Szeptember 19-én lesz Erzsébet királynő temetése. Nagy-Britanniában ezt a hétfőt nemzeti gyásznapnak hirdették meg, ide kattintva találsz minden fontos információt, de a lényeg, hogy az iskolák, munkahelyek, boltok, üzletek, szolgáltatók zöme zárva tart majd ezen a napon.

Vannak azért kivételek.

Az egyik ilyen kivétel a londoni Pleasuredrome nevű, non-stop, a hét minden napján nyitva tartó szauna-szexklub, amit meleg férfiak számára működtetnek. Ez a létesítmény egyszerűen soha nem zár be, úgyhogy nyitva lesz hétfőn is. Néhány fontos dolgon módosítanak azonban, az erről szóló közlemény pedig a Twitteren kering, mert elég bizarr olvasmány a szexklub gyászközleménye.

Ebben a Pleasuredrome-ban normálisan egy szál törölközőbe (vagy abba se) öltözött szaunázók keresgélnek maguknak naphosszat (és egész éjjel) alkalmi partnert, miközben dübörög a techno és nyilván nem kell magyarázni, hogy milyen kontentet vetítenek a falakra szerelt képernyőkön. Nos, a közlemény szerint ez hétfőn is így lesz, de azért néhány lényeges módosítással.

A Kormány iránymutatásának és tanácsának megfelelően a Pleasuredrome Spa nyitva marad szeptember 19-én, hétfőn. Őfelsége, a néhai II. Erzsébet királynő iránti tisztelet jeléül a spa-ban nem játszunk majd zenét és filmeket sem vetítünk majd. A moziterem és a főképernyő Őfelsége temetését övező élő eseményeket fog közvetíteni. Déli 12 órakor, majd este 6 órakor még egyszer. A helyszínre érkező vendégeinket invitáljuk, hogy csatlakozzanak hozzánk, koccintsunk Őfelsége III. Károly királyra

– áll a közleményben, amely azt is tartalmazza, hogy az alkoholos és az alkoholmentes italokra az odalátogatók a klub vendégei lesznek.

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A post shared by Pleasuredrome (@pleasuredromeuk)

Azaz: csak csendben, és szexfilmek helyett a királynő temetését nézve lehet majd hétfőn hajhászni az élvezeteket, de legalább a pia ingyen lesz.