2008.02.21.@ 13.02

Járd ki a szerelem iskoláját!

Lehet, hogy javíthatatlan romantikus vagy, de az is lehet, hogy túl szilárdan állsz a talajon…és ezért elkerül a szerelem. Igen, megeshet, hogy benned van a hiba, és ha változtatsz a hozzáállásodon, utolér a szerelem. Most megpróbálunk segíteni.

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Amíg az ember fiatal és naiv, hajlamos elhinni, hogy a szerelemért nem kell tenni semmit, az majd jön magától, mint a filmekben. Egy kicsit felejstd el a hollywoodi romantikát és nézz körül a saját ismerőseid körében: ismersz olyan párt, akiknek valóban jól működik a kapcsolatuk, és amelynek tagjai úgy jöttek össze, hogy megismerkedtek, minden stimmelt, úgy összekattantak, mint a mágnes, és azóta is, évek óta együtt vannak? Ha igen, akkor is elismerheted, ez az eset nagyon ritka. Annyira ritka, hogy erre nem várhatsz. Meg kell tanulni némi tudatosságot cserkészni az érzelmi életedbe is, hogy boldogabb lehess.
Sajnos manapság úgy tűnik, a lányok kicsit elfelejtettek szerelmesnek lenni. Az biztos, hogy változott a minta, és változott a világ tempója is, de azért az alapvető érzéseknek és értékeknek a helyükön kéne lenniük. Ha úgy érzed, reménytelen a helyzeted, és téged már soha nem talál meg a szerelem, valószínűleg rossz utat választottál. Vagy az a baj, hogy mesébe illő elképzeléseid vannak a szerelemről, vagy pedig az, hogy annyira felvetted az új évezred ritmusát, hogy már el is felejtetted, milyen csodás, ha egy kicsit magával ragad a szerelem.

Adj esélyt másnak is!

Nemrég ment a mozikban a Bűbáj című romantikus vígjáték, amelyben a mesék birodalmából a hercegnő egy kegyetlen átok következményeként New Yorkban találta magát. Pedig már olyan rózsás volt minden, évekig várt a mesebeli hercegre, aki be is toppant fehér lovon, ám másnap a gonosz mostoha a legrosszabbra kárhoztatta a hercegnőt: a valóságra. A kedves kisállatok között nevelkedett, tökéletesen naiv és ártatlan hercegnő a rémisztő metropoliszban is meg volt győződve, hogy érte jön a herceg és megmenti őt. Közben viszont megismerkedett egy hús-vér férfival, akinek eleinte pont annyi kedve volt a romantikus dalolászáshoz, mint a foghúzáshoz, aztán kezdte kapizsgálni, hogy a boldogság nem olyan, ahogyan ő azt elképzelte. És nehezen ugyan, de a hercegnő is rájött, hogy igazából nem sok köze van ahhoz a hős lovaghoz, akit elképzelt magának, hanem ő inkább az elvált, városi öltönyöst akarja, annak minden problémájával együtt.
Ideje kimondanunk: a herceg, aki a fehér lovon érkezik, csak a mesében és a filmekben létezik, de e példa tanúsága szerint már ott sem mindig győzedelmeskedhet. Sajnos el kell fogadnunk: az igazi nem az égből pottyan, hanem meg kell keresni, aztán ha megtaláltuk, meg kell tartani. Sőt, a titok sokkal inkább abban rejlik, hogy nem az igazit kell keresni, és nem kell elhinni, hogy ezen a Földön csak egyetlen férfi van, aki boldoggá tehet minket. Ha sikerül megszabadulnod attól a nyomasztó érzéstől, hogy egyre több gyertyát fújsz el a tortán, és még mindig nem Brad Pitt áll az oldaladon, aki nemcsak szuperszexi és intelligens, de imád is téged, akkor sokkal nagyobb esélyekkel indulhatsz a hosszantartó, harmonikus boldogságért folytatott küzdelembe.
Ha megtanulsz esélyt adni, és nem Mr. Tökélyt várod, hanem heteket, sőt hónapokat adsz magadnak és a választottadnak, hogy végül nélkülözhetetlenné váljon számodra, hosszú távon biztosan jobban jársz. 

Szeretni bolondulásig

A szerelemhez ész kell, ami azért nehéz, mert a szerelem elveszi az ember eszét. Talán kimondhatjuk, hogy szerencsés az az ember, akinek egyszer az életében volt olyan szerelme, aki miatt nem hallott, nem látott, aki teljesen kifordította önmagából, és akiért az illető gondolkodás nélkül bármit megtett volna. Ezek a szerelmek nem tartanak örökké, és akiknek volt benne már részük, ha kiheverték, általában nem is vágynak többé arra, hogy még egyszer feleméssze őket a tűz.
Franciska története pontosan alátmasztja azt, amiről most beszélünk. „Azelőtt teljesen más ember voltam, mint most, legalábbis ami az érzelmeimet illeti. Legbelül menthetetlen romantikus voltam, vártam az Igazit, és bárkit sodort elém az élet, azonnal megtaláltam benne azt a hibát, ami miatt úgy gondoltam, ő nem lehet az. A herceg nem fehér lovon érkezett, de megérkezett. Egy olyan pasi volt, aki tökéletesen az ellentéte mindannak, amit elképzeltem magamnak. A választásomon mindenki mélyen megdöbbent, de én teljesen megvesztem. Őrülten beleszerettem, és ő is belém, nem létezett semmi más számomra. Úgy jártam-keltem, mint akit elvarázsoltak, a rózsaszín ködben szinte alig láttam, és végül, de nem utolsósorban igazolva láttam magamat is, hogy megérte várni, mert ez az érzés mindennél jobb. Amikor a fiú szakított velem, úgy éreztem magam, mint akinek kitépték a szívét, szabályosan fizikai fájdalmaim voltak, ha rá gondoltam…és mindig rá gondoltam. Nem tudtam elfogadni, hogy ennek vége, azt gondoltam, elvesztettem az egyetlen férfit, akit valaha szerettem és szeretni fogok, és hónapokig a pokolban éreztem magam. Fél évvel később, amikor már kezdtem kicsit magamhoz térni, találkoztam valakivel. A pasi ártatlan, búfelejtő flörtnek, na jó, egyéjszakás kalandnak indult, aztán amikor szembesültem vele, hogy van még pasi a Földön, akit érdekelhetek, nevezetesen Ő, lassan én is elkezdtem arra gondolni: miért ne? Pedig az elején majdnem beleestem a régi hibába, nem akartam vele találkozni, mert fülbevalója volt és én nem szeretem az ékszereket a pasikon, és egy csomó más dolog is ellene szólt. Azonban erőt vettem magamon, és kezdtem úgy érezni, hogy ez az egész nem hülyeség. Hogy annak ellenére, hogy nem úgy öltözik, nem úgy gondolkodik, és alapvetően rengeteg dolgot nem úgy csinál, mint én, attól még lehet közünk egymáshoz. A kapcsolatunk elején biztosan nem ugrottam volna kútba érte, most azonban, hogy fél év alatt számomra is kiderült, hogy szeretem őt és nem akarok mást, csakis őt, ha muszáj lenne, kútba ugranék érte.“
Franciska esete jól példázza, mennyi ész kell ahhoz, hogy valakit úgy megszeress, hogy vele akard leélni az életedet. Nem azért, mert amikor először alszik nálad, kiderül, hogy pont azt a parfümöt használja, mint te (persze a férfiváltozatot), és nem azért, mert neki is pont az a kedvenc filmje, amire azt hitted, rajtad kívül senki még csak nem is ismeri. Hanem azért, mert az idő és a józan ész is bebizonyítja, hogy mellette biztonságban és boldogságban élhetsz. Félreértés ne essék, nem arról beszélünk, mikor egy elkeseredett lány – megunva az állandó egyedüllétet – összeáll egy pasival, akivel semmi sem stimmel sem elsőre, sem a későbbiekben, csak azért, hogy ne legyen egyedül. Nem arról beszélünk, hogy köss olyan kompromisszumot, amelybe lelkileg belerokkansz, mert többé nem lehetsz az, aki voltál. Inkább arról, hogy merj nyitni, mert hidd el, rengeteg a lehetőség. Csak észre kell venned. 

Folytatás a Cosmóban!

Szöveg: Lami Juli

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Meghökkentő tanulmánnyal rukkoltak elő a drezdai egyetem kutatói, kiderült, hogyan tudod bebiztosítani az orgazmusodat, mielőtt hancúrozásra kerül a sor!

Így maradj független, ha kapcsolatban vagy

Kezd komolyodni a nyári flörtöd, pedig megfogadtad, hogy most egy ideig magadra koncentrálsz? Ne zavard el a szőke herceget, így is lehetsz főszereplő a történetedben.

Csillagjegyek, amik utálnak szinglik lenni

Amikor épp nincs pasi az életedben úgy érzed, nem is érdemes tovább élni? Talán ezúttal is a csillagjegyed kavar bele az érzéseidbe!

Egyre biztosabb, hogy ő Jennifer Lawrence új pasija

A színésznő egyre többször mutatkozik együtt egy műkereskedővel, akivel láthatólag a legutóbbi randijuk is nagyon jól sikerült!

5 szerelmeslevél, amitől könnybe lábad a szemed

Ha eddig azt gondoltad, hogy a romantikus, rózsaszín felhőkben úszó, nagybetűs szerelem nem létezik, ezek a cuki sorok majd bizonyítják az ellenkezőjét! Öt csaj most megmutatja, milyen szívhez szólólevelet kapott a pasijától.

6 jel, hogy megtaláltad a nagy Ő-t

Folyton pillangók bizseregnek a pocidban és a mennyekben érzed magadat vele? Akkor bizony esélyes, hogy „Az igazi” csöppent bele az életedbe!

5 jel, hogy egy ideig szinglinek kellene lenned

Mielőtt belevágnál valami komolyabba a nyári flörtöddel, gondold át ezeket a pontokat, mert lehet inkább egy kis Szex és New Yorkos szinglicsaj életre van szükséged.

Létezik egészséges megcsalás?

Nagyon nehéz elképzelni, hogy van olyan kapcsolat, aminek jót tesz egy félrelépés. Ennek ellenére ilyen is előfordul… Most mindent megtudhatsz a hűtlenség pszichológiájáról!

Ezért kívánod a szexet a menstruáció alatt

Észrevetted már, hogy azokon a nyűgös napokon elég, hogy elinduljon egy szexi szám a lejátszási listádon és te azonnal ráugranál a pasidra? Előzetesen annyit elárulunk, hogy megint a biológia tehet róla.

4 jel, hogy nem az igazival randizgatsz

Ha csekkolod ezt a listát, tudni fogod, a megfelelő sráccal találkozgatsz-e vagy érdemes még most az elején kiszállnod a dologból!

„Elmondtam a legjobb barátomnak, hogy megcsalták, ez történt”

Nem egyszerű közölni a rossz hírt, de kitalálni sem egyszerű, hogy egyáltalán a te felelősséged-e elmondani valakinek, ha megcsalják.

Súlyos következményekkel járhat a vaginafiatalítás

Elképesztő botrány pattant ki az Egyesült Államokban, ahol egyre több nő végeztet magán vaginafiatalítást! A szakemberek szerint ugyanis a kezelés veszélyes következményekkel is járhat!

Egy évig nem szexelt, ez történt

Most őszintén, el tudod képzelni, hogy egy teljes éven át megvond magadtól az Ó-élményt? Képzeld, egy lány bevállalta a szexmentes napokat, és egészen meglepő dolgot tapasztalt!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?