2018.10.25.@ 13.10

Az egyszerű szokás, ami gyógyítja a depressziót 

Talán nem is gondolnád, hogy ez a hétköznapi dolog mekkora segítség lehet a mentális betegség leküzdésében!

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Az egyszerű szokás, ami gyógyítja a depressziót 

A depressziós betegek lehet már csak legyintenek, amikor valaki azt tanácsolja nekik, hogy igyanak meg egy bögre teát, vagy üljenek be egy kád forró vízbe és máris jobban érzik majd magukat, hisz a depresszió ennél egy sokkal összetettebb dolog. Ennek ellenére egy új tanulmány szerint a fenti tanácsok nem is annyira haszontalanok, mint gondoltad! Mert egy forró és nyugtató fürdő igenis segíthet enyhíteni a depressziót.

Egy németországi egyetem kutatói 45 depressziós betegen végeztek kísérletet, méghozzá úgy, hogy két csoportra osztották őket – az első csoport tagjainak minden délután be kellett ülnie egy kád 40 fokos vízbe, ahol el kellett tölteniük 30 percet, míg a másik csoport tagjainak 40-45 percen át kellett heti kétszer aerobicoznia.

Nyolc héttel később megvizsgálták a kísérletben résztvevőket, és arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik minden nap félórát pihiztek a kádban, sokkal kevésbé voltak deperssziósak. Igaz, az aerobicozó csoport tagjainak is javult az eredménye, de nem olyan jelentősen, mint az első csoporté.

via GIPHY

Így a kutatók arra jutottak, hogy a depresszióval szemben egy nyugtató fürdő igenis hatékonyabb, mint a testmozgás. Igaz, arról nem volt szó, hogy milyen eredményeket lehet elérni úgy, ha a kettőt kombináljuk. Simán lehet, hogy ha rendszeres testmozgás után befekszünk a melegvizes kádba, sokkal, de sokkal jobban érezzük majd magunkat, hisz gyakorlatilag az felér egy wellness-szel.

Persze 45 megvizsgált személy eredményeiből nem lehet mindenkire általánosítani, de azért egy forró fürdő biztos nem árthat senkinek!

Címkék: betegség depresszió egészség fürdés mentális betegség pihenés

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség