2010.06.10.@ 09.06

Kislány, mezeket fel!

A barátnőmnek összesen 41 retikülje, kistáskája, fonott szatyra és egyéb színes szütyője van. Valami érthetetlen okból kifolyólag ezek nagy részét a vásárlás napját követően soha többet nem használta. Persze egyik sem volt pénzkidobás: mind praktikus darab, csak a Világegyetem még nem érett meg rájuk…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Nekem mindösszesen öt darab mezem van.  Ezek egyike sem praktikus viselet – télen kevés, nyáron műszálas – őszintén szólva, egy merő értelmetlenség.  De én legalább beismerem! Azaz, mentségemre szóljon, én legalább meccsnapokon mindegyiket hordom – felváltva.  

Eddigi rövid, de eseménydús éltem során azt a megfigyelést tettem, hogy a nők két mondattól omlanak össze a legjobban. Az egyik: „Ivett, én elhagylak!”, a másik pedig: „Te, én veszek egy mezt!”  A mostani barátnőm értelemszerűen az előbbit tőlem még nem hallotta. Az utóbbit először hallva viszont olyan arcot vágott, mint Fekete Laci a jógaórán.  De azért összecsiszolódtunk.
 
Elsőként imádott csapatom csupaklubszínű mezét vettem meg retikülszámításunk szerint úgy 28-ban. Aztán kaptam születésnapomra a cimborámtól egy feketét, majd úgy a 33. fonott szatyor idején vettem egy hosszú ujjú csíkosat télire. Pár hete viszont muszáj volt vásárolnom egy jubileumi csíkosat, ami viszont rövid ujjú – nyárra. Mert a férfiember számára a mez nem egy egyszerű ruhadarab, vagy tárgy! Ez bizony harci viselet, a szurkoló csillogó páncélja!
 
Amikor a kedvesem elkezdett közeledni a negyvenhez – mármint kistáskák számában -, ráébredt a lényegre. Mára odáig jutottunk, hogy elkezdett csapatoknak szurkolni pusztán azért, mert megtetszett neki a mezük. Mondjuk ez kábé olyan, mintha én azért feküdnék le egy lánnyal, mert a szomszédjában egy Ferrari szokott parkolni.  De mindegy, hagyom. Hátha majd ő is ilyen elfogadó lesz velem autó-ügyben…
 
Azért kedves Cosmo-lány, a pasiddal közös meccsnézés közben kevés lesz csak a színekre hagyatkozni! Emlékszem kiskoromból apám válóperes tekintetére, amikor anyám kikiabált nekünk a szobából, hogy gyertek, mert vezetnek a pirosak! A másik szakítópróbás szitu az örök kérdés: „Melyikek a magyarok?” Nos, 1986 óta erre a világbajnokságra sem jutottunk ki. Úgyhogy Kassai Viktor játékvezetőn és  két segítőjén kívül  nem lesz magyar a pályán. Ehhez szorosan kapcsolódva csak jelzem, hogy a pálya közepén kóricáló kapus valószínűleg a bíró!
 
A negyvenedik táska érkezésekor már azt hittem, hogy kapcsolatunk túljutott a zeniten. Én elhatároztam, hogy mostantól nem számolom őket  – mondjuk ez speciel orvosi javallat is volt -,  ő pedig lépett egy teljesen váratlant! Harmincadik születésnapomra kaptam tőle egy fehér mezt, amit ráadásul egy kontaktszemély segítségével aláíratott imádott csapatom játékosaival.
 
Azt azóta csak ünnepnapokon veszem fel. Kivéve szentestét. Azért az mégiscsak durva lenne! Még ráfröccsenne a halászlé!
 
Fotó: profimedia.hu

Kapcsolódó cikkek:

Visszavágó – Szex és Dél-Afrika


Fiú gyémánt fülbevalóval

A nők és a foci: Utoljára a lesszabályról

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE, és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

5 jel, ami miatt egyre biztosabb, hogy szerelmes vagy

Ha ezeket tapasztalod, nem csoda, hogy még 2020-ban is rózsaszínben látod a világot!

Ha alacsonyabb vagy, mint a pasid, erre érdemes figyelned az ágyban

Mutatunk pár szexpózt, ami kifejezetten a nagy magasságkülönbséggel működik!

20 cuki ötlet, ha nem tudod, mit írj a szerelmes fotód mellé Instán

Amikor többre vágysz néhány hashtegnél és emojinál!

7 dolog a nők szerint, amit a pasiknak másképp kéne csinálniuk szex közben

Ezeket a dolgokat nem akarják újra és újra megtanítani a pasiknak...

„Ezért szexelek titokban idegenekkel”

Egy bevállalós csaj elképesztő őszinteséggel mesélt a tapasztalatairól.

5 kérdés, amit fel kell tenned magadnak az első szex után

Végre eljött az ideje az első oltári hancúrnak az új pasival? Cool, akkor most tedd fel magadnak a következő kérdéseket, és válaszolj rájuk őszintén.

5 testrész a pasik szerint, amiről a nők hajlamosak megfeledkezni szex közben

És amiért nagyon hálásak lesznek, ha kezelésbe veszed őket.

10 pasi elárulta, szerinte milyen a jó barátnő

A Redditen osztották meg a névtelen vallomásaikat.

Végre kiderült, a pasik érzik-e a női orgazmust

Most választ kaphatsz az egyik legégetőbb kérdésre.

16 gondolat, ami minden nőnek eszébe jut, miközben a zuhanyzóban szexel

Ugye milyen nehéz ellazulni, ha közben úgy érzed, mintha egy durva kiképzésen lennél? Ami a filmekben álomszerűen szexinek tűnik, az a valóságban kész K.O.

4 jel, hogy a pasi bosszúálló típusú ex lesz

Nincs annál jobb érzés, amikor egy srác számára mindennél fontosabb vagy, de az sem árt, ha nyitott szemmel létezel a kapcsolatban. Néhány Cosmo-olvasó elmesélte, milyen jelek utaltak arra, hogy a srác finoman fogalmazva sem lesz az exek gyöngye.

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?