2018.07.06.@ 07.07

8 jel, hogy mérgező hatással van rád a pasid

Szerelem ide vagy oda, ha a párod menthetetlenül negatív személyiség és lépten-nyomon fájdalmat okoz, nem érdemes a végletekig hagyni, hogy teljesen lehúzzon. Nyolc nő elmondta, mikor húzd meg a vészcsengőt, mert a választottad mérgező hatással van rád.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

8 jel, hogy mérgező hatással van rád a pasid

„Állandóan arról beszélt, milyen gondok voltak az előző kapcsolataiban. Aztán persze a történetek vége mindig az lett, hogy ő mindent jól csinált, az ex-csajok voltak őrültek. Folyton csak azt hallgattam, hogy ő mennyire tökéletes és, hogy bármi történt, mindig a lányok voltak a hibásak.”

„A kapcsolatok elején alapvető, hogy meg akarjátok ismerni egymást, ezért érdeklődsz a másik élete iránt. Ha sosem kérdez rólad semmit, még véletlenül se pazarold rá az idődet.”

„A sráccal a neten ismerkedtem meg, az első találkozást pedig direkt nem randinak neveztük, csak összefutottunk beszélni pár szót. A beszélgetés közben felhívta az egyik barátja, akinek hazudott arról, hogy épp hol van, és mit csinál, ráadásul szemrebbenés nélkül. Sajnos, ha a haverjának így tud hazudni, valószínűleg neked is.”

„Ha a pasi nem néz a szemedbe és nincs testben és lélekben is ott a beszélgetésben, tuti, hogy alkalmatlan arra, hogy tartalmas időt töltsön veled. Valószínűleg azt gondolja, hogy ha nem szexről van szó vagy arról, hogy ebédet főzz neki, már nem is vagy annyira érdekes.”

„Azonnal menekülj, ha a srác túl gyakran változtatja a véleményét szitukkal, a barátaival vagy a családjával kapcsolatban! Aki az egyik nap A-t mond, a másik nap pedig már B-t, téged is pillanatok alatt áthelyez majd az ellenségek listájára, ha valami nem tetszik neki.”

„A barátom egyszer elhívott bandázni a haverjaival. Nemet mondtam neki, mert nem szerettem azokat a srácokat és ez valószínűleg kölcsönös is volt. Vérig sértődött, amiért visszautasítottam. Ha sosem képes elfogadni a döntésedet és akár rád is erőszakolja a sajátját, inkább ne folytasd a kapcsolatotokat.”

„Udvariatlannak lenni olyan emberekkel, akik alacsonyabb pozícióban vannak, szegényebbek vagy valamiért hátrányos helyzetben vannak – na ez azonnal válóok!”

„Felháborító, amikor általánosítanak és azt mondják, minden nő egyforma! Ha téged választott, nyilván nem lehetsz ugyanolyan, mint a többi, szóval ez totális sértés, főleg, ha a szemedbe mondja.”

3+1 tipp a tartós sminkért még a nyári forróságban is! (X)

Nyakunkon a nyár, a hőmérő higanyszálai az egekbe kúsznak, ilyenkor az izzó forróságban természetszerűen megpróbáljuk kerülni az erőteljes, nehéz sminkeket.
Címkék: kapcsolat mergező kapcsolat pasik szakítás szerelem

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Nicole Kidman titokban terhes?

Nicole Kidman titokban terhes?

A fanok most tuti, hogy nagyon szurkolnak a kedvencüknek, hiszen óriási dolog lenne, ha újabb babával bővülne a Kidman-család. Szerinted igaz lehet a hír?

A kifutón szoptatott ez a modell

A Miamiban tartott fürdőruhás divathét több szempontból is meghökkentő volt.

Azt hitte, vécére kell mennie, szülnie kellett

Igen, jól olvastad, elképesztő meglepetésben volt része egy brit lánynak, aki a WC-n ülve szembesült a terhességével!

Kylie Jenner rajongói pénzt gyűjtenek, hogy milliárdos lehessen

Egészen őrült ötlettel rukkoltak elő a legkisebb Kardashian-lány követői, akik szerint nincs elég pénz a celeblány elképesztő beauty birodalmában. Komolyan gondolták?

Ennyit fogyott Khloé Kardashian a szülés óta

A babája csak három hónapos, de ő már most úgy néz ki, mint a terhessége előtt. A celeblány elárulta, mi a titka!

A Britain’s Got Talent világkupáját magyarok nyerték

Pár évvel ezelőtt a magyar csapat megnyerte a legszuperebb angol tehetségkutatót, most pedig ők lettek a show minden idők legjobb produkciója is!

Ő a világ legjobban fizetett énekese

Ez a fiatal sztár elképesztő tempót diktál, tavaly még 62 hellyel lejjebb szerepelt ugyanezen a listán! Ugye, már nagyon szeretnéd tudni, kiről van szó?

Meghan hercegné apja szörnyű dolgot árult el a lányáról

Thomas Markle megint komoly kavarásba kezdett, nehéz elképzelni, hogy ez majd segít neki abban, hogy kibékülhessen a lányával… Vajon mit szól ehhez Meg?

Szomorú vallomást tett Weisz Fanni anyukája az esküvőről

A modell anyukája nagyon szomorú, hiszen még mindig nem kapott meghívót a lánya esküvőjére, és az előkészületekből is teljesen kimaradt!

Ilyen rossz állapotban van George Clooney a balesete óta

Bár képes egyedül, segítség nélkül járni, nagyon látszik, hogy valami még mindig nem oké. Vajon mennyi idő lesz, míg teljesen felépül?

Kiborultak a netezők a legújabb Insta-trend miatt

Egyre több sztár mutatja meg magát ebben a provokatív pózban, ez pedig többeknél kiverte a biztosítékot. Szerinted igazuk van?

Ennyit költött Justin Bieber az eljegyzési gyűrűre

Te is dobtál egy hátast Justin Bieber és Hailey Baldwin eljegyzési hírétől? Akkor várj, ameddig megtudod, mennyibe került a modell gyémántgyűrűje!

Horoszkóp: Július 17., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat július 17-én is!