Valójában egyáltalán nem ritka eset, hogy a nem jó emberbe szeretünk bele. A rossz fiú először vonzónak, szexinek és veszélyesnek tűnik, sőt talán az elején imponáló, hogy csak ránk figyel. Ahogy telik az idő, az egész kapcsolat 180 fokos fordulatot vesz, de a traumás kötődés miatt mégsem lehet könnyű az elengedés. Most itt van minden, amit tudni kell. 

Nehéz felismerni

Az egyik oka, amiért nehéz felismerni a traumás kötődést az, hogy nem biztos, hogy egy kívülállónak bántalmazónak tűnik. A partner lehet, hogy sosem nyúlt egy ujjal sem a másik félhez, de a kapcsolat mégis távol áll az egészségestől. A leginkább jellemző ezekre a kapcsolatokra, hogy a szeretet és az utálat váltja fel egymást folyamatosan, ellökik egymást, majd újra egymásra találnak.

Mi a lényege?

A hatalomról szól

- mondta Claudia Johnson szexterapeuta.

És a bántalmazást átélő személy szeretetének és törődésének érzése a bántalmazáshoz kötődik – a verbális, a fizikai vagy az érzelmi mintákhoz

 - tette hozzá a szakértő.

Gyakori az ilyen kapcsolatokban, hogy amikora  bántalmazó fél valamit elkövet utána visszaédesgeti magát a párjához, ajándékokkal és bókokkal halmozza el. Továbbá, jönnek a véget nem érő ígéretek.

Szeretlek és törődöm veled, ez soha többé nem fog megtörténni. És minden alkalommal, amikor megtörténik

- folytatta Claudia Johnson.

Egyre nehezebb lesz kilépni

A Trauma és Addiktológiai Szakértők Nemzetközi Intézetének munkatársa, Dr. Patrick Carnes alkotta meg a trauma bonding azaz traumás kötődés kifejezést 2016-ban. A következőképpen határozta meg: „ezek a kötődések gyakran együtt járnak veszéllyel, szégyenérzettel és kizsákmányolással”.

Azért nehéz egy ilyen kapcsolatban elengedni, mert az idő múlásával ez a szégyenérzet egyre jobban fokozódik, hogy újra és újra megtörtént, aminek nem szabadott volna. Továbbá egy idő után a bántalmazott félnek nem lesz önbizalma, mert a partner minden egyes nap azt érezteti vele, hogy nem elég jó. 

Röviden összefoglalva a traumás kötődés egy módszer az agy számára, hogy megbirkózzon a bántalmazással. Egy pszichológiai válasz a traumára. A bántalmazott fél valamilyen módon azonosul a bántalmazó nézőpontjával és akkor sem lép ki ha megtehetné. 

Mik a jelei?

A traumás kötődés jelei lehetnek, amikor egy adott személy teljes mértékben a párjától függ és egyedül teljesen elveszettnek érzi magát. Amikor a párja nincs a közelben úgy viselkedik, mint egy függő, aki nem jut hozzá a szerhez. Az idő múlásával pedig a barátaitól és a családjától is egyre inkább elszigetelődik, ami csak még inkább kedvező a bántalmazónak. 

Egy másik fontos jel, hogy folyamatos macska-egér harc az egész kapcsolat. Szakítanak, kibékülnek, szakítanak, kibékülnek... állandóan ismétlődik. 

Továbbá, a bántalmazott fél gyakran feláldozza a saját szükségleteit azért, hogy a másik felet boldoggá tegye. Borzasztóan fájdalmas érzés, amikor az egyik fél csak ad, de semmit sem kap vissza.

Egy másik fontos része ezeknek a kapcsolatoknak, hogy a bántalmazott fél folyamatosan úgy érzi, hogy tojáshéjon lépked, mert fél, hogy valami olyat mond vagy tesz, amivel kivívja a párja haragját. 

Giphy

Ez történik a szakítás után

Azoknak, akiknek sikerül kilépniük a kapcsolatból sokáig tarthat, mire úgy érzik, hogy rendben vannak. Sokan nem is gondolnák, de ami szinte minden toxikus kapcsolat vége után eljön az a megkönnyebbülés érzése. Azonban a gyógyulás nem egyszerű, szükség van az önismeretre és arra, hogy a bántalmazott fél dolgozza meg magában azt, amit kell. Az egyéni vagy csoportos terápia, valamint a család és barátok támogatása hatalmas segítség lehet. 

A tévé és a média idealizálja

Meglepődnénk, ha valóban elgondolkodnánk, hogy a kedvenc filmjeinkben és sorozatainkban hány mérgező kapcsolatot mutattak be egy igazi love storyként. Sok nő ezeknek a hatására is érezheti úgy, hogy majd ő lesz az, aki megmenti a rossz fiút. Gondoljunk csak Chuck és Blair kapcsolatára a Gossip Girlből. Egészséges volt? Nem igazán. Ott van Joe Goldberg és Love Quinn kapcsolata a You című sorozatból. Romantikus szerelmet ábrázoltak abból, hogy ölni is képesek egymásért. 

A Vámpírnaplók kedvenc sztárpárja volt Elena és Damon. Lássuk be, hogy Damon abban a pillanatban újra rossz fiú lett, ha a szerelme valami olyat csinált, ami neki nem tetszett.

Giphy

 

Via