„7 éve vagyok szingli és imádom”

Lehetséges a boldogság párkapcsolat nélkül? Nagyon is! A harmincas éveiben járó Olivia most elmesélte szinglisége történetét.

„7 éve vagyok szingli és imádom”

Johnnal tegnap este találkoztam, egy igazán kedves és érdekes pasi – kezdi a történetét Olivia a brit Cosmo oldalán.  A probléma csak az, hogy nem elég kedves és nem elég érdekes. Azonnal tudtam, hogy kettőnk között biztosan nem lesz semmi, és nem is nagyon problémáztam a dolgon. Régebben valószínűleg sokat agyaltam volna az ilyen döntéseken, de hét év szingliség után már sokkal könnyebb dolgom van. Ma már rögtön megérzem, hogy ki az, akire megéri időt szánni, és ki az, akire nem.

A húszas éveim közepén találkoztam álmaim férfiával, akivel azt hittem, hogy örökre együtt leszünk. Minden tökéletes volt: beutaztuk a világot, összeházasodtunk, és elkezdtünk gondolkodni a családalapításon.  Még nem voltam 30 éves és úgy éreztem, végre révbe értem.

Aztán, kicsivel több mint egy év után, a férjem elhagyott én pedig magam alá kerültem.

Kétségbeesetten bizonyítani akartam, hogy még mindig kívánatos vagyok, szóval a szakításunk után gondolkodás nélkül belevetettem magam a randizásba. Mivel a tinédzserkorom és a húszas éveim nagy részét párkapcsolatban töltöttem, meg voltam róla győződve, hogy csak valaki mellett lehetek boldog. Nem is gondoltam, hogy lenne más opció. A filmekből, a reklámokból, a csapból is azt folyt, hogy egy nőnek igenis egy férfi mellett a helye. Mindent megtettem hát én is azért, hogy találjak valakit – még úgy is, hogy legbelül éreztem, hogy olyan pasikkal randizok, akikkel valójában nem illünk össze.

Fotó: US Getty Images

Néhány év után azonban valami kezdett megváltozni bennem. Egyre inkább úgy éreztem magam, mintha egy mókuskerékben rohangálnék. Elfáradtam és kezdtem rájönni, hogy valamit nem jól csinálok. Azt az időt, amit olyan pasikra pazaroltam, akiket alig ismertem, felhasználhattam volna sokkal okosabban is – fordíthattam volna magamra. A felismerés után egészen megváltozott az életem. Elkezdtem utazgatni egyedül, kerestem egy új állást és egy új albérletet, és megírtam az első regényemet. Az idő előrehaladtával egyre magabiztosabbá váltam, mígnem végül megértettem:

a boldogság eléréséhez nincs szükségem valójában senki másra, én magam vagyok a saját boldogságom kulcsa.

Korábban minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam a másik felem – most azon dolgozom, hogy én magam tudjak kiteljesedni. Ma már csak olyan emberekkel randizom, akik valami újat és izgalmasat tudnak hozni az életembe. Ez persze azt is jelenti, hogy sokkal kevesebbet ismerkedem, mint régen – sőt, jelenleg egyáltalán nem is találkozgatok senkivel. De ha mégis van valaki, sokkal jobban érzem vele magam, mint korábban.

Attól függetlenül, hogy jó ideje szingli vagyok, én is úgy gondolom, hogy a szerelem varázslatos, és ha két összeillő ember egymásra talál, abból csodálatos dolgok születhetnek. De most, hogy végre megtanultam szeretni önmagamat, már nem sietek sehova. Boldogan várok arra, akit nekem szántak.

Olvass még több igaz történet a női sorsok sokszínűségéről:

Még több

Szex-Szerelem