontosabb napján? Mutatjuk a feladathoz legjobban passzoló makeupot!

Hihetetlen, mit tett Kylie Jennerrel az anyukája

Most kivételesen nem a nővérek vesztek össze…

Hivatalos: Bradley Cooper és exe nem szerelemből maradtak együtt

Nagyon úgy tűnik, egy ideig még róluk fognak szólni a hírek…

Titkos randin fotózták le Katalint és Vilmost

A royal pár egy szuper romantikus délutánt töltött el együtt.

Hivatalos: Vilmos és Harry nem beszéltek Archie születése előtt

Újabb részletek derültek ki a royal tesók drámájáról!

Vele randizott Harry herceg, mielőtt megismerte Meghant

Mi lett volna, ha nem jön a képbe a jelenlegi hercegné és helyette ezt a nőt veszi feleségül?