Az ember lánya mindig reménykedik. Igen, kicsit zűrös a srác, dehát nem baj. Majd én megnevelem, majd én megváltoztatom, mert ugye én más vagyok, és mellettem majd ő is más lesz. Kapcsolatot mondjuk nem akar, de majd meggondolja magát. Vagy nem.
Minden olyan jól indult
Először minden jól indul, fel sem merül, hogy mások lennének a szándékok, esetleg kicsit komolytalanabbak, mint a nászinduló. Viccet félretéve, amikor minden megvan, nem feltétlen azon aggódik az ember, hogy a másik majd visszatáncol a finish-ben. Miért is tenné, hiszen 0-24 ég a billentyűzet a kezünk alatt. Aztán megy a randi, isteni a szex, hát a hülye is látja, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve.
Mondjuk ő kevésbé. És persze ez az instabilitás a szándékokban csak akkor derül ki, amikor az isteni szexre már sor került. Elmaradnak az üzenetek, nem olyan intenzív már a kommunikáció. Jó, akkor csak szexet akart. De aztán kiderül, hogy nem.
Nem kér belőlem többet. Nem akarja, hogy az élete része legyek annyira intenzíven. De ha meghallja, hogy mással találkozom, akkor az már nem pálya.
Kérdezném, hogy miért csinálod, de válasz nem érkezik. Inkább akkor hagyjuk is az egészet, akkor ne is kérdezzek többet, csak menjek, és maradjak csöndbe. Mert ha véletlenül választ kellene adni egyetlen kérdésre is, akkor te joggal mondod - vagyis azt hiszed-, hogy na ezért nem akarsz kapcsolatot. Mert jönnek az elvárásaim, jönnek a problémák, a kérdések.
Az exeid miatt a kapcsolat csak rossz lehet
Pedig a problémákat nem én csinálom. Te csinálod. Inkább már a harminchoz közelítünk, de a problémákkal szembenézni, egyenesnek lenni még mindig mumus. Hibásnak kell éreznem magamat, mert tudni akarom, hány évet csesszek még el az életemből, amíg várok rád. Vagy van-e miért várni rád? Természetesen pattintod a választ, hangsúlyozod, mennyire nem akarsz semmi komolyat, de elvárod, hogy én se akarjak komolyat mástól.
Ha látod, hogy továbblépnék, dobsz egy szánalomlájkot, és hónapokra esek el attól, hogy végre élvezhessem kicsit az életed. Pedig a másik keres, hegyeket mozgatna meg, csak hogy egyszer találkozzak vele. Lehet, látnám is, hogy mennyire jó döntés lenne megadni a lehetőséget, de amint kicsit is érzékeled, hogy van B-opció, odadobsz egy csontot.
Azt hiszed, ez annak a jele, hogy te egy kemény csávó vagy. Na nehogy már a csaj diktáljon, na nehogy már ne vihess haza mindenkit, akit csak szeretnél. Majd te megmondod, hogyan éled az életedet, az én nevem a csend.
Fájdalmas lesz a felismerés
Pedig kettőnk közül te nem vagy irányban. Te vagy az, aki tele van kerítésekkel, középkori településeket megszégyenítő városfalakkal. Valószínűleg ért egy rossz élmény valakivel, és egész életedben bünteted magadat és minden potenciális jelöltet azzal, hogy mentesíted magadat az érzelmektől.
Azt hiszed, hogy bármeddig megteheted ezt, bármikor visszatáncolsz, én majd ott leszek, és mindig tárt karokkal várlak. Hiszen meggyőződés, hogy nincs más feladatom, csak hogy téged várjalak. Hogy mindent meg kell bocsátanom, mert neked ez jár. Mert azt gondolod, annyira szeretlek, hogy a végtelenségig vak maradok, ezért neked szabad a pálya.
Pedig hidd el, szélsebesen robogunk ahhoz a naphoz, amikor már egyáltalán nem fogok azon agyalni, hogy neked kellek-e. Mert az élet igenis küldi a jeleket, hogy azt, hogy mennyit érek és mit érdemlek, nem te határozod meg.
Egyre ritkábban válaszolok a levelekre, nem veszem fel a telefont, nem megyek már olyan helyekre, ahol bármikor feltűnhetsz mellettem. Közel a nap, amikor azt mondhatom, már nem mozgathat meg semmi, és nem hat rám semmi, ami hozzád köthető. Pedig nem tettél semmi rosszat szerinted. Egyszerűen csak nem hitted el, hogy egyetlen feladatom az életben, hogy végtelenségig várjak rád. Tévedtél.
