Elképesztő történetet osztott meg egy 23 éves lány a Redditen. A lány elmesélte, hogy bipoláris zavarral küzd, valamint rendkívül bizonytalan volt saját magával sokáig, de ez változott amióta, elkezdett törődni a mentális egészségével. Most őszintén elmondta, hogy mit tett a barátjával. A kérdés már csak az, hogy megbocsájtható-e az ilyen megcsalás?

Íme, a sztori

Amikor megismerkedtem a pasimmal azt hittem, hogy túl jó hozzám, mert annyira jóképű volt, ezért amikor elkezdtünk találkozgatni azt hittem, hogy csak kavarni fogunk, mert úgysem akarna velem randizni, hiszen csúnya vagyok. Odaadtam neki a testemet, hogy használhassa

- kezdte a történetét a fiatal lány, akinek a történetéből már most látható, hogy rengeteg dologgal kell megküzdenie.

Néhány hónappal később összeköltöztünk, de a kapcsolatunkban sosem jelentettük ki, hogy mik vagyunk egymásnak, ez pedig nagyon bizonytalanná tett engem. Nem tudtam, hogy mik, ezért sosem próbáltam meg egy támogató, kedves barátnő lenni, mert úgy gondoltam, hogy felesleges próbálkoznom, ha nem akar velem lenni. Szörnyű voltam. Az akaratom ellenére voltam érzelmileg bántalmazó, mert dühös voltam, amiért nem nyílik meg nekem és nem köteleződik el, de érthetően azért nem tette, mert toxikus voltam

- folytatta a történetet.

Más férfiak is voltak az életében

Kielégítettem egy srácot, akit az egyetemről ismertem, amikor én és a pasim egy időre szakítottunk egy hatalmas vita után. Lényegében azt gondoltam, hogy talán ez a srác szeretni fog, de valójában én csak a barátomat akartam visszakapni. 

Ezután jött a pasi testvére

Évekkel később lefeküdtem a pasim fiútestvérével néhány hétig, amikor a pasimmal majdnem 3 hónapra szakítottunk. Nem terveztem, hogy a tesójával vagy bárkivel leszek, de tovább akartam lépni a szívfájdalmamon. Valaki mondja el kérlek, hogy ez megcsalás-e, szerintem az, mert nagy hiba volt, de annyira elveszett vagyok

- folytatta a fiatal lány a történetét a Redditen.

Egy ideig minden rendben volt

A történetet elmesélő lány egy ideig újra kibékült a pasijával, és minden rendben ment közöttük, most azonban az egész sztori kiderült. 

Végzett velem teljesen. Kiabálás, sírás, vége lett. Tényleg nagyon szeretem. Nem azért csaltam meg, mert nagy a szexuális étvágyam, vagy azért, mert bántani akartam. Én csak azt akartam, hogy szeressenek, amikor úgy éreztem, hogy ő elhagy. Próbálom nem szeretni, mert azt mondta, hogy mindennek vége közöttünk, de én nem akarom, hogy vége legyen. Hogyan érhetném el, hogy újra szeressen? Igazság szerint sosem szeretett. A kapcsolat mindig toxikus volt, és nincs oka rá, hogy adjon nekem még egy esélyt. Tovább akar lépni és más emberekkel ismerkedni. Szeretem ezt a férfit és tudom, hogy ő a lelki társam...

Ezt írták a kommentelők

Nem tudom elképzelni, hogy valaha kibéküljön veled, miután lefeküdtél a bátyjával, de ki tudja, furcsa dolgok is történtek

- írta valaki.

Pontosan ugyanezen a helyzeten megyek keresztül. Nincs remény. Újabb vitába keveredtünk, és végleg vége. Soha nem bocsátotta meg, amit tettem

- szólt hozzá valaki más.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy ezt megmentheted. Nem úgy hangzik, mintha ez a kapcsolat egészséges lenne, de hiba volt lefeküdni a testvérével. Lényeégben nem megcsalás volt, de nem feküdhetsz le a testvérével, és nem várhatod el, hogy veled akarjon lenni, azután, hogy megtudta. Az is tény, hogy ezt néhány évig titokban tartottad. 

- írta egy harmadik.

Te mit gondolsz a történetről?