Ezek a legfontosabb figyelmeztető jelek egy kapcsolatban, hogy valami nem oké

Figyelj oda rájuk!

Ezek a legfontosabb figyelmeztető jelek egy kapcsolatban, hogy valami nem oké

Amikor végre hivatalosan is egy párnak mondhatjátok magatokat az új pasiddal, az utolsó, amire figyelsz, azok a negatív gondolatok és érzések, amik befészkelik magukat az agyad hátsó részébe. Pedig lehetnek köztük olyan figyelmeztető jelek is, amiket nem szabadna félvállról venned, mert lehet, hogy épp egy mérgező kapcsolatba sétálsz bele. A brit Cosmo épp ezért szakértő segítségével szedte össze az intő jeleket, hogy tudd, mikor kell őket komolyan venned:

1. Boldogtalan vagy

Ez a legkézenfekvőbb jel az összes közül, amikor az idő nagy részében inkább boldogtalannak érzed magad, mint boldognak. „Ez egy kezdeti jele lehet annak, hogy a kapcsolat nem működik megfelelően” – mondja Holly Roberts párkapcsolati tanácsadó.

2. Csak a pasid irányít

Egy új kapcsolatban teljesen normális, hogy meg akarjátok ismerni egymás barátait, hobbijait. Akkor viszont gond van, ha mindig az történik, amit a másik akar, a te érdekeid pedig sosem érvényesülnek. „Ez irányításmániára vall” – mondja Holly, főleg akkor, ha a pasid mindent elkövet, hogy ne azt csináld, amihez kedved van.

3. Te + ő

Persze most kivételes élethelyzetben vagyunk a korona miatt, ám ha azt veszed észre, hogy szinte kizárólag csak együtt töltitek a szabadidőtöket, és senki mással nem találkoztok, ez is kontrollmániára utalhat: „Ha csak a pároddal beszélsz, és elzárkózol másoktól, ez a túlzott egymástól való függés mérgező kapcsolatot alakíthat ki közöttetek” – figyelmeztet a szakértő.

4. Amikor elfogy a téma

Intő jel lehet egy kapcsolatban, amikor nincs miről beszélgetni. De az is gáz, amikor a pasid csak magáról beszél. Ha ő folyton a saját problémáit meséli neked, te pedig teljesen háttérbe szorulsz, az azt jelenti, hogy a srác túl egocentrikus. Ezek az emberek általában energiavámpírok is.

5. Önbizalom OFF

Ha úgy érzed, az önbizalmad a padlóra került, először talán nehezen ismered fel az okát. Ha a pasid sosem dicsér meg, és nem adja meg a kellő figyelmet neked, az rossz hatással lehet az önbizalmadra, amire – valljuk be – semmi szükséged!

Még több

Szex-Szerelem