„Neked is stresszes az életed? Te is elfelejted, hogy van csiklód? Mert én igen. Három munkahelyem van és egy beteg kutyám. A pasim állandóan utazik - nos, nem a szex a legfontosabb jelenleg az életemben. Akárhányszor elterveztem, hogy majd most, mindig elengedtem. Nem ez a legfontosabb. Aztán fogadalmat tettem. Egy hónapig minden nap maszturbálni fogok.

A 30 napos maszturbáció kihívás

Őrült ötletemet a pasimnak is elmondta, aki mivel most is úton volt, csak pajzánul nevetett, és sok sikert kívánt. Dehát nem kell ehhez szerencse, fénykoromban lecsaptam pár vibrátorra, és van két kezem is, úgyhogy remélhetőleg menni fog. 

Nem is kellett sok, az első nap pillanatok alatt jött az orgazmus. Annyira régen volt már ilyenben részem, hogy nem csoda, hogy nem telt sok időben. Mintha csak először csináltam volna. A kísérletben egyébként az okozta a legnagyobb nehézséget, hogy az orgazmus után szerettem volna visszaaludni, ám ez nem volt lehetséges - mennem kellett dolgozni. Ám a testemen éreztem, hogy ez most teljesen más, megkönnyebbültem, és kicsit a közérzetem és a kedvem is jobb lett. 

Például amikor egyik nap a főnököm csúnyán kiosztott, ahelyett, hogy elmentem volna a WC-be zokogni, csak arra gondoltam, hogy hazaérek, és csak magamra fogok fókuszálni - lehet, hogy a self care része a maszturbáció is?

Édes teher?

Már voltak olyan napok, amikor este is maszturbáltam, mert azt éreztem, hogy sokkal tisztább a fejem, sokkal nyugodtabb vagyok, kevésbé stresszes. Amikor pedig a férjem hazaért, akkor a szexet is beépítettem a napi rutinba, imádtam! A második héten is tartott a lelkesedésem, na meg a meggyőződésem, hogy a szex a megoldás a világbékéhez vezető úton. 

A harmadik héten egy újdonsággal bővült a készlet, egy csiklószívó rózsára ruháztam be, és meg kell mondjam, ennek szuperereje van! Azonban ez a hét már nem ment zökkenőmentesen. A harmadik hét végére nyűgnek éreztem a maszturbálást. 

Volt, amikor elég link módon végeztem az önkielégítést, nem is lett olyan intenzív az eredménye, de a negyedik hétre sikerült visszatérnem. Akkor olyan büszke voltam magamra, mint amikor hosszú idő után visszatérek edzeni. 

A maszturbálás is rutinná tud válni, ám néha teherré is. Sajnos minden, aminél ott van a kell szócska, annak ez lehet a vége. Azonban az biztos, hogy a pasimmal utána heti 1 helyett 3x szexeltünk, és az is, hogy sokkal egészségesebbnek és boldogabbnak éreztem magamat."

via