A Szürke ötven árnyalata trilógiának köszönhetően a BDSM szex fogalma gyakorilatilag beépült a mindennapokba. Egyre többen tartják izgalmasnak és merészkednek extrémebb vizekre a szex terén, a kipróbálásához azonban nem árt beszerezni néhány fontos kiegészítőt. Íme, 5 dolog, amit mindenképpen vegyél meg, ha BDSM szexet szeretnél. 

Bilincs és szemmaszk 

Jó, jó ez kapásból kettő, de hidd el iszonyat izgalmas lesz, ha ezeket beveted. Bilincseld le a kedvesed kezeit, a szemét pedig takard le a szemmaszkkal, majd tegyél vele azt, amit csak szeretnél. Persze a  BDSM kapcsán  fontos kiemelni a kommunikációt, ugyanis itt tényleg fokozotttan igaz, hogy csak olyasmit csináljatok, amibe mindketten benne vagytok. Esetleg találjatok ki egy jelszót és, ha valamelyikőtöknek már nem kellemes a dolog, akkor dobjátok azt be, így tudni fogjátok, mik a határok. 

Nyakörv pórázzal 

Ezzel nagyon brutális módon meg tudjátok fűszerezni az együttléteket, de itt is lényeges: csak akkor csináljátok, ha mindketten benne vagytok. A pórázszetteekben ráadásul az a jó, hogy bármelyik fél lehet éppen az alárendelt. Annyi biztos, ezzel tutira sakkban tudod tartani, ha nem engedelmeskedik, sőt a pórázzal még el is tudod fenekelni a másikat, ha nem teljesíti a kívánságaid. 

Szájpecek 

A kikötözés szerelmeseinek kelléktárából a szájcepek sem hiányozhat. Ha egy kis vadságra vágytok, akkor ez a kiegészítő kötelező: némítsd el vele a partneret, hogy ne tudjon beszélni vagy kiabálni. Hidd el, az izgalom garantáltan a tetőfokára hág, ha ezt bedobjátok. 

Ágyhoz kötöző szett 

Ha már az alapok túl vagytok és szeretnéktek minél jobban elmélyülni a BDSM világában, akkor egy ágyhoz kötöző szett mindenképpen kelleni fog nektek. Ezzel a kellékkel fixen különleges perceket élhettek majd át, neked pedig nincs más dolgot, hogy kiszolgáltatod magad a keedvesednek, vagy éppen te csinálsz vele azt, amit csak akarsz. 

Korbács 

Vágysz egy jó fenekelésre? Jöhet a kényeztető fájdalom gyönyöre? Ahhoz bizony kelleni fog egy korbács is! A korbács bevetése már csak hab azon a bizonyos tortán. Ha idáig eljutottok, akkor már biztos, hogy kipróbáltatok néhány izgis BDSM dolgot. Először a párod csak finoman cirógassa a feneked, majd jöhet egy kis csapkodás, egészen addig míg mindkettőtöknek jól esik a dolog. 

(via)