A párterapeuta szerint van 1 mondat, ami annyira hatékony, hogy képes megerősíteni és megmenteni bármelyik párkapcsolatot

A kíváncsiság fenntartása 

Az egy teljesen természetes folyamat, hogy egy bizonyos idő elteltével az egymás iránti kíváncsiság alábbhagy egy párkapcsolatban. Néhány év elteltével ugyanis a párok hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy mindent tudnak a másikról, így az izgalom és az újdonság varázsa gyakorlatilag szépen lassan elmúlik. Ennek ellensúlyozására Assael Romanelli párterapeuta azonban azt javasolja, hogy egy nagyon egyszerű mondat bevetésével a párok próbálják meg növelni a kíváncsiságot. 

1 mondat

A Psychology Today által megkérdezett Assael Romanelli párterapueta úgy véli, hogy a párkapcsolat minősége azon is múlhat, hogy a felek mennyire érdeklődőek a másik iránt. Szerinte fontos, hogy az évek múlásával se tűnjön el az egymásra irányuló kíváncsiság, ezért gondolja úgy, hogy már akár egyetlen mondat is képes lehet megmenteni a kapcsolatokat. 

Mondd tovább, hallgatlak.

Teret adni a másiknak 

Ez egy végtelenül egyszerű mondat, de tökéletesen kifejezi azt, hogy valóban kíváncsiak vagyunk arra, amit a másik mond. Ezzel ugyanis teret biztosítunk a másiknak, lehetőséget adunk neki arra, hogy elmesélje mondjuk, hogy milyen napja volt, mi történt vele...stb. 

Hosszú távú előnyök 

A szakember szerint ez a mondat számos azonnali és hosszút távú előnnyel is jár: Romanelli úgy véli ez a mondat  kiegyensúlyozza a beszélgetési időt a partnerek között, továbbá lehetővé teszi az aktív hallgatást, továbbá növeli az izgalmat, a szenvedélyt és az érdeklődést. 

Új gondolatokat, érzéseket, álmokat, szenvedélyeket, traumákat, emlékeket és fantáziákat tárhat fel (...) Amikor a partnerek túlterheltek, hajlamosak lehetnek nem figyelni egymásra, ilyenkor jöhet a védekező mechanizmus, s nem kizárt, hogy a felek elvesztik a türelmüket. Ez a mondat azonban segít lelassítani a párbeszédet, jelzi a partner számára, hogy nem támadni akarsz, hanem valódi beszélgetést indítani

– magyarázza a szakértő. 

Romanelli ezen túlmenően úgy gondolja, nem elég csak simán kimondani ezt a mondatot, ugyanis véleménye szerint nagyon fontos még az  alázat, ami az egyik legértékesebb tulajdonság a hosszan és jól működö kapcsolatokban. 

(via)