Az orgazmus elérése számtalan tényezőn múlik, ám azok az emberek, akik rendelkeznek egy bizonyos tulajdonsággal, jelentősen nagyobb eséllyel indulnak érte.

Ha ez igaz rád, akkor az orgazmus már az ajtódban vár

Hogy az orgazmus a végcél, vagy az oda vezető út a fontos a szex során, arról megoszlanak a vélemények. Az azonban elmondható, hogy amíg a férfiak esetében az együttlétek nagy százaléka orgazmussal végződik, a nőkre ez az állítás már nem igaz. 

A női orgazmus sok tényezőn múlik. A lelkiállapoton, a testi folyamatokon, a partnerrel való viszonyon, a hímvessző méretén, mozgásán, a lista szinte végtelen, mennyi dolgonak kell teljesülnie egy tisztességes orgazmus létrejöttéért. 

Az azonban biztos, hogy azok az emberek, akik viccesek a hétköznapokban, és jó humorérzékkel vannak megáldva, azoknak intenzívebb az orgazmusuk. Általában sokkal jobb lelkiállapotban vannak, és sokkal könnyebben engedik el a stresszt is, így lélekben és testben is  jobban készen állnak arra, hogy tényleg mindent kizárjanak. 

A partnernek is humorosnak kell lennie

Sőt, egy kutatás megállapította, hogy azok a férfiak, akiknek jó a humoruk, sokkal jobb szeretők, és sokkal nagyobb eséllyel okoznak orgazmust. 

Ez egyszerűen hihetetlen! Az ágyban azért ne süss el minden nap vicceket innentől kezdve, de ha napközben nagyobb figyelmet fordítasz a humorra és a jókedvedre, az az ágyban is kifizetődik majd!

Via