„A harmadik epizód során Daphne megkérdezi Simont, mi történik valójában, ha egy pár összeházasodik. Miután megtudta, mi vár rá, megtanult önállóan maszturbálni. Vele ellentétben, én nagyon jól ismerem a szexuális élvezeteker, de úgy döntöttem lemásolom: ahogy Daphne tette, én is úgy szexelek a következő napokban.

Az önkielégítéssel kezdtem

Hogy a maszturbációm igazán 19. századbeli legyen, most az egyszer búcsút intetem a vibrátoromnak. Megpróbáltam leutánozni azt, ahogyan ő csinálja. Amikor Daphne simogatja a testét, iszonyat dögös, most én is az akartam lenni. Általában pornót nézek a mobilomon, a másik kezemben pedig a vibrátor, szóval igazán új élmény volt megérinteni magam. Nem is értem be eggyel, a második orgazmusig meg sem álltam. 

Aztán jöhetett a férjemmel való Bridgerton szex. 10 éve vagyunk együtt, 2 éve házasok, van mit feldobni, hiába is imádjuk egymást. 

Miután meggyújtottam néhány gyertyát a hálószobában, odamentem a férjemhez, és elkezdtem lassan levetkőzni. Egyébként fura volt, mert régen szexeltünk már ágyban. Ahogy próbáljuk izgalmasabbá tenni, már mindenhol egymásnak esünk, csak ott nem. Azonban némi pajzán beszélgetés után rájött, hogy most itt maradunk. Szoros ölelések, édes szavak suttogása, és falhoz nyomás következett. 

Ahogyan a gyertyák pislákoltak, hihetetlenül forró lett a hangulat. Nagyon, nagyon, nagyon jó élmény volt.

vizes kalandok

Nem csoda, hogy lelkesen mentem neki a következő kihívásnak: romantikus randevú és kergetőzés a szakadó esőben, majd a vizes ruhák leszaggatása és szex. 

Nos, hiába mondták, az eső nem esett. Vittem hát egy slagot, lelocsoltam, ám a kergetőzés után a francnak se volt kedve szexelni. Nem igazán tudta hova tenni, miért viselkedem így, úgyhogy inkább befejeztem a zuhanyrózsával. 

Piknik

Adtam még egy esélyt Daphne-nak: most a szabadtéri pikniket vetettem be. Sajt, sonka, pezsgő, gyümölcsök és egy nagy kosár. A tűző napon gyorsan ható alkoholnak hála nem kellett sokat várni a behatolásra. Rajtam pedig hosszú és lenge ruha volt, ami még többet könnyített a dolgokon. Ugyan nem volt túl kényelmes és allergiás rohamot is kaptunk mindketten, sokat tanulhatunk ezekből az esetekből.

Ugyan nem csak sikerek koronázták a Bridgerton szexélményeim, én mégis azt gondolom, egy olyan dolgot tanultam, ami örökre megváltoztat: mindig vannak új lehetőségek, és ezeket mindig meg kell ragadni. Minden pillanatban ott van a lehetősége annak, hogy fellobbantsátok a tüzet és a szenvedélyt, ne félj meglepni a másikat, és persze magadat!"

Via