2010.06.14.@ 14.06

“Kezdem átértékelni az életemet.” – Interjú Istenes Bencével

Laza, vagány és hiperaktív – így jellemzi magát Istenes Bence, a Viva TV műsorvezetője. És valóban: az interjú úgy telik, mintha egy ismerősömmel ültem volna le beszélgetni egyet. Viccelődik, nevetünk, és a kollégái is olykor megtalálnak minket a poénjaikkal. Nem csoda, hiszen egy egészen fiatal közegről van szó…

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

21 évesen kezdted a műsorvezetést. Mindig erre a pályára készültél?

Sokféle szakma érdekelt, még olyan időszakom is volt, amikor motoros rendőr szerettem volna lenni. Amikor kiköltöztünk Németországba, suli mellett rengeteg munkát kipróbáltam, aminek egy részét inkább csak a pénzkeresés miatt csináltam. Dolgoztam költöztetőként, pakoltam iszapot, felszolgáltam, voltam konyhán, takarítottam… Mivel alapvetően kommunikatív vagyok, ezért a pincérkedést kifejezetten szerettem. Hülyéskedtem a vendégekkel, és számos nyelven megtanultam köszönni. Egy idő után azonban mégis úgy éreztem, hogy a médiában találnám meg igazán önmagamat, és ebben tudnék a legjobb lenni. Éppen ezért a műsorvezetés lett a nagy álmom.

Az álmod pedig mára megvalósult. Hogy sikerült elérni a célodat?

Apukámnak is ez a szakmája, így nem volt idegen ez a világ számomra, ebben nőttem fel. Szerkesztőnek jelentkeztem a Vivához, és pont akkor volt egy műsorvezető-válogatás. Többen is mondták, hogy vegyek részt rajta, ezért elmentem, és szerencsére sikerült.

Édesapád részéről ért bármiféle befolyás?

Ő féltett engem a médiától, pontosan azok miatt, amiket most én is tapasztalok. Ugyanis ebben a közegben elég felszínesek és gyakran nem őszinték a kapcsolatok. Nehéz barátságra vagy párkapcsolatra szert tenni, mivel nem könnyű megítélni, hogy azért kedvesek-e veled az emberek, mert a tévében szerepelsz, vagy önmagad miatt. Ráadásul a média kiszámíthatatlan is: lehet, hogy egy-két évig a csúcson vagy, aztán senkit nem érdekelsz. Ezért muszáj több lábon állni és más dolgokat is csinálni mellette. Apukám éppen ezért mondogatta, hogy tanuljak, és beszéljek nyelveket. Eleinte nem akarta, hogy a médiában dolgozzak, de látott bennem fantáziát, és amikor elkezdtem, akkor már biztatott. Szerinte ügyes vagyok, viszont sokat kell még fejlődnöm. Persze konkrét tanácsokkal is ellát. Rengeteget segít például abban, hogy mi az, amin még változtatnom kell.

A népszerűség felelősséggel is jár. Te miben érzed a saját szerepedet?

Nagyon sok mindenben. Azt vettem észre, hogy az emberek elgondolkoznak azon, amit mondok, és hamarabb befogadják azt. De a megjelenésem is hat másokra: amikor zöldre festettem a hajam, sokan írták nekem, hogy ők is szeretnének olyan frizurát. Mivel a tévében szerepelünk, ezért számos ember úgy gondolja, hogy mi teremtjük a divatot. Ez szuper érzés, de valóban felelősséggel jár. Éppen ezért igyekszem olyanokat mondani, amivel esetleg tudok segíteni, vagy nem tereli rossz útra az embereket.

Mi volt a legelképesztőbb dolog, amit egy rajongód mondott vagy tett?

Általában nem egy rajongó okoz döbbenetet, hanem a tömeg képes meghökkenteni. Ha elmegyek egy rendezvényre, sokszor öt biztonsági őr sem tudja visszatartani az embereket. Előfordult, hogy alagutakon keresztül kellett kimenekíteni minket, hogy el tudjuk hagyni az épületet. Ezen kívül van öt-tíz aktív rajongóm. Ők nap mint nap megírják, hogy mennyire szeretnek, sokszor eljönnek a Vivához, kaptam már tőlük többek között a nevemmel hímzett párnát, de olyan poharat is, amin a kettőnk fényképe van. Ők mindent tudnak rólam, és biztosan jelen vannak, ha szerepelek valahol.

Azért van egy határ, ahol megállnak?

Az elején abszolút beengedtem őket a magánéletembe, és rengeteget beszélgettem velük. Sőt, esténként órákat szántam arra, hogy válaszoljak a leveleikre. Olykor én éreztem magam kellemetlenül, ha nem töltöttem velük elég időt, vagy nem írtam vissza valakinek. Egy idő után azonban rájöttem, hogy meg kell húzni egy határt, mert ha nem teszem meg, akkor a hálószobámba is bejönnek. Nem tartom magam nagyképűnek, de most már megmondom nekik, ha például vissza kell mennem dolgozni. Persze még mindig osztok autogrammot, beszélgetünk és fotózkodunk.

Milyen érzés, hogy ez a rajongás neked szól?

Természetesen jó érzés, de sajnos túlságosan adok mások véleményére. Mindig is sokat foglalkoztam azzal, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Kezdek azonban rájönni, hogy nem kell és nem is tudok mindenkinek megfelelni. Alapvetően megosztó személyiség vagyok, tehát engem vagy utálnak, vagy nagyon szeretnek. Rengeteget dolgozom azért, hogy jó műsorvezető váljon belőlem, de az már egyre kevésbé foglalkoztat, hogy a személyiségemet is elfogadják.

Hol tartasz most a tanulási folyamatban?

Egyre jobban fejlődöm, persze még nagyon sokat kell tanulnom. A műsorokat visszanézve észreveszem a hibáimat, és abból is mindig okulok. Még csak két éve dolgozom műsorvezetőként, de folyamatosan fejlesztem magam.

Szerinted mi az, amivel igazán hatni tudsz az emberekre?

Próbálom minél inkább önmagamat adni a képernyőn, amilyen az életben is vagyok. Laza, vagány, hiperaktív, poénkodós embernek gondolom magam.

Emellett megbújik valahol egy komolyabb éned is. Az egyik blogbejegyzésedben azt írtad, hogy egy órát ücsörögtél a Turulmadár-szobornál, és az élet nagy dolgain gondolkodtál. Mik ezek a nagy dolgok?

Elég sokmindent megéltem az életben: a szüleim elváltak, rengeteget költözködtünk, többek között Münchenbe, majd vidékre, aztán vissza Magyarországra. Tizenhat év alatt tizennégy osztályba jártam. Ezután bekerültem a médiába, ami szintén egy új közeget teremtett. Számos embert megismertem, és különböző szituációkban találtam magam. Voltak olyan kapcsolataim, amikből rengeteget tanultam, ezáltal pedig fejlődtem, ami mindenképpen jót tett nekem. Mostanában kezd megváltozni a felfogásom. Régen szerencsétlennek tartottam magam, ha bármi rossz történt velem, ma viszont már azt gondolom, hogy minden negatív eseménynek oka van. Lassan átértékelem az életemet, és rájöttem arra, hogy minden helyzetből tanulhatok.

Ez a látásmód az utóbbi időben kezdett kialakulni?

Igen, leginkább ebben az évben. Elmentem egy asztrológushoz, amiben régen például nem hittem. Ő felvázolta, hogy 2010 nem lesz kimondottan jó időszak számomra – számos megpróbáltatás ér, és sokat kell küzdenem –, viszont mindenből tanulni fogok valamit. Én pedig tudom, hogy ennek mind hasznát veszem később.

A műsorvezetés mellett zenélsz, és versenyszerűen focizol is. Fel tudnál állítani egy fontossági sorrendet ezek között?

Mint munka, nekem mindig is a műsorvezetés lesz az elsőszámú. A focit hatéves korom óta űzöm versenyszerűen, de nem tartom magam akkora tehetségnek, hogy meg tudjak élni belőle. A zenéléssel pedig csak az utóbbi időben kezdtem el foglalkozni. Az egyelőre marad hobbi.

Ennyi tevékenység közé nehéz beilleszteni egy párkapcsolatot. Mi nehezíti meg az ismerkedést?

Nyilván az én személyem se jön be mindenkinek, és nehéz elfogadni azt is, hogy a médiában dolgozom. Nekem pedig nem könnyű felmérni azt, hogy valakit azért érdeklek, mert a televízióban szerepelek, és elmondhatja, hogy ő a Bennek a barátnője, vagy azért, mert az Istenes Bencét szereti. Mindennek ellenére most párkapcsolatban élek. Szakítás után pár hónappal ugyanis rájöttünk a volt barátnőmmel (Kovácsovics Fruzsina – a szerk.), hogy hiányzunk egymásnak. Most minden sokkal jobb, mint korábban: megszűntek a súrlódási felületek, és amin régen vitatkoztunk, azon ma már csak nevetünk.

Milyen az ideális nő számodra?

A legfontosabb, hogy vagány és humoros legyen, és merjen visszaszólni nekem. Emellett sokat számít az intelligencia és a sport szeretete is. Ha ránézek egy lányra, akkor látom, hogy ő megfelel-e annak a képnek, ami a fejemben él.

Kapcsolódó cikkek:

„A férfihez hozzátartozik a szabadság” – interjú Nagy Ervinnel

Kislány, mezeket fel!

A férfi-női örök ellentét – pasiszemmel

Címkék: “kezdem átértékelni bencével életemet” interjú istenes

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

5 testrész a pasik szerint, amiről a nők hajlamosak megfeledkezni szex közben

5 testrész a pasik szerint, amiről a nők hajlamosak megfeledkezni szex közben

És amiért nagyon hálásak lesznek, ha kezelésbe veszed őket.

10 pasi elárulta, szerinte milyen a jó barátnő

A Redditen osztották meg a névtelen vallomásaikat.

Végre kiderült, a pasik érzik-e a női orgazmust

Most választ kaphatsz az egyik legégetőbb kérdésre.

16 gondolat, ami minden nőnek eszébe jut, miközben a zuhanyzóban szexel

Ugye milyen nehéz ellazulni, ha közben úgy érzed, mintha egy durva kiképzésen lennél? Ami a filmekben álomszerűen szexinek tűnik, az a valóságban kész K.O.

4 jel, hogy a pasi bosszúálló típusú ex lesz

Nincs annál jobb érzés, amikor egy srác számára mindennél fontosabb vagy, de az sem árt, ha nyitott szemmel létezel a kapcsolatban. Néhány Cosmo-olvasó elmesélte, milyen jelek utaltak arra, hogy a srác finoman fogalmazva sem lesz az exek gyöngye.

4 meglepő jel, ami arra utal, hogy megcsalnak

Egy szakértő beszámolt az intő jelekről a Bustle nevű lapnak. Most megtudhatod, mire érdemes odafigyelned.

4 szexpóz, amivel garantált a többszörös orgazmus

Most már csak az a kérdés: mennyit fogsz bírni?

6 lány őszinte vallomása az önkielégítési szokásairól

Ha valahol mindig is kíváncsi voltál, hogy a te szokásaidhoz képest hogyan csinálják a többiek, most az amerikai Cosmo vallomásaiból megtudhatod!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?