2008.12.18.@ 12.12

Párválasztás – számít a pénz?

Szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít, nem számít, főleg a szerelemben. Valóban így van ez, vagy csak jól hangzik? Tényleg nem vesszük figyelembe a kiszemelt anyagi helyzetét, amikor úgy döntünk, hogy lecsapunk rá, vagy azért fontos szempont a párválasztásnál, hogy azért egy egzisztenciális biztonságot nyújtson a férfi, akivel az elkövetkezendőket tervezzük?

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

A magyarok és a piszkos anyagiak

Egy kutatás szerint, amelyben hat európai ország lakóit kérdezték meg a témáról, a magyarok kifejezetten fontos szempontnak tartják a párválasztás során az anyagi jólétet. Ezen belül pedig a fiatalok, a 18 és 29 év közé eső korosztály nagy része, 67%-a vélekedik úgy, hogy nem árt, ha van mit a tejbe aprítania a párjának. Érdekes, hogy ez a szám a cseheknél mindösszesen 10%. Anyagias nép lennénk?

De ha egyszer tényleg szükség van a pénzre…

Eme anyagias felfogásunknak az alapja az, hogy szeretjük a biztonságot megteremteni magunk körül, amihez ha tetszik, ha nem szükség van bizonyos anyagi feltételekre. Ez nincs másként külföldön sem, azzal a különbséggel, hogy más felfogásban élik a mindennapjaikat. Magyarországon jellemző például, hogy a saját tulajdonunkba kerül az ingatlan, amelyben élünk, szemben a nyugati államokkal, ahol az a bevált szokás, hogy csupán bérlik a lakásokat, akár egy életen át is. Ahhoz azonban, hogy egy házat, vagy lakás vásároljunk, némi pénzre van szükségünk, hogy hitelt tudjunk felvenni. Manapság viszont egyedülállóként igen nehéz ezeket a feltételeket megteremteni, így hát jobb híján a párunkra próbálunk támaszkodni.

Szerelem kontra tervezett házasság

Ne keseredjünk el azért: nem csak a pénz körül forog a világunk. Természetesen a szerelem még mindent visz, és nem csak a lány regényekben! Újra „trendivé” vált a romantika, a szerelem, és épp úgy ész nélkül rohanunk a világba, ha szerelembe esünk, mint a régi időkben, fittyet hányva a családi háttérre, vagy az anyagi körülményekre. Van azért az a réteg, ahol már igen is számít, hogy pénz a pénzhez menjen, vagyis hasonló színvonalon éljen a két fiatal, de ebből is ki lehet törni. Érdekesség, hogy a még helyenként ma is létező előre leszervezett házasságok közel nem olyan rosszul sülnek el, mint azt képzelnénk, sőt kimutatások szerint sok esetben tartósabbak, mint a nyugati, szerelem házasságok. Valószínűleg ez abból adódik, hogy az első esetben egy jól megfontolt lépés vezet a házasságkötéshez, nem pedig egy hirtelen fellángoló érzelem, ami pont olyan hamar ki is éghet.

A pasi megkeresi, mi elköltjük

Tulajdonképpen mindegy is, hogy a párunk mennyit keres, mert a nők akármekkora pénzösszeget képesek elkölteni. Magyarországon 10-ből 7 háztartásban a nők kezelik a családi kasszát; ez az arány az életkor előrehaladtával egyre nő. A fő családkeresőnek a régiónkban a férfiakat tartják, a spórolás terén viszont a nők kreatívabbak. Miután megvásároltunk mindent, amire szükségünk volt, nekünk csajoknak határozott elképzeléseink vannak arra nézve, hogy milyen befektetéssel lehet még növelni vagyonunkat.

Nemi szerepek felcserélődése

Manapság már nem ritka az sem, hogy a nő legalább olyan jól keres, vagy esetleg még többet is, mint a férfiak. Az ilyen nőknek nem könnyű a helyzetük, hiszen az igazi alfahímek azt szeretik, ha ők viselhetik a nadrágot, amibe az is beletartozik, hogy ők rakják le a konyhaasztalra a nagyobb fizetést. Másrészről viszont vannak olyan típusú pasik is, akik egyáltalán nem bánják, ha az asszonyka többet keres, legalább eltartja őket. Ezt, azért ha lehet, ne hagyd! Meg kell próbálni úgy lavírozni, hogy a férfi férfi maradhasson a kapcsolatban, te pedig nő, még akkor is, ha például a munkád során határozott vezető vagy!

Szöveg: Kis Adri

Fotó: profimedia.hu

Kapcsolódó cikkek:


Shoppingolás, a modern kor lovagi tornája

Te is márkafüggő vagy?

Ha sikeresebb vagy, mint a pasid…

A boldogság nem pénzkérdés

Címkék: párválasztás pénz számít

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

6 lány elmesélte élete legdurvább szakítását

6 lány elmesélte élete legdurvább szakítását

Oké, a szakítás sosem egy napsütéses pillanat, de néha még a szokásosnál is fájdalmasabbra sikerül. Néhány lány elég húzós sztorit osztott meg velünk.

5 jel, hogy végre jó kapcsolatban vagy

Természetes, hogy a szerelemtől először rózsaszín köd borít el mindent, de most eláruljuk, honnan tudhatod, hogy a kapcsolatod több, mint egyszerű fellángolás.

6 lány elmesélte az első egyéjszakás kalandját

Elsőre talán izgalmasnak tűnik egy ismeretlennel hancúrozni, de a valóságban nem minden jön össze úgy, mint a képzeletedben! Most néhány bevállalós csajszi a brit Cosmónak mindent kitálalt, olvasd el a meghökkentő beszámolókat!

Ez történik a testeddel orgazmus előtt és után

Gondolkodtál már valaha azon, hogy mi okozza a szervezetedben azt a különleges gyönyört, amit hancúrozás közben érhetsz el? Kattints és kiderül!

Egy nő őszintén vallott arról, milyen nyitott házasságban élni

Előfordult már veled, hogy egyszerre két pasiért is odavoltál? Egy bevállalós lány elárulta, hogyan oldják meg a szerelmével a nyitott kapcsolatot.

Ez a tökéletes erotikus masszázs titka

Nem kell ünnep ahhoz, hogy kedveskedj valami extra cuki dologgal a pasidnak. Fszerezd meg egy kicsit a szokásos masszázsotokat, hogy aztán igazi tűzijáték legyen a progi vége!

10 évig fájt neki a szex, ez volt az oka

Elképesztő történet járta be netet egy amerikai lányról, aki nyilvánosan panaszolta el, hogy milyen komoly betegségben szenvedett! A legdurvább pedig az, hogy sokáig nem tudták, mi a baja.

5 lány a legrosszabb Valentin-napi randijáról vallott

Bár a kirakatok már dugig vannak vörös rózsákkal, plüss macikkal, szív alakú bonbonokkal, a Valentin-nap (sajnos) nemcsak romantikus dolgokról szól - a következő csajok számára például igazi rémálommá vált az ünnep!

8 dolog, amit a srácok mindig tudni akartak a vagináról

Merész húzásra szánta el magát az amerikai Cosmo, arról érdeklődtek a pasiknál, hogy milyen tabukérdések merülnek fel bennünk a női vaginával kapcsolatban. Kapaszkodj meg, ez kemény lesz!

4 romantikus sztori, amitől Valentin-napi hangulatba kerülsz

Elérzékenyülsz, amikor meghallod, hogyan jöttek össze a nagyszüleid? Imádod a love storykat, amiben a pasi hősszerelmesen megmenti a barátnőjét? Olvass tovább az izgis történetekért!

Ezért jössz mindig össze újra az exeddel

Egy szakítás sosem egyszerű, teljesen mindegy, hogy ki kezdeményezte.Néha azonban csábítóbbnak tűnik a volt pasid ágyát megcélozni ahelyett, hogy elfelejtenéd. Kiderítettük, hogy mi az oka ennek!

8 dolog, amit a pasiknak tudni kéne az orál szexről

Nyugodtan hagyd elöl a géped, hiszen most nem csak neked, de a fiúdnak is hasznos lehet ez a cikk! Derítsetek ki minden fontos ASAP tudnivalót, aztán irány az ágy!

5 jel, hogy készen állsz egy komoly kapcsolatra

Már egy ideje találkozgatsz a sráccal, de nem vagy benne biztos, hogy képes vagy a következő szintre lépni? Ezekből a jelekből azonnal megkapod a választ!