2018.07.27.@ 10.07

Megszületett Michael Bublé harmadik gyermeke

Az énekes felesége már az első fotót is megosztotta az Instáján a babáról, a fanok pedig ezerrel nyomják rá a lájkokat.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Megszületett Michael Bublé harmadik gyermeke

Csodás hírnek örülhetsz ma, ugyanis megszületett Michael Bublé és felesége, Luisana Lopilato harmadik gyermeke, egy egészséges kislány. Az első fotó a boldog anyuka Instagram-oldalára került ki, mellé pedig írt néhány extra cuki mondatot.

„Hogyan magyarázhatnánk meg, mennyire elkényeztet minket az élet szeretettel? Nincs elég óra egy napban, hogy ezen elmélkedjünk. Köszönjük Istennek ezt az életet és az örömöt!” – írta Luisana a kép mellé, amin egy édes babakéz látható, rajta az ilyenkor szokásos karszalaggal. Sajnos a kicsi neve nem derült ki róla, csak annyi szerepel rajta, hogy a baba kislány.

Bublé és felesége nagyon nehéz időszakon van túl, hiszen legidősebb gyermekükről, Noah-ról két évvel ezelőtt az orvosok megállapították, hogy gyomorrákos. Szerencsére az azóta már 5 éves kisfiú erős volt és teljesen legyőzte a betegséget. Most másfél éves öccsével, Elias-szal együtt örülhet a kistesónak.

Címkék: baba fotó gólyahír gyereke Instagram lánya michael bublé

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Horoszkóp: November 20., Kedd

Horoszkóp: November 20., Kedd

Halihó, Cosmo-lány! Kíváncsi vagy, mi vár rád ma? Csekkold le nálunk a horoszkópodat november 20-án is!

8 tipp, ha nem volt időd hajat mosni

Reggelre akartad hagyni a hajmosást, de kibabrált veled a szundi? Mielőtt összeomlanál a tükör előtt, próbáld ki ezeket a frizkókat, amik azonnal elfedik a kis titkodat.

A trükk, amitől mindig tökéletes Meghan hercegné sminkje

Harry feleségének több olyan szépségtrükkje is van, amitől ilyen szugárzóan gyönyörű minden eseményen. Az egyik legszuperebbre most fény derül!

Terhesen vetkőzött meztelenre a PLL főszereplője

Troian Bellisario volt eddig a legvisszafogottabb a Pretty Little Liars sztárjai közül, éppen ezért mindenkit meglepett a legfrissebb Insta-posztja!

Justin Bieber felesége Selena Gomez után nyomozgat?

Úgy tűnik, hogy még mindig fél egy kicsit férje exétől Hailey!

A legjobb filmek ma estére

Igazi kuckózós szombatot tartanál? Csinálj egy finom gyümölcsteát és válassz egy szuper filmet a listáról hozzá!

Rúzsszínek, amiket ki kell próbálnod a télen

Legyenek télen is vadítóak az ajkaid!

Így éled meg a szerelmet a csillagjegyed alapján

Minden hónap szülötte teljesen máshogy éli meg a szerelmet. Rád illik a leírás?

Egy hónapja McDonalds ételeket eszik, most így néz ki

Mindenki erről az előtte-utána képről beszél!

Kim Kardashian már a lányát is photoshopolja

Oké, azt már megszokhattuk, hogy a sztár megszerkeszti a saját képeit, de azt hogy a pici gyerekéét is, az már túlzás.

Jennifer Lopez ruhájára nincsenek szavak

Az biztos, hogy JLo most nagyon-nagyon mellényúlt!

Filmek, amik feldobják a péntek estédet

Nagyon kemény volt ez a hét, és alig várod, hogy végre filmnézéssel tölts egy estét? Mutatjuk, mik közül válogathatsz ma!

Mila Kunis smink nélkül is meseszép

Legutóbb Los Angeles utcáin, kávézás közben kapták lencsevégre a színésznőt, aki most is olyan gyönyörű, mint mindig!