2011.05.05.@ 11.05

„Megelégeltem a fenegyerek-imidzset” – interjú Árpa Attilával

Árpa Attila olyan szerepet játszik A Nagy Duett című műsorban, amiben még soha nem láttuk: énekel, ha kell, latin macsóként lejt, máskor meg a Broadway-t varázsolja a színpadra duett partnerével, Falusi Mariannal. Megkérdeztük, hogyan lett hirtelen a tévés „fenegyerekből” énekes… vagy inkább színész?

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Bár még sosem beszélgettem Árpa Attilával személyesen, elhittem, hogy ő bizony a rettegett tévés, a producer, aki csak úgy nyírja a hozzá forduló újságírókat, vagyis akitől jobb, ha távol tartom magam. Tévedtem… Már a telefonban egy kedves Árpa Attilával beszéltem, a találkozásunkkor pedig végképp meggyőzött róla: nem harap.

Néhány éve kivontad magad a televíziózásból. Miért döntöttél úgy, hogy vállalod a szereplést A Nagy Duettben?

Eddig is tanácsadói pozícióm volt a TV2-nél, de konkrétan a műsorgyártásba nem térek vissza. Ez most egy másfajta szereplés. Több felkérést visszautasítottam a közelmúltban, mert úgy éreztem, hogy sok műsorban nem lenne helyem. A Nagy Duettről viszont azt gondoltam, közel áll a színészethez, hiszen a színésznek kellene tudnia valamennyire énekelni, kiállni egy színpadra élő adásban is akár. Ráadásul az éneklés egy rejtett vágyam, ugyanakkor, mint sok mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy szeretem, de nem tudom, hogyan kell, sosem tanultam, így jó lehetőségnek tűnt kipróbálni. Mikor végül elmondták, hogy ki lesz a partnerem, akkor végképp úgy döntöttem, hogy ezt el kell vállalnom.

Falusi Mariannról van szó. Ismertétek már egymást?

Csak hébe-hóba köszöntünk egymásnak, de soha nem volt komolyabb ügyünk szakmailag, és baráti viszonyról sem beszélhettünk. Most már teljes mértékben erről van szó, nagyon gyorsan egymásra találtunk.

Általában ilyen könnyen kötsz barátságokat?

Barátságokat nagyon nehezen, mert a barátság egyik alappillére a bizalom, és ezért meg kell dolgozni éveken, vagy akár évtizedeken keresztül. Inkább úgy fogalmaznék, hogy elég jó vagyok abban, hogy minden emberben megtaláljam a jót és a pozitívumot, így könnyen ismerkedem, de nem kötök azonnal barátságokat.

Visszatérve a műsorra: soha nem énekeltél ezelőtt?

Volt egy alaptudásom, egy kis kocsmai zenélés: kicsit klimpírozok a zongorán, és bluest énekelek hozzá, de ez inkább rekedt üvöltözés félrészegen, semmint zene.

Akkor nem volt benned félsz, hogy ezzel nagyot bukhatsz?

Dehogynem! Nagyon féltem tőle, hogy ezzel leégek, hogy rosszul jövök ki az egészből. Az első adást emiatt el is rontottam, egészen egyszerűen túlizgultam: a szöveget összekevertem, nem jött ki az a hang, ami kellett volna, úgyhogy hamis is voltam. De így kellett kezdeni, hiszen ha már mélyvíz, akkor legyen egy óceán.

Mennyi esélyt látsz rá, hogy végigviszitek Mariannal?

Nem sokat, én inkább csak remélem, hogy még egy kört továbbjutunk. Most péntekre valami olyat találtunk ki, ami nagyon szép és dögös, úgyhogy ezt még szívesen bemutatnánk. Ez már több is, mint amire mi valaha gondoltunk.

Megkaptad ettől a műsortól azt, amit vártál, vagyis egyfajta színészi kihívást?

Bármi, ami a színpadon történik, egyfajta szerep. Az énektanárom is mindig azt mondja, hogy akár énekelsz, akár nem, legyél egy szerepben. Lehet, hogy az maga Árpa Attila, mint egy szerep, de akkor az legyél, sose légy a színpadon civil. Másrészről a dalválasztástól és a tematikától függően van olyan, amikor rá lehet tenni egy lapáttal a produkcióra, és kimondottan a színészkedésről is szól, mint például a Blues Brothers mixnél.

Emellett a Karinthy Színházban játszol a Cabiria éjszakái című darabban. Vannak más színházi szerepeid is?

Vannak színházi felkérések, és egy szerep, amit próbálunk, de én inkább a filmhez vonzódom. Filmszerep ajánlatok szintén vannak, de maga a filmkészítés és a rendezés, ami a szívem csücske. Juszt László írt egy tényfeltáró könyvet, ami a héten jelent meg, ez alapján készítenénk egy szociothrillert. Van egy régen dédelgetett tervem: Rodolfo életét szeretném filmen bemutatni, de ez egy elég bonyolult projekt, mert nem olcsó, és eddig úgy gondoltuk, hogy nincs meg igazán, aki eljátszhatná a főszerepet. Most úgy tűnik, hogy rátaláltunk valakire, akiben gondolkodunk a producerrel, de még nem szeretnék róla beszélni, mert nincs megállapodás. Filmterv tehát van rengeteg: az igényes filmtől a térdcsapkodós Argó 2-ig, és vannak olyan kuriózumok is a listán, mint az első magyar horrorfilm. Emellett nemzetközi projekteken is dolgozunk, például egy második világháborús akciófilmen, ami kifejezetten az amerikai piacra készül.

Ez a filmkészítés, de színészként hogy képzeljünk el téged? Eljársz például castingokra?

Természetesen igen. Külföldi filmek esetében különösen, hiszen egy rendező honnan tudhatná, hogy én ki vagyok. Ugyanakkor én a hazai castingokra is elmegyek, ha igény van rá. A nagy színészek is eljárnak ilyen meghallgatásokra. Abszolút alázatosan művelem ezt a szakmát, és abba igenis beletartozik, hogy el kell menni egy szereplőválogatásra. Vagy az, hogy én a mindenkori rendezőre teljes mértékben hallgatok, hiszen ő a rendező, én pedig az egyik eszköze, hogy létrehozza, amit szeretne.

Néhány éve azt nyilatkoztad, hogy szeretnéd megváltoztatni a rólad kialakult képet. Ennek egy lépcsőfoka a színészkedés és a műsor?

Valóban egy kicsit megelégeltem ezt az egész „fenegyerek-imidzset”, amit a bulvármédia kreált, és én persze rásegítettem valamennyire, mondhatni rászolgáltam (mosolyog). Ugyanakkor azt gondolom, hogy az országot minősíti, hogy amint valaki kiáll, őszintén véleményt alkot, akkor azt rögtön lefenegyerekezik. Ez történt a könyvemnél is (Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem – a szerk.): egy szórakoztató, önéletrajzi betekintés a médiába, néhány szaftosabb részlettel, de egyáltalán nem botránykönyvnek szántam, ahogy mindenki nevezte. Elég lett abból, hogy az átlagembernek fogalma sincsen, hogy én ki vagyok, és azt gondolom, hogy a Nagy Duettben meg tudom mutatni. Nem vagyok a média Antikrisztusa, vagy démon a pokolból, hanem egy teljesen átlagos srác, aki szeret énekelni.

Az utcán most szóba elegyednek veled?

Igen. 15 éve vagyok a szakmában, és még mindig meglepődöm, hogy a kereskedelmi televízióban való szereplésnek milyen ereje van. Most teljesen másképp közelednek hozzám az emberek: eddig mindig egyfajta távolságtartás volt jellemző, nem igazán tudtak hova tenni, maximum az amerikai focicsapatomról vagy az Argóról kérdeztek. Az elmúlt négy produkció óta sokkal bátrabban és mosolyogva jönnek felém, gratulálnak, bíztatnak, hogy így tovább, azt mondják, hogy aranyosak vagyunk. Azt a jelzőt, hogy aranyos, magam se gondoltam, hogy valaha megkapom (nevet).

Hogy kezeled ezeket a helyzeteket?

Nehéz megszokni, de természetesen nagyon jó érzés.

Nézel tévét mostanában?

Ritkán. A Dr. House-t, és a Született feleségeket igen, a Modern család az HBO-n az egyik kedvenc sorozatom. De ezeken kívül nem igen tévézek. Való Világot abszolút nem nézek. Egyáltalán nem dacból, hanem teljes mértékig érdektelen számomra.

Semmilyen kapcsolatod nem maradt a műsorral?

A formátum sosem volt az enyém, hanem a műsorgyártó cégé. Azt a kevés jogdíjat, ami esetleg még egy zene vagy ilyesmi után jár, jótékonysági célokra ajánlom fel különböző alapítványoknak.

Mikor elkezdtél színházban játszani, feltűnt, hogy másként méregetnek a nézők, akik mondjuk a Való Világgal kötik össze a neved?

Igen. Azért voltam nehezebb helyzetben, mert én nem a nulláról indultam, mint egy színész, aki most jött ki a főiskoláról, hanem mínuszból, mert van egy múltam és egyfajta megítélésem, ami nem minden esetben jó. Azt lehetett érezni, hogy inkább úgy ültek be megnézni engem, hogy „na, nézzük, ez itt mit fog produkálni?” De a visszajelzések pozitívak voltak, és szerencsére a kritikák is jót írtak.

Ezek szerint fontos a kritikus véleménye?

Most már igen. Volt egy újságíró, aki megváltoztatta az egészről a véleményem. Régen azt mondtam, hogy a kritikus egy olyan személy, aki olyasvalamiről ír, amihez nem ért, de szeretne érteni hozzá. Egészen addig nem foglalkoztam velük, amíg meg nem történt az az eset, hogy egy kritikus két mondattal lehúzta az egész életemet egy portálon. Azt írta, hogy eddig csak egy rakás szemetet produkáltam az életemben, akkor most mit keresek egy rövidfilmben, amit Cannes-ban is jelöltek (The Kiss Goodnight). Aztán megnézte a Czukor Show című filmet, és felhívott, hogy szeretne egy interjút kérni tőlem. Én persze elküldtem a fenébe. Másnap egy cikkben viszont azt említette: kár, hogy nem állok szóba vele, mert ma engem tart az egyik legtehetségesebb hazai filmszínésznek. Ez a mersze és őszintesége megváltoztatta az egész szemléletemet a kritikusokat illetően.

Kinek a véleménye számít még rajtuk kívül?

Nyilván vannak olyan szakmabéliek, akiknek a véleményére adok, valamint a barátok, a feleségem, az édesanyám, édesapám és a 4 éves lányom is borzasztóan tud kritizálni. Lehet, hogy elfogultak, de ők ismernek talán a legjobban, ezért tudják, hogy mi az, ami nekem jól áll. Szóvá teszik, hogy miért nyilatkozom így, ha én sokkal diplomatikusabban vagy kedvesebben is tudnám mondani, vagy éppen ezt a grimaszt ne csináljam, mert előnytelen a számomra.

Már említetted a könyvedet is, ami igen nagy siker volt. Tervezel újabbat?

Két könyvet írtam eddig (Ha én ezt a Klubról egyszer elmesélem, Macsó papák), egynek pedig az ötletét és a történetet adtam. Ez egy ifjúsági fantasy, Tükörváros titka a címe. Ez úgy indult, hogy egy animációs filmet szerettem volna csinálni, de kiderült, hogy az egyáltalán nem az én műfajom, viszont a történetért kár lett volna. Ezért könyv formában jelent meg, és büszkén mondhatom, hogy általános iskolában felvették az ajánlott olvasmányok közé.

Mi az, amire büszke vagy az életedben?

Hál’ Istennek egy csomó minden van, amire büszke lehetek, többek közt az előbb említett könyv is sorsa is. De elégedett igazán sohasem vagyok. Mindig azt gondolom, hogy ennél már sokkal előrébb tarthatnék, sokkal jobban csinálhatnám azt, amit eddig csináltam. De ez egyfajta motiváció, motor, ami mindig hajt az új dolgok felé, vagy éppen a határok átlépésére.

Fotó: TV2

Kapcsolódó cikkek:

„Nem tudom megjátszani magam” – interjú Kovács Áronnal

A hét szexi pasija: Aaron Eckhart

 

Címkék: „megelégeltem árpa attilával fenegyerek-imidzset” interjú

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Meghökkentő tanulmánnyal rukkoltak elő a drezdai egyetem kutatói, kiderült, hogyan tudod bebiztosítani az orgazmusodat, mielőtt hancúrozásra kerül a sor!

Így maradj független, ha kapcsolatban vagy

Kezd komolyodni a nyári flörtöd, pedig megfogadtad, hogy most egy ideig magadra koncentrálsz? Ne zavard el a szőke herceget, így is lehetsz főszereplő a történetedben.

Csillagjegyek, amik utálnak szinglik lenni

Amikor épp nincs pasi az életedben úgy érzed, nem is érdemes tovább élni? Talán ezúttal is a csillagjegyed kavar bele az érzéseidbe!

Egyre biztosabb, hogy ő Jennifer Lawrence új pasija

A színésznő egyre többször mutatkozik együtt egy műkereskedővel, akivel láthatólag a legutóbbi randijuk is nagyon jól sikerült!

5 szerelmeslevél, amitől könnybe lábad a szemed

Ha eddig azt gondoltad, hogy a romantikus, rózsaszín felhőkben úszó, nagybetűs szerelem nem létezik, ezek a cuki sorok majd bizonyítják az ellenkezőjét! Öt csaj most megmutatja, milyen szívhez szólólevelet kapott a pasijától.

6 jel, hogy megtaláltad a nagy Ő-t

Folyton pillangók bizseregnek a pocidban és a mennyekben érzed magadat vele? Akkor bizony esélyes, hogy „Az igazi” csöppent bele az életedbe!

5 jel, hogy egy ideig szinglinek kellene lenned

Mielőtt belevágnál valami komolyabba a nyári flörtöddel, gondold át ezeket a pontokat, mert lehet inkább egy kis Szex és New Yorkos szinglicsaj életre van szükséged.

Létezik egészséges megcsalás?

Nagyon nehéz elképzelni, hogy van olyan kapcsolat, aminek jót tesz egy félrelépés. Ennek ellenére ilyen is előfordul… Most mindent megtudhatsz a hűtlenség pszichológiájáról!

Ezért kívánod a szexet a menstruáció alatt

Észrevetted már, hogy azokon a nyűgös napokon elég, hogy elinduljon egy szexi szám a lejátszási listádon és te azonnal ráugranál a pasidra? Előzetesen annyit elárulunk, hogy megint a biológia tehet róla.

4 jel, hogy nem az igazival randizgatsz

Ha csekkolod ezt a listát, tudni fogod, a megfelelő sráccal találkozgatsz-e vagy érdemes még most az elején kiszállnod a dologból!

„Elmondtam a legjobb barátomnak, hogy megcsalták, ez történt”

Nem egyszerű közölni a rossz hírt, de kitalálni sem egyszerű, hogy egyáltalán a te felelősséged-e elmondani valakinek, ha megcsalják.

Súlyos következményekkel járhat a vaginafiatalítás

Elképesztő botrány pattant ki az Egyesült Államokban, ahol egyre több nő végeztet magán vaginafiatalítást! A szakemberek szerint ugyanis a kezelés veszélyes következményekkel is járhat!

Egy évig nem szexelt, ez történt

Most őszintén, el tudod képzelni, hogy egy teljes éven át megvond magadtól az Ó-élményt? Képzeld, egy lány bevállalta a szexmentes napokat, és egészen meglepő dolgot tapasztalt!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?