2010.06.28.@ 11.06

A legszexisebb nyári éjszaka

Egy fülledt este bármi megtörténhet, akkor is, ha nem számítasz rá. És ha kételkednél benne, hogy veled is megeshet egy mindent elsöprő, szenvedélyes kaland, olvasd el négy ízig-vérig Cosmo-lány titkos naplóbejegyzéseit.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Kapucsínó kis extrával (Tündi, 27)

Minden reggel ugyanabban a kávézóban kezdem a napot, és mindig pontosan ugyanazt rendelem: szójatejes kapucsínót, dupla eszpresszóval. Múlt nyáron viszont, amikor egy napfényes délelőtt belibbentem az ajtón és a pulthoz léptem, egészen máshoz támadt kedvem. Az új barista sráchoz.
 
Persze ezt mégsem mondhattam neki, ezért maradtam a szokásosnál, és nyomban kiderült, hogy a hírem megelőzött. „Te biztosan Tündi vagy” – szólított meg mosolyogva, és megpörgette a levegőben a kávésbögrét. „Ezt nem a koktélshakerrel szokás csinálni?” – nevettem bemutatkozás helyett, ő pedig elmesélte, hogy évekig dolgozott mixerként egy tengerjáró hajón és mindössze pár hete jött haza. „Ez megmagyarázza, hogy miért ilyen gyönyörű csokibarna már nyár elején” – gondoltam magamban, és belekortyoltam a kávémba. „Tudod, én rendezvényszervezéssel foglalkozom, és gyakran van szükségünk koktélpultra. Azt hiszem, tudnálak használni” – csúszott ki a számon hirtelen, ő pedig elnevette magát. „Szuper! Márk vagyok. Ötkor végzek, szívesen belemennék a részletekbe” – folytatta kódolt beszélgetésünket. „Tökéletes…, akkor hamarosan” – integettem neki, majd kiperdültem az ajtón, és tudtam, ezt a napot nem csak a kapucsínóm édesíti meg.
 
„Biztosan minden lányt lenyűgöztél ezekkel a pohárdobálós trükkökkel a hajón” – puhatolóztam, miközben céltalanul sétáltunk a verőfényes Andrássy úton. „Ó, ez semmi. Ennél sokkal izgalmasabb fogásokat tudok” – kacsintott rám, én pedig döntöttem: nem teszek tovább úgy, mintha nem volna egyértelmű, mire is készülünk. „Figyelj, értékelem, hogy be akarod dobni a csábítás trükkjeit, de ne fáradj, én már el vagyok bűvölve, úgyhogy…” a mondatot nem tudtam befejezni, mert közelebb lépett, és nekidöntött egy kapunak. A csókjából ítélve igazat mondott: biztos voltam benne, hogy meglep még egy-két sosem tapasztalt fogással az éjjel. „Nálam van a kávézó kulcsa…” – súgta a fülembe, és máris remegni kezdett a lábam.
 
Egy óra múlva a pulton fekve a mennyezetre pillantottam, és meg mertem volna esküdni, hogy a mennyországot látom. Már nem érdekelt, hány egzotikus országban, és mennyi lánytól gyűjtötte a tapasztalatait, csakis az, hogy ez az éjszaka örökké tartson.
 
Sajnos a hajnal első sugarával egy vendég is megjelent az ajtóban, de megszeppenve továbbsietett. Márk viszont megköszörülte a torkát, és egy mozdulattal felkötötte a kis kötényét… „Egy szójakapucsínó rendel!” – dobta fel a csészét a magasba, az pedig a földön landolva apró darabokra tört. „Hm…, ez azt jelenti, hogy ma éjjel tovább kell gyakorolnom a trükkjeimet” – mosolygott, én pedig a kötény zsebébe csúsztattam a névjegykártyámat, válaszolva a 24 órával korábbi kérdésére… „Igen. Én vagyok Tündi.”
 
Olasz nyelvlecke (Ildi, 28)
 
„A világ végén vagyok” – morgolódtam magamban. Hét órája vezettem Olaszország eldugott kis falvain keresztül egy bérelt kocsit, totál lemerült mobillal, és egy kipurcant légkondival. Amikor megígértem Francesca barátnőmnek, hogy meglátogatom a szülőfalujában, gőzöm sem volt róla, hogy előbb találok sushit egy pizzériában, mint hogy ráleljek a Mongibello nevű tengerparti városkára. A hőség nem enyhült, én pedig az egyik csinos kis hegyoldalban fekvő falucskában úgy döntöttem: feladom. Leparkoltam a templom melletti téren, és lerúgtam a lábamról a gyilkos cipellőket.
 
A piactól a borbélyig minden zárva volt. „Jaj, ez a szörnyű szieszta! Otthon bezzeg tízperces ebédszünettel gürcöljük végig a napot” – sziszegtem. Dühömben leheveredtem egy narancsfa alá, és hámozni kezdtem egy túlérett gyümölcsöt. Ebben a pillanatban hirtelen árnyék takarta el az arcomat, én pedig felnéztem. Egy ragazzo bello állt mellettem, és huncut mosollyal jutalmazta a cseppet sem olasz donnához méltó viselkedésem. „Szkúzi… szkúzá” – hebegtem. „Szia, Gabrielle vagyok. Nyugodtan beszélj angolul” – mondta, és felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.
 
Alig fél óra múlva már egy hangulatos kockás abroszos étteremben ültem, és egy malomkeréknyi tányérból spagettit eszegettem. „Látom, szereted a jó vörösbort” – nevetett. „Jobban, mint a rosszat…, de azt is megiszom” – viccelődtem. „Apámnak saját szőlője van, és híresen pocsék rozét készít – mondta. – Ha van kedved, vacsora után megkóstolhatod. Alig fél óra autóútra van innen.” Hm, édes rozé, és egy még édesebb srác? Nem állíthatom, hogy hosszasan töprengtem az ajánlaton.
 
„Azt mondják, ha Olaszországban nem találod meg a boldogságod, akkor valójában el sem veszett” – szólt Gabrielle, miközben az utolsó csepp bort töltötte ki a palackból, én pedig laposakat pislogva bólogattam. Kimondhatatlanul álmos voltam az egész napos tekergés után, és tudtam, hogy képtelen lennék vezetni éjszaka. „Én is ismerek egy mondást: ha nem találok egy ágyat azon nyomban, akkor finito leszek végelgyengülésben” – nyöszörögtem erőtlenül, a következő emlékem pedig már az, hogy a hold beragyog az ablakomon, és hófehér keményített ágyneműben fekszem.
 
Gabrielle a földön aludt – egy pokróccal megágyazott magának a szőnyegen, ám a takaró nem borította be teljesen. Meztelen mellkasa ütemesen mozgott fel és le, és észrevettem, hogy egyre sűrűbben kapkodja a levegőt, majd nyugtalanul forgolódni kezdett. „Gabrielle, jól vagy?” – ugrottam oda hozzá, ő pedig azonnal kinyitotta a szemét. „Rosszat álmodtál?” – kérdeztem. „Nem rémálom volt, de nagyon… szenvedélyes” – súgta még mindig lihegve, én pedig nem tudtam nem észrevenni: a pléd már sehol sem takarta a testét.
 
„El akarlak csábítani” – mondta vágyakozó tekintettel, és vadul megcsókolt. „Tudod mit? Most beszélj hozzám inkább olaszul” – suttogtam a fülébe, és bár fogalmam sincs róla, milyen szavakkal kényeztetett a következő pár órában, annyi bizonyos, hogy felért egy szuperintenzív nyelvleckével.
 
Másnap a búcsúcsók mellé kaptam tőle egy térképet is. „Hogy visszatalálj hozzám” – mondta édesen. Soha többé nem láttam őt. Ez az este így volt egyszeri és megismételhetetlen.
 
A cikk folytatását elolvashatod a júliusi Cosmóban!

Kapcsolódó cikkek:
 
 

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

20 jel, hogy a jövőbeli férjeddel randizol

20 jel, hogy a jövőbeli férjeddel randizol

Lehet, hogy még nem kérte meg a kezed, de ha ezek a jelek stimmelnek, már keresheted is a tökéletes menyasszonyi ruhát!

5 dolog, amit a férfiak szeretnének, ha a nők tudnának

Tuti, hogy a te pasid is sokat agyal azon, hogyan mondja el ezeket úgy neked, hogy ne bántódj meg, mert mindenképpen tudnod kéne róluk!

18 jel, hogy a pasi teljesen beléd zúgott 

Nem elég arra figyelned, amit mond, hanem arra is, ahogyan mondja!

Levél az exemnek, aki sosem juttatott a csúcsra

Előfordult már, hogy csak évekkel később tudtál beszélni a sérelmeidről? Egyik olvasónknak egy levélben sikerült végleg lezárnia a múltat.

Ezeket a dolgokat nem bírják a pasik az ágyban

A srácok mindent szexinek találnak a hálószobában – vagyis majdnem mindent. Ők maguk súgták meg nekünk, mik azok a húzások, amiket inkább hanyagolj hancúr közben.

4 férfi megbánó vallomása a szexuális zaklatásról

Ezek a pasik ma már tudják, nagyon gáz, amit tettek, ezért nyílt levélben kértek bocsánatot áldozataiktól.

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?