A 21. század és a digitális eszközök egyre nagyobb térhódítása magával hozta azt is, hogy az emberek jelentős része már az online térben ismerkedik. Sőt, a pandémiás időszak miatt ez még fokozottabban igaz, hiszen a bezártsággal teli hónapok során nem is volt más alternatíva, kizárólag az online ismerkedés. Bár ez egy nagyszerű lehetőség, könnyebb elbaltázni, mint gondolnád. 

Így ismerkedünk

A párkapcsolati szakértő szerint ráadásul van valami, ami kiemelten igaz a nőkre, ezzel a dologgal azonban alaposan elronthatják az online ismerkedés folyamatát. Gondolj csak bele, te hogyan csinálod: vélhetően felregisztrálsz egy társkereső portálra, ahol aztán összeakadsz néhány szimpatikus fiúval. Elkezdődnek a beszélgetések, ha valakivel megvan a szikra, akkor a végeláthatatlan, éjszakába nyúló chatelések, netán sms-ezések, bár mapaság ez már elég ritka. 

Vízválasztó lépés

Egy ponton túl pedig biztosan te is hallani szeretnéd a kiszemelted hangját, így megbeszélitek, hogy felhívjátok egymást. Ez azonban ingoványos talaj, valamiért manapság már nem szeretünk túlzottan telefonálni, de persze az online ismerkedés kvázi fázisaihoz ez is hozzátartozik, ez gyakorlatilag a személyes találkozót megelőző utolsó lépés. 

Hibázási lehetőség

A telefonos beszélgetés során azonban a csajok hajlamosak lehetnek túltolni. Ez az a pont, ahol a nők rendre elrontják az online ismerkedést, ugyanis a a telefonos beszélgetést egy interjúnak fogják fel, azt is a rosszabb fajtából, és nekiállnak faggatózni. Keményen faggatózni. Viszont kérünk Téged, könyörgünk inkább: NE TEDD! Ne menj át interjú módba, mert azzal megölöd, sőt elpusztítod a szikrát. Nyilván tegyél fel kérdéseket, de, hogy mi a volt a pasi jele az oviban, vagy mikor van az anyukája születésnapja nem biztos, hogy lényeges, ráadásul úgy érezheti, hogy valami kérdőívet töltetsz ki vele. A szakértő azt tanácsolja: 

Bármit is csinálsz, ne menj át interjú módba! A mélyebb, fontosabb kérdéseket tartsd meg, és tedd fel őket akkor, amikor személyesen találkoztok, és eljön az ideje (...) A telefonbeszélgetésre tekints úgy, mint egy szórakoztató lépésre, ami megelőzi a randit. 

Csak nyugi!

Szóval lányok, csak nyugi! Nem kell ajtóstul rontani a házba, mert a pasik nem szeretik, ha egy csaj túlságosan nyomul. Úgyhogy csak lazán. Az ismerkedésben pont az a szép, hogy lépésről lépésre haladtok, kapkodás nélkül, a saját tempótokban. Hajrá! 

(via)