Szakértő szerint ennyi ideig tart ideális esetben a szex

Mégis mennyi az annyi?

Central Médiacsoport Zrt.
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Szakértő szerint ennyi ideig tart ideális esetben a szex

Főleg a pasik szoktak azon aggódni, vajon mit gondol a barátnőjük, elég hosszú volt-e az aktus vagy be fognak égni, amikor a lány elárulja a BFF-eknek, milyen volt az ágyban. Persze a nőket sem hagyja hidegen a téma, ha túl rövid az a baj, ha túl hosszú, akkor pedig az baj.

De mi számít rövidnek és hosszúnak? A brit Daily Star magazin felkereste az Egyesült Királyság egyik leghíresebb szexterapeutáját, Jess Wilde-ot, aki megválaszolta ezt az égető kérdést!

„Nincs szabály arra, mi számít hosszúnak vagy, hogy meddig kell tartania, inkább az lenne a fontos, hogy addig tartson, amíg mindkét fél számára egyformán élvezetes” ­– kezdte Wilde.

„A szex mindent jelenthet a csókolózástól elkezdve, egészen a csúcs, vagyis az orgazmus eléréséig, sokan általában itt fejezik be. A legtöbben a szex szót amúgy konkrétan arra használják, amikor megtörténik a behatolás. Ha ez alapján beszélünk időtartamról, elmondható, hogy az ejakuláció a behatolást követő 5,5 percnél szokott általában bekövetkezni. Egyesek gyorsabban élveznek el, míg mások lassabban” – tette még hozzá.

„Az időtartam a behatolás és az ejakuláció kötött nagyon sok tényezőn múlik, mint például az egyén általános egészségi állapotán, a nemi szervek érzékenységén, a korábbi szexuális tapasztalatokon, tanult viselkedéseken, illetve azon, milyen ingerek érik a behatolás alatt. És, hogy ezek az ingerek kombinálódnak-e más mentális vagy fizikai stimulációkkal” – fejtette ki bővebben a szakértő.

Jess ezután még arról beszélt, a szexnek nem kell feltétlenül orgazmussal végződnie, abba hagyhatjátok bármikor, amikor jól esik. Fontos, hogy mindenki tudja, a hosszú szex nem egyenlő a jó szexszel. A kommunikáció itt is kulcsfontosságú! Ha be akarod fejezni, ne tartsd magadban, jelezd mindenképpen!

Címkék: behatolás ejakuláció hossza időtartam orgazmus szakértő szex

Szólj hozzá

KOMMENTEK BEZÁRÁSA

Még több Szex-Szerelem

Sztárok, akiknek már rég össze kellett volna jönniük

Sztárok, akiknek már rég össze kellett volna jönniük

Ők lehetnének Hollywood álompárjai, olyan szinten működik köztük a kémia... Leglábbis a fanok szerint.

Ez az emojik titkos szexjelentése

Nem biztos, hogy elsőre a szex ugrik be neked ezekről az emojikról...

A 10 legjobb szextipp, amit valaha kaphatsz

Ráradásul ezeket a szextippeket szakemberek állították össze!

Amikor már közös pornónézés kell ahhoz, hogy a pasi kedvet kapjon a szexhez – Hogyan kerülj ki a hálózat csapdájából?

Nincs szex, nincs probléma. Vagy épp ellenkezőleg: azért nincs szex, mert problémák lapulnak a háttérben a kapcsolatodban. Mostantól Sereg Tímea párkapcsolati mediátor, szexológus tanácsadó cikkei segítenek abban, hogy a szex ugyanolyan jó és izgalmas legyen mindkettőtök számára.

Így használd a randiappokat külföldön

Sőt, külföldön van csak igazán értelme használni a randiappokat!

6 meglepő dolog, amit az orgazmusnak köszönhetsz

Legközelebb, amikor túl fáradtnak érzed majd magad egy kis összebújáshoz, jusson eszedbe az alábbi lista, amiben összeszedtük, mi mindent is köszönhetsz egy orgazmusnak.

Meglepő dolgok, melyek egy csók hatására történnek a testedben

Igazad van, ha azt gondolod, a csók szuper örömforrás, de ennél többről van szó. Ha kíváncsi vagy, olvass tovább!

Felnőtt tartalom!

Ezt a tartalmat csak a 18. életévüket betöltött látogatóink tekinthetik meg.
Elmúltál már 18 éves?