2013.10.18.@ 12.10

Szerelmesen valóban édesebb az élet

Te is érezted már úgy, hogy ha szerelmes vagy, akkor olyan édes az élet, mint egy hatalmas habos sütemény? Képzeld, a tudósok rájöttek, hogy nem véletlen az egybeesés…

Cosmopolitan.hu
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szerelmesen valóban édesebb az élet

Mielőtt azt hinnéd, hogy a hasonlóság miatt estleg hízlal is a szerelem, előre szólunk, hogy nem, épp fordítva! De ketdjük a legelején: a szingapúri egyetem kutatói kísérletben vizsgálták, hogy a különböző érzések milyen hatással lehetnek ízlelőbimbóinkra. Az alanyokat először három csoportra osztották: a szerelemről, féltékenységről vagy boldogságról kellett beszélniük, miközben különböző ételeket és italokat kóstoltattak velük. A következő lépésben pedig le kellett írniuk, milyen ízeket éreztek. Az eredmény elég meglepő lett: azok, akik szerelmükről beszéltek, még a sima vizet is édesebbnek érezték! A kutatók szerint ez azzal indokolható, hogy amikor szerelmesek vagyunk, ugyanaz a terület aktiválódik agyunkban, mint amikor valami cukrosat (vagyis édeset) eszünk. Ezért is lehet, hogy amikor szerelmesen lebegsz a rózsaszín felhők között, kevésbé kívánod az édes nasikat. Szóval a hétvégére szervezz romantikus programokat, vagy egyszerűen csak zárkózzatok be a hálóba, így könnyedén elfelejtheted a kalóriabombákat – ezt a diétát ráadásul még a pasid is tuti támogatni fogja!

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Ezt a dolgot, mindig tedd meg szex előtt

Meghökkentő tanulmánnyal rukkoltak elő a drezdai egyetem kutatói, kiderült, hogyan tudod bebiztosítani az orgazmusodat, mielőtt hancúrozásra kerül a sor!

Így maradj független, ha kapcsolatban vagy

Kezd komolyodni a nyári flörtöd, pedig megfogadtad, hogy most egy ideig magadra koncentrálsz? Ne zavard el a szőke herceget, így is lehetsz főszereplő a történetedben.

Csillagjegyek, amik utálnak szinglik lenni

Amikor épp nincs pasi az életedben úgy érzed, nem is érdemes tovább élni? Talán ezúttal is a csillagjegyed kavar bele az érzéseidbe!

Egyre biztosabb, hogy ő Jennifer Lawrence új pasija

A színésznő egyre többször mutatkozik együtt egy műkereskedővel, akivel láthatólag a legutóbbi randijuk is nagyon jól sikerült!

5 szerelmeslevél, amitől könnybe lábad a szemed

Ha eddig azt gondoltad, hogy a romantikus, rózsaszín felhőkben úszó, nagybetűs szerelem nem létezik, ezek a cuki sorok majd bizonyítják az ellenkezőjét! Öt csaj most megmutatja, milyen szívhez szólólevelet kapott a pasijától.

6 jel, hogy megtaláltad a nagy Ő-t

Folyton pillangók bizseregnek a pocidban és a mennyekben érzed magadat vele? Akkor bizony esélyes, hogy „Az igazi” csöppent bele az életedbe!

5 jel, hogy egy ideig szinglinek kellene lenned

Mielőtt belevágnál valami komolyabba a nyári flörtöddel, gondold át ezeket a pontokat, mert lehet inkább egy kis Szex és New Yorkos szinglicsaj életre van szükséged.

Létezik egészséges megcsalás?

Nagyon nehéz elképzelni, hogy van olyan kapcsolat, aminek jót tesz egy félrelépés. Ennek ellenére ilyen is előfordul… Most mindent megtudhatsz a hűtlenség pszichológiájáról!

Ezért kívánod a szexet a menstruáció alatt

Észrevetted már, hogy azokon a nyűgös napokon elég, hogy elinduljon egy szexi szám a lejátszási listádon és te azonnal ráugranál a pasidra? Előzetesen annyit elárulunk, hogy megint a biológia tehet róla.

4 jel, hogy nem az igazival randizgatsz

Ha csekkolod ezt a listát, tudni fogod, a megfelelő sráccal találkozgatsz-e vagy érdemes még most az elején kiszállnod a dologból!

„Elmondtam a legjobb barátomnak, hogy megcsalták, ez történt”

Nem egyszerű közölni a rossz hírt, de kitalálni sem egyszerű, hogy egyáltalán a te felelősséged-e elmondani valakinek, ha megcsalják.

Súlyos következményekkel járhat a vaginafiatalítás

Elképesztő botrány pattant ki az Egyesült Államokban, ahol egyre több nő végeztet magán vaginafiatalítást! A szakemberek szerint ugyanis a kezelés veszélyes következményekkel is járhat!

Egy évig nem szexelt, ez történt

Most őszintén, el tudod képzelni, hogy egy teljes éven át megvond magadtól az Ó-élményt? Képzeld, egy lány bevállalta a szexmentes napokat, és egészen meglepő dolgot tapasztalt!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?