2008.11.18.@ 11.11

A világ legfiatalabb Fantomja: interjú Posta Victorral

Nem, nem elírás: Posta Victor „c”-vel írja a keresztnevét. Részben azért, mert Svájcban így szokta meg. De hogy mit keresett ő ott? Zeneakadémiára járt, világot látott, és kint jött rá arra, hogy színész akar lenni.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Saját bevallása szerint is különc, merész és persze kalandvágyó – de talán épp ennek köszönheti sikereit. Mindössze 18 évesen költözött Svájcba: zenét és nyelvet tanult, emellett sokat látott, érzett, tapasztalt. Keményen dolgozott, így hamarosan főszerepeket kapott, például a Band in Palace című musicalben. Ismerték, szerették és tisztelték. Ám ő mégis úgy döntött, hazatér és valóra váltja gyermekkori álmát.

-Kiskorod óta vonz a színház, mindig is színész akartál lenni?

-A pályám a zongorával indult, a szüleim 5 éves koromban írattak be zongorázni, de akkor még persze nem igazán gondoltam arra, hogy mi leszek. 14 éves voltam, amikor elmentem a Légy jó mindhalálig c. musical meghallgatására, és igazából akkor fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt akarom csinálni.

-Zongora és színház. Akkor mondhatjuk, hogy a művészetek mindig is vonzottak téged?

-Igen. És attól, hogy már korán megfogalmazódott bennem, hogy színész leszek, a zenét is folytattam: továbbra is komolyan foglalkoztam a zongorával. Olyannyira, hogy zeneművészeti szakközépiskolát végeztem, utána pedig zeneakadémiát. Azután, amikor Svájcban már színpadon álltam, és el kellett döntenem, hogy melyiket akarom csinálni, a színpadot választottam.

-Svájcba úgy tudom, a kalandvágyad vitt, méghozzá elég fiatalon…

-Tudod, úgy mentem ki, mindössze 18 évesen, hogy „ide nekem az oroszlánt is” – nevet. Azt mondtam magamban, hogy nosza, Európa, most reszkess! Tehát abszolút kalandvágy volt. Nagyon izgatott az ottani nép, a kultúra, minden, úgyhogy megragadtam a lehetőséget: felvételiztem a baseli zeneakadémiára, zongora szakra. Miután sikerült, egy percig sem haboztam: csomagoltam és indultam is a nagy kaland felé.

-Mi az a kép, ami beugrik most Svájcról, ha visszagondolsz?

-A tisztaság, a rend, a megbízhatóság, a kedvesség, a profizmus… rengeteg pozitív gondolat és érzés köt oda, a mai napig.

-De mégis hazajöttél. Miért döntöttél így?

-Felvettek a színművészetire, így kénytelen voltam hazajönni és elvégezni a musical szakot – nevet. De tudod, nekem ez volt a gyerekkori álmom: elvégezni a színművészeti főiskolát, Budapesten. És hát ugyanabból a kalandvágyból, ami Svájcba vitt, hazajöttem, hogy most megpróbálom itthon.

-Megbántad valaha is, hogy hazajöttél?

-Nem, sőt: úgy érzem, jó döntés volt. Hiszen nemcsak a gyerekkori álmomat váltottam valóra azzal, hogy itthon elvégeztem a színművészetit, hanem itt is azt csinálom, amit szeretek.

-A főiskola után egyenes út vezetett számodra a Madách színházba?

-Szerencsére így történt: már főiskolás koromban felkértek a Fantom szerepére. És amikor végeztem, beálltam. Érdekesség, hogy ekkor én voltam a világ legfiatalabb Fantomja! A magyar rendezés is kedvezett nekem: a mi Fantomunk lendületesebb, fiatalosabb. Külföldön negyven éves kor fölött játsszák, és ott sokkal konszolidáltabbak a fantomok. De én nem egy öregembert játszottam, hanem a fiatal énemben kellett megtalálnom azokat a színeket, melyek a karakterhez szükségesek.

-A Fantom mellett játszod a József és a színes szélesvásznú álomkabát Fáraóját és a Vámpírok bálja Herbertjét. Melyik karakterben vagy benne Te magad igazán?

-Mindegyikben, hiszen egy szerep megformálásánál az ember belecsempészi saját magát. Na jó, talán a Fantomra hasonlítok leginkább, de a Fáraóban is fellelhető némi Victor: az őrültségeim abba a figurába sűrűsödnek. A szenvedélyem viszont a Fantomban látható legjobban. A Herbertben is inkább a hülyeségeimet tudom megmutatni, bár azt mondják, rá azért is hasonlítok, mert ő egy arisztokratikus figura, és néha én is így szoktam viselkedni.

-Érdekes, én még nem vettem észre…

-Pedig kiskoromtól herceg szerepeket osztanak rám… – nevet.

-És a musicalirodalom egyik legszebb szerepe is a tied: a Fantom. Tudjuk, hogy neki Christine a szerelme, aki egy gyönyörű, tiszta, kicsit naiv lány. „Civilben” neked is hasonló típusú lányok jönnek be?

-Végül is igen, bár nem mondhatnám, hogy van a fejemben egy kialakult kép, és csak őt keresem, senki mást.

-Mégis mi az, ami feltétlenül legyen meg egy lányban ahhoz, hogy felkeltse a figyelmed?

-Legyen szépérzéke, legyen finom, művelt, intelligens és a szakmájában tehetséges. Szóval elég igényes vagyok ilyen téren. Ez az én vesztem – nevet. Ezért még mindig nem találtam meg az én Christine-emet.

-Mik azok a belső értékek, mellyel egy lány meg tud fogni?

-Legyen jó ízlése, legyen becsületes, és ami a legfontosabb: őszinte. Enélkül nem igazán tudok mit kezdeni egy lánnyal. Legyen nyitott, tudja a problémáit megbeszélni a párjával, ez is nagyon ritka manapság. És higgyen abban, amit csinál, legyen odaadó… nem szeretem a felszínes embereket.

-Pedig biztosan sokan keresik a társaságod… rajongóid például vannak?

-Igen, akadnak – nevet. Képzeld, az volt a legutóbbi kellemes meglepetés, amit épp tőlük kaptam, hogy szerveztek nekem egy közönségtalálkozót, ahol nagyon szép számban megjelentek. Fantasztikus érzés volt! Ezúton is köszönöm nekik.

-Azért kérdezem, mert te nem vagy benne nap mint nap a bulvárlapokban…

-Igen, és büszke is vagyok arra, hogy az eredményt, amit a pályám során elértem, mindig tisztán értem el. Nem kellett megalázó helyzetekbe kerülnöm, olyan kompromisszumokat elvállalnom, vagy olyan utakon járnom, ami nem egészen becsületes. Örülök, hogy ahol tartok, azt a saját erőmből és szorgalmamból értem el.

-És szerintem szerencséd is van, például a hangoddal. Apropó: a szinkronizálás hogy fér bele az életedbe?

-Ez a másik nagy gyerekkori álmom volt, és örülök, mert elég gyakran alkalmaznak. A napjaim nagy részét ez teszi ki: rohanok egyik szinkronstúdióból a másikba. Azután szinte minden este színház. Fárasztó, de mindkettő fontos számomra. Tudod, nagyon szeretem kölcsönözni a hangom a sorozatok, filmek, mesék hőseinek.

-Rajzfilmhősöknek? Ez mennyire nehéz feladat?

-Nem nehezebb, mint bármelyik másik. Nézd, a meséknél az a jó, hogy teljesen felszabadultan próbálhatsz ki bármilyen hangszínt, beszédstílust, úgyhogy mindig nagyon jókedvűen telnek a rajzfilmek szinkronizálásai. Sokszor meg kell állni, mert szó szerint szétröhögjük magunkat…

-Hogy tudod megtalálni az ideális hangot?

-Egyrészt próbáljuk valamennyire utánozni az eredeti nyelvről a figura hangját, de bele kell vinni a sajátunkat is. És ebből egy ilyen fura hang keletkezik. Csak arra kell vigyázni, hogy olyan hangszínt kell választani, amit bír az ember a végéig, de a rutin a gyakorlat ebben is segít.

-És végül: mit tervezel mondjuk… erre a hónapra?

-Novemberben egy különleges műsorban is szerepelhetek: Andrew Lloyd Webber hatvanadik születésnapjára rendez a Madách Színház egy óriási gálaműsort a MüPában, november 15-én és 16-án. Ebben a leghíresebb dalokat fogjuk előadni Webber musicaljeiből. Már alig várom! Gyertek el, szerintem nagyon színvonalas és szerethető műsor lesz! Én Sunset Boulevard blokkot fogok énekelni, és már most megígérem: beleadok majd mindent!

Szöveg: Balogh Mia

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Ebbe a 3 csillagjegybe szeretnek bele a legkönnyebben a pasik

Ebbe a 3 csillagjegybe szeretnek bele a legkönnyebben a pasik

Te is a csábítás nagy mestere vagy? A csillagjegyed elárulja!

6 hiba, amit elkövethetsz a kapcsolatod első hónapjában

Összejöttél a tökéletes pasival? Akkor ezeket mindenképpen felejtsd el az első egy hónapban!

Ezek a csillagjegyek megtalálják az igazit decemberben

Csekkold, hogy te köztük vagy-e!!

„A vőlegényem szülei fizettek, hogy elhagyjam, és én elfogadtam”

Egy ausztrál lány őszintén leírta, miért döntött úgy, hogy egy nagyobb összegért cserébe elhagyja kislánya apukáját, akihez hozzá akart menni. Zsepit készíts!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?