A rimming egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ma már egyre több férfi vállalja, hogy nemcsak az orális szexet kedvelik, de azt is, amikor a nő a nyelvével kicsit hátrébb kalandozik. Hogyan is zajlik ez, és mit gondolnak róla azok akik túlestek már egy ilyen kalandon? 5 nő vallott arról, milyen volt számára az első rimming kaland.

Évekig nem vállaltam be

„Az exemet nagyon izgatták az anális kalandok. Akkor is, ha ő kapja, és akkor is, ha ő adja. Ha menstruáltam, rendre a hátsó kapun akart az ujjaival izgatni, amit engedtem is, de nem rajongtam érte. Szakítottunk, majd évekkel később egyszer kicsit iszogattunk, és nála kötöttünk ki. Ekkor már nagyon nyíltan kérte, hogy a számmal izgassam a végbélnyílását, én pedig beadtam a derekam. Nem mondom, hogy szenvedtem a szitutól, de jobban bírtam volna, ha leborotválja körülötte. Nagyon semleges volt az élmény. Édeskés íze volt, se rossz, se jó."

A tisztaság az alapja

„Az én pasimnak elég volt egyszer megkérnie, azonnal belementem. Szeretném, hogy jól érezze magát, szóval ezért sem volt kérdés számomra, hogy így izgatom majd. Mindig alaposan megtisztítja magát előtte, nagyon higiénikus. Hogy pontosan hogyan csináljam azt nem mondja meg, csak valamit csináljak. Nem érzem kényszernek és nem undorodom tőle, örülök, hogy neki jó."

Mindig erről beszéltünk

„Én a jelenlegi barátommal próbáltam ki először, akivel csodálatos a szexuális életünk. Szinte minden nap órákat beszélünk a szexről, így várható volt, hogy egyszer ez is felmerül majd. Közösen zuhanyoztunk előtte, majd felajánlottam, hogy lehet háton, esetleg négykézláb. Imád domináns lenni szex közben, de ezzel mindig kicsit el tudom gyengíteni. Imádja, amikor így jut a csúcsra!"

Hagytam, hogy csak megtörténjen

„Én és a pasim szeretjük az anális játékokat, de eddig csak én kaptam. Imádom a 69-et, imádok neki adni, de ettől kicsit azért féltem. Leginkább az tartott vissza, hogy szőrös a feneke. Mégis csak úgy engedtem, hogy megtörténjen. Orálisan kényeztettem, ő egy székben ült, ahol egyre lejjebb csúszott, én pedig egyre hátrébb férkőztem. Nekem jó élmény volt, igazából semmilyen íze nem volt, csak tiszta bőr, és egy kis szőr. Imádtam a reakcióját, sosem nyögött még ilyeneket!"

Ki a főnök?

„Ebben a szituban a barátom imádta, hogy engedelmeskedem neki. Imádta ahogyan dominálhat, és én ezt is megteszem érte. Bőr íze van, semmi szokatlan. Imádtam a felfedezni a testének ezt a pontját is a nyelvemmel."

Via