2015.04.14.@ 05.04

Katalin hercegné újra összeveszett a királynővel

Már csak néhány nap van hátra, amíg világra jön a második royal bébi. Katalin azonban ahelyett, hogy nyugodtan készülne a szülésre, kénytelen ismét a királynővel vitázni.

Kovács Brigitta
0 Megosztás

Oszd meg a cikket

Katalin hercegné újra összeveszett a királynővel

Erzsébet királynő eddig sem könnyítette meg Katalin hercegné életét, hiszen többször kritizálta túl rövid szoknyái miatt (főleg miután a fenekét is megmutatta), és a haját is le akarta vágatni. Sőt, azt is megparancsolta neki, hogy vállaljon több hivatalos feladatot és szereplést. A viszonyuk pedig akkor sem változott, mikor bejelentették, hogy Kate Middleton ismét terhes, hiszen Vilmos nagymamája továbbra is mindenbe bele akart szólni (például abba is, hogy milyen nevet kapjon a leendő trónörökös).

Katalinnál viszont egy idő után betelt a pohár: a súlyos terhességi rosszullétei mellett már nem tudta elviselni az udvari parancsokat, így elköltözött a palotából. Erzsébet királynő azonban így sem hagyta békén, mert az utasítására kismamaként is rengeteg programon kellett részt vennie. Végül ezért csak március közepén vonult vissza a nyilvánosságtól. Szakértők szerint pedig ez lehet az oka, hogy úgy tűnik, a vártnál korábban, április vége helyett már akár ezen a héten megszülethet a második royal bébi, aki a pletykák szerint kislány lesz.

Katalin azonban nem igazán tudja nyugodtan kiélvezni utolsó napjait a baba érkezéséig, sőt a legfrissebb hírek szerint utána sem lesz sok ideje pihenni. Bennfentes források szerint a királynő ugyanis azt szeretné, ha a szülés után minél előbb újra munkába állna. Kate Middleton azonban hosszabb szabadságot tervez, mivel úgy érzi, anno György herceggel sem tudott elég időt otthon tölteni. Te mit gondolsz: végül kinek az akarata érvényesül?

Címkék: angol királyi család botrány celebhírek erzsébet királynő Katalin hercegné Kate Middleton pletykák sztárhírek szülés terhes terhesség trónörökös vita

Még több Sztárhírek

A 2018-as foci vb legviccesebb mémjei

A 2018-as foci vb legviccesebb mémjei

Vége az év egyik legnagyobb sporteseményének, de ez nem jelenti azt, hogy abba kéne hagyni a szórakozást. Görgesd végig ezeket a fantasztikus műalkotásokat!

Király Viktor szerelme az esküvőjükről beszélt

Az énekes barátnője őszintén mesélt a lánykérésről és az esküvőjükről is.

Kínos dolog történt Taylor Swifttel a koncertjén

A sztár percekig nem tudott kijutni szorult helyzetéből, ezt pedig videók tucatjain örökítették meg a fanok. Nézd meg, mi volt a baj!

Beszóltak Ariana Grandénak, a pasija védte meg

Kész szappanopera, ami a sztárpár közösségi oldalain megy! Tudd meg, ezúttal miért kötöttek beléjük!

Britney Spears megint villantott a koncertjén

Úgy tűnik, az énekesnő nem bírja ki sokáig villantás nélkül. Legutóbbi koncertjén a felsője csúszott félre, mégis simán végigénekelte a számát!

Mégis mi történt Miley Cyrus Instájával?

Az énekesnő teljesen megváltoztatta a profilját, ami miatt az összes rajongóját lázba hozta, mégis mire készül a sztár!

Szuper filmek a vasárnap esti kikapcsolódáshoz

Szusszannál még egyet a jövőhét előtt? Készíts magadnak egy fincsi hideg limonádét, kuckózz be a kanapédra, és válassz egy filmet a listánkról!

5 híresség, akik nem szeretnének gyereket

Ugye milyen édesek a sztárok mini-me hasonmásai? Képzeld, egy csomó celeb nem vágyik rá, hogy valaha is becsöngessen hozzájuk a gólya.

Ez a körömlakk illik hozzád a csillagjegyed szerint

Tudtad, hogy minden csillagjegyhez tartozik egy szín, ami teljesen észrevétlenül turbózza fel az adott jegy szülöttének kisugárzását? Ha szeretnél egy kis plusz pozitív energiához jutni, hallgass a csillagokra és fesd a körmeidet arra a színre, ami szerintük a legjobban illik hozzád!

Harry herceg lemond a rangjáról Meghan hercegnéért?

Gondoltad volna, hogy majdnem elmaradt a nagy royal-lagzi és Harry herceg inkább lelépett volna Meghannel? Pedig állítólag pontosan ezt tervezgette a hercegi páros.

Megtaláltuk a legszuperebb szombati programot

Ha imádod a mozgást és nyáron sem szeretnél eltunyulni, akkor irány a Balaton és Siófok, mert ennél menőbb elfoglaltságot úgysem fogsz találni!

6 dolog, ami kamu volt az igaz történeten alapuló filmekben

Eddig is sejthetted, hogy az ilyen sztoriknak nem minden része igaz, de azért, ha ezt most elolvasod, kicsit fájhat az igazság. Gondoltad volna, hogy így kiszínezik a valóságot a rendezők?

5 szuper film az otthoni moziélményért

Lassan itt a nyár közepe, úgyhogy ideje, hogy egy kicsit megpihenj és lassíts a tempón. Ezekkel a filmekkel kimaxolhatod az otthoni feltöltődést.