2019.07.14.@ 12.07

Kiderült az igazság Meghan és Katalin kapcsolatáról

Vége a találgatásoknak…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kiderült az igazság Meghan és Katalin kapcsolatáról

Meghan és Katalin, valamint Pippa tegnap a Wimbledonon jártak, ahol együtt szurkoltak a nézőtéren. Korábban felröppent a pletyka, hogy Vilmos és Harry összevesztek, egyrészt azon, hogy Vilmos szerint Harry nagyon gyorsan beleugrott a házasságba, másrészt pedig azon, hogy a hercegi pár túlkapja az Archival való titkolózást. Emiatt sokan azt gondolták, hogy a két feleség sem jön ki jól egymással, de a tegnapi eseményen erre rácáfoltak.

Az amerikai Cosmopolitan felkeresett egy testbeszéd szakértőt is, hogy kiderítse, milyenMeghan és Katalin valódi viszonya egymással. Blanca Cobb elmondta, hogy „a látottak alapján nincs jele annak, hogy rossz kapcsolat lenne közöttük.” Sőt, a szakértő szerint a két hercegné nagyon is jól érezte magát egymás társaságában.

Fotó: Profimedia – Red Dot

„Ezen a képen Katalin egyik vállát lejjebb ereszti, hogy közelebb férjen Meghanhez, ami egyértelmű jele annak, hogy érdeklődik a másik mondandója iránt. Mindkettejük mosolya őszinte, hiszen megjelennek a szem körüli ráncok” – magyarázza a szakértő.

Fotó: Profimedia – Red Dot

„Ami pedig ezen a képen érdekes, az az, hogy Meghan feje kissé jobbra fordul, míg Kataliné kissé balra. Ha pedig valamilyen irányba fordulsz, az azt jelenti, hogy azt a valamit kedveled” – teszi hozzá Blanca, aki megjegyzi, hogy ez tudatalatti cselekedet, így ha ilyesmi történik, az teljesen őszinte és arról árulkodik, hogy élvezik egymás társaságát.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Ez a harmadik kép pedig azt mutatja, hogy Meghan és Katalin nagyon jól kijönnek egymással: „Újra egymás felé hajolnak, közben pedig őszintén mosolyognak. Nem látok semmilyen feszültséget közöttük, a kezeik és az ujjaik is lazák, egyáltalán nincs köztük rossz viszony” – meséli Blanca.

Címkék: barátság feszültség jó kapcsolat jó viszony kapcsolat Katalin hercegné meghan és katalin meghan hercegné vilmos és harry viszony

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szépség

Nincs trendibb most ennél a hajszínnél

Nincs trendibb most ennél a hajszínnél

Felrobbant vele az Insta!

Videó: Működnek a netes beauty trükkök?

A neten egyre több extrém beauty trükkel találkozhatsz. Most leteszteltük, melyiket érdemes kipróbálnod, és melyiket felejtsd el inkább örökre!

Nincs most menőbb ennél a manikűrnél

Könnyű elkészíteni, ráadásul elképesztően jól néz ki minden változatban. Csekkold le!

Asztro-mani az új őrület

Ha rá vagy kattanva az horoszkópokra, ezeket imádni fogod!

Ezek lesznek az ősz manitrendjei

Ha a következő hónapokban is menő körmöket szeretnél villantani, akkor most szuper ötleteket adunk!

Divatba jött a világ legrondább manija

Köszönjük, Rita Ora...

Ezek a legcukibb kisállatos tetoválások

Szeretnél egy menő tetkót, ami a kis kedvencedre emlékeztet? Inspirálódj a listánkról!

Rita Ora körmeire nincsenek szavak

Láttunk már durva dolgokat, de ez tényleg mindent leköröz...

6 ombré manikűr, amit ki kell próbálnod

Hidd el, nem fogod megbánni!

Videó: Ez a smink illik legjobban az Oroszlánokhoz

Kíváncsi vagy, milyen smink passzol leginkább a személyiségedhez? A Cosmo vloggere egy videósorozatban megmutatja neked, hogyan készítheted el a makeup-odat a csillagjegyed alapján.

Felháborító dolgot művelt Meghan hercegné a szomszédaival

Távolról továbbra is menőnek tűnhet, de ezek után biztosan nem lennél a szomszédja…

4 szuper film a vasárnapi lustálkodáshoz

Ezekért mindenképpen érdemes ma bekapcsolni a tévét!

Ezekkel a szexpózokkal égetheted a legtöbb kalóriát

Nem csak az edzőteremben dobhatod le magadról a kilókat. Ott a hálószoba is!