2010.09.09.@ 11.09

Mire készülj, ha házas férfit szeretsz?

A szerelem nem válogat, szokták mondani. Így előfordulhat, hogy egy nős férfi miatt kezd el hevesebben verni a szíved. Nem szeretnénk ezért levenni rólad a szentelt vizet, de azért jobb, ha néhány akadályra és szívfájdalomra felkészülsz.

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Lelkiismeret

Kezdődik azzal, mikor megakad rajta a szemed, és bár tudod, hogy nős, sőt még gyerekei is vannak, mégsem tudsz máshova nézni. Akaratlanul is keresed a társaságát, szeretnél minél többet a közelében lenni, ám ugyanakkor folyton győzködöd magad, hogy nem lehet, mert foglalt, és különben sem tetszik annyira. Minden gondolatod lefoglalja, viaskodik az ördög és az angyal a vállaidon, majd egy céges bulin a kisördög kiütéses győzelmet arat. Próbálod lezárni a dolgot a röpke románc után, de valamiért mégis elfogadod a vacsorameghívást és persze a következőt is. Ő pedig szép lassan meggyőz, csak a gyerekek miatt maradtak eddig együtt, és köztük már évek óta nincs semmi szenvedély.

Titkolózás

Nincs is annál jobb érzés, mint mikor az emberre rátalál a szerelem, rózsaszín felhőben úszik minden, és szíved szerint az egész világnak kikiabálnád a boldogságodat. Na ez az, amit ebben az esetben felejts el! Neki már van egy párja, lehet, hogy állítása szerint nem felhőtlen a viszonyuk, de mégis az a kapcsolat az, ami a külvilágnak is szól. Lehet, hogy a szíve tényleg érted dobog, de ez akkor is a ti titkotok kell, hogy legyen. Egy ideig persze izgalmasak lesznek a bujkálós randik: vidéki kiruccanások, szex egy motelban és hirtelen éjszakai találkák. Azonban ennek a varázsa sajnos elmúlik egyszer, és akkor rájössz, mennyire hiányoznak a kéz a kézben andalgások a Citadellán vagy a vasárnap délutáni fagyizások.

Örökös második

Akármennyire is szeret, és még ha a szívében te is vagy az első, a valóság általában másmilyen. Ha gyerekei vannak, akkor pedig ez hatványozottan igaz. A közös hétvégéket nagy valószínűséggel elfelejtheted, mert az a családi programok ideje. Még ha a feleségével töltött időt nyűgnek is érzi, a gyerekei kedvéért bármire hajlandó lesz. Ha ők betegek, rohan haza, te pedig töltheted egyedül a délutánt. Ami pedig a legnehezebb lesz, azok az ünnepek. Készülj fel, hogy karácsonykor nem lesztek együtt, és a húsvéti locsolást is ki fogja hagyni. Nyáron, amikor a kicsiknek szünetük van, biztos beiktatnak egy közös nyaralást, amit te végigizgulhatsz itthonról.

Bizonytalanság

Igen, tudjuk, hogy szeret és fogadkozik, hogy elválnak, veled pedig majd új életet kezd. Kár, hogy erről csak te tudsz, az otthoniak úgy érzik, minden rendben van. Tologatja a nagy kitárulkozás időpontját, most nem lehet, mert jönnek az ünnepek, most meg a gyerek születésnapja lesz. Hajtogatja, hogy szeret, hogy veled akar élni, de sajnos ez sokszor úgy tűnik, csak arra a néhány pásztorórára igaz. Ha ez mégsem így van, és tényleg benned találta meg az igazit, előbb-utóbb lépni fog, de ne várd, hogy egyik pillanatról a másikra minden tökéletes lesz. Válás, gyerekfelügyelet, vagyonmegosztás és közben még egy új élet kialakítása, nem lesz sétagalopp.

Kapcsolódó cikkek:

Miért buknak a pasik az idősebb nőkre?

Izgalmas szexhelyszínek a lakásban – szigorúan a hálószobán kívül

Számtalan kedvező ajánlat a Cosmopolitan AKCIÓI között!

 

Címkék: férfit házas készülj mire szeretsz?

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Ebbe a 3 csillagjegybe szeretnek bele a legkönnyebben a pasik

Ebbe a 3 csillagjegybe szeretnek bele a legkönnyebben a pasik

Te is a csábítás nagy mestere vagy? A csillagjegyed elárulja!

6 hiba, amit elkövethetsz a kapcsolatod első hónapjában

Összejöttél a tökéletes pasival? Akkor ezeket mindenképpen felejtsd el az első egy hónapban!

Ezek a csillagjegyek megtalálják az igazit decemberben

Csekkold, hogy te köztük vagy-e!!

„A vőlegényem szülei fizettek, hogy elhagyjam, és én elfogadtam”

Egy ausztrál lány őszintén leírta, miért döntött úgy, hogy egy nagyobb összegért cserébe elhagyja kislánya apukáját, akihez hozzá akart menni. Zsepit készíts!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?