Az első közös nyaralás az új pároddal mindig igazi mérföldkőnek számít, hiszen rengeteg új dolgot megtudhattuk egymásról és a szokásokról, valamint arról, hogy működtök- együtt egy idegen környezetben. Most mutatjuk, mik azok a dolgok, amit mindenki, na jó szinte mindenki elront az első közös nyaralás során. Íme, a tanácsok a túléléshez. 

1. Nem ugyanaz az érdeklődési körötök

Te inkább a tengerparton lazulgató típus vagy, a pasid pedig inkább megnézné a helyi templomokat? Vagy éppen fordítva? Fontos, hogy mindketten őszintén beszéljetek arról, ki milyen utazást preferál, valamint próbáljátok megtalálni az aranyközéputat és kompromisszumot kötni. A különbségek ellenére is lehettek jó páros, csak tenni kell érte!

2. Túl sok időt töltötök együtt 

Amikor már a sokadik napja minden órában együtt vagytok az az egyik félnek megterhelő lehet. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? Nos, az biztos, hogy ráförmedni a másikra és azt mondani a másikra, hogy hagyjon békén, nem jó ötlet. Óvatosan is lehet jelezni a párod felé, ha például egyedül lennél, esetleg megemlítheted neki, hogy elmennél úszni egyet, ő pedig nézze meg azt a múzeumot, amit szeretett volna és néhány óra múlva újra találkoztok. 

3. A piszkos anyagiak 

Nagyon fontos, hogy a pénzről még az utazás előtt is beszéljetek, különben csúnya vita kerekedhet belőle. Érdemes mindkettőtöknek leszögeznie azt, hogy mennyi a kerete, miből kell gazdálkodnia. Ha pedig valamelyikőtök minden este Michelin csillagos étteremben szeretne kajálni, de a másiknak erre nem telik, akkor sértegetés helyett inkább finoman fel kell világosítani a másik felet arról, hogy mennyi fér bele.

4. Ha valami nem tetszik, nem tartjuk magunkban 

Bizony előfordul, hogy az egyik fél láthatólag remekül érzi magát, de a másiknak több minden is böki a csőrét. Ha éppen a nyaralás során te érzed úgy, hogy a dolgok nem klaffolnak, ne tartsd magadban. Szánj időt arra, hogy elmondod, mit érzel, mert annál rosszabb nincs, ha csak belül gyülemlik fel a sok feszkó. 

5. Ha valaki felöntött a garatra

Bizony néha előfordul, hogy többet iszunk a kelleténél. Ha te is olyan szituba keveredtél, ahol a pasid nagyon leitta magát az első nyaralás során és talán egy olyan személyiségét is megmutatta, amelyet még nem láttál, jobb lesz beszélni róla. Ha úgy gondolod, hogy neked az ilyen fajta részegség nem fér bele, akkor légy őszinte, de próbáld meg ne túlságosan megbántani az érzéseit, mert elszégyelli magát. A másik nagyon fontos dolog, hogy az alkohol tényleg mindenkire más hatással lehet, de bármi is történjék egy részeg éjszakán, a döntéseket közösen kell meghozni.